SZÖVEG – TÖRTÉNELEM AZ IRODALOMBAN-IRODALOM A TÖRTÉNELEMBEN: ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK
„Ostoba, hihetetlen, irreális hülyeség”- A mű, amely Örkényt visszaemelte az irodalmi életbe, a Tóték című kisregény eredetileg filmforgatókönyvnek készült. Az író a hatvanas évek derekán Fábri Zoltán filmrendezővel együtt szerette volna a történetet vászonra vinni, a döntéshozók azonban, a fent idézett szavak övezte kritika mentén letiltották a forgatást. Az abszurditás műfaji magasságait is elérő művét Örkény ezután regénnyé dolgozta át, melyből nem sokkal később idehaza nagysikerű színdarab lett, amelyet Nyugaton is több helyen bemutattak. Tóték történetét, amelyben minden szereplő áldozat és amiben mindenki elbukik, végül Fábri Zoltán rendezésében, 1969-ben mégis megfilmesítették. Örkény István 1967-ben megjelent kisregénye az olvasót a második világháború abszurditásába kalauzolja el.
továbbFÉLMÚLT: Erről álmodtunk? – David Ben-Gurion és Izrael állam
Félmúlt című beszélgetéssorozatunk legutóbbi adásában David Ben-Gurionról, Izrael államának első miniszterelnökéről beszélgettünk. Halálának ötvenedik és Izrael állam megalapításának hetvenötödik évfordulója kapcsán számba vettük Ben-Gurion politikai tevékenységének főbb állomásait, a miniszterelnöksége alatt a Közel-Keleten végbemenő változásokat, valamint azt, hogy hogyan alakította a nemzetközi politikai helyzetet Izrael létrejötte.
továbbSzöveg – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Szabó Magda: Abigél 2. rész
Ne csak olvasd, hallgasd is meg, mitől érdekesek a Neked szánt kötelező olvasmányok! Korábbi adásunkban történelmi szemszögből jártuk körbe Szabó Magda – Abigél című legendás kötetét, ez alkalommal pedig a műben megjelenő református szellemiségről, a legfontosabb kálvinista értékekről és az egyház védelmező szerepéről mesél nekünk vendégünk, Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke.
FÉLMÚLT: Háborús bűnösök? – Irak 20 évvel később
Idén volt 20 éve, hogy az Amerikai Egyesült Államok 2003. márciusában megkezdte Irak elleni invázióját. Az évforduló kapcsán a XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának áprilisi epizódjában a háború kitörésében kulcsszerepet játszó politikai vezetőkről, George W. Bushról és Tony Blairről beszélgettünk.
továbbSzöveg – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Ottlik Géza – Iskola a Határon
Ne csak olvasd, hallgasd is meg, mitől érdekesek a Neked szánt kötelező olvasmányok! Legújabb, középiskolásoknak szóló Szöveg podcastunkban egy kultikus magyar regény, az Iskola a határon áll a középpontban. Ottlik Géza 1959-ben megjelent kötetével a legtöbben már középiskolában találkoztunk, de akárhányszor újraolvassuk Bébé, Medve Gábor és Szeredy Dani 1923-ban kezdődő katonaiskolai történetét, mindig újabb részleteket fedezhetünk fel benne. Vendégünk, Dr. Horváth Kornélia irodalomtörténész, az Ottlik-életmű kutatója volt, aki sok egyéb mellett beszélt a regény különböző értelmezési szintjeiről és arról, hogy milyen sok helyen tetten érhető benne az elnyomó rendszerek kritikája.
továbbFÉLMÚLT: Ő NYERTE MEG A HIDEGHÁBORÚT
A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának márciusi epizódja az egyik legismertebb amerikai elnökről, Ronald Reaganről szólt, aki az Amerikai Egyesült Államok javára billentette a hidegháború menetét.
továbbSzöveg – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Szabó Magda: Abigél
Legújabb középiskolásoknak szóló Szöveg podcastunkban a fiatalok és felnőttek közös kedvencéről, az Abigélről lesz szó.
továbbFÉLMÚLT EXKLUZÍV – A kiszámíthatatlan távol-keleti óriás: Kína – David P. Goldmannal készült teljes interjúnk
David P. Goldman amerikai közgazdász, stratégiai elemző, az Asia Times újságírója intézetünknek adott exkluzív interjúban beszélt az USA távol-keleti kihívásairól, azok lehetséges megoldásairól és Kína nyugati szemmel nehezen megérthető stratégiai gondolkodásáról.
továbbFÉLMÚLT: Kína felemelkedése – Teng Hsziao-ping
A kelet-európai kommunista rendszerek kifulladásával egy időben Kína is szakított a szovjet típusú kommunizmussal. A váltásra Mao Ce-tung halála után utódja: Teng Hsziao-ping vezetésével került sor, aki forradalmi változást indított el, amelynek világtörténelmi jelentősége a bolsevik puccshoz mérhető.
továbbSZÖVEG PODCAST – TÖRTÉNELEM AZ IRODALOMBAN – IRODALOM A TÖRTÉNELEMBEN: SORSTALANSÁG
A XX. Század Intézet podcast csatornájának új, tematikus sorozatában olyan regényekről beszélgetünk történészi szemszögből, amelyek a huszadik századi történelemmel kapcsolatos gondolkozásunkat formálják. Középiskolás hallgatóink figyelmébe különösen ajánljuk sorozatunkat, mert a kitárgyalt regények kötelező vagy ajánlott olvasmányok az iskolában!
továbbSzöveg podcast – Történelem az irodalomban – irodalom a történelemben: 1984
A XX. Század Intézet podcast csatornájának új, tematikus sorozatában olyan regényekről beszélgetünk történészi szemszögből, amelyek a huszadik századi történelemmel kapcsolatos gondolkozásunkat formálják. Középiskolás hallgatóink figyelmébe különösen ajánljuk sorozatunkat, mert a kitárgyalt regények kötelező vagy ajánlott olvasmányok az iskolában!
továbbFÉLMÚLT: Akik maradtak – Diktatúrából diktatúrába
A 20. század Magyarországon is traumákkal teli időszak volt, a történészek és a pszichológusok együttműködése ezért kiemelten fontos a korszak feltárásához. Félmúlt beszélgetéssorozatunk idei utolsó állomásán, az egyéni és a kollektív traumákról volt szó. Aktuális témánkat rendhagyó módon ezúttal nem csak történészi, hanem pszichológiai szempontból is körbejártuk.
továbbFÉLMÚLT BESZÉLGETÉSSOROZAT – A DREYFUS-ÜGY
A XX. Század Intézet Félmúlt beszélgetéssorozatának következő állomásán, október 27-én a francia politikára máig hatással levő Dreyfus-ügyről beszélgettek, melynek apropóját Roman Polanski 2019-ben megjelent Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy című filmje adta.
továbbÚj SZÖVEG podcast – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Édes Anna
Új tematikával jelentkezünk intézetünk podcast csatornáján. A következő epizódokban olyan regényekről fogunk történészi szemszögből beszélgetni, amelyek a huszadik századi történelemmel kapcsolatos gondolkozásunkat formálják. Középiskolás hallgatóink figyelmébe különösen ajánljuk sorozatunkat, mert az itt kitárgyalt regények kötelező vagy ajánlott olvasmányok az iskolában!
továbbFOLYTATÓDOTT A FÉLMÚLT – TESTVÉRHÁBORÚ: Az északír konfliktus
A nyári szünet után folytatódott a XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozata. A második évad első részében a beszélgetés kiindulópontját az északír konfliktust egy kisfiú szemszögéből bemutató, 2021-es rendezésű Belfast című film adta. Vendégeink a konfliktust kirobbantó okokról, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szerepéről, valamint az 1998-as nagypénteki megállapodás óta eltelt nemzetközi változásokról, köztük a Brexit körülményeiről is beszélgettek. Meghívottjaink Egedy Gergely történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára és Gálik Zoltán nemzetközi kapcsolatok szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense voltak, a beszélgetést Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója moderálta.
továbbElső az elsők között: Herzl Tivadar – Folytatódott a SZÖVEG podcast
Intézetünk podcast-sorozatának legújabb adásában Izrael állam megálmodója, a politikai cionizmus alapítója, Herzl Tivadar volt a középpontban. Alapítványunk gondozásában idén megjelent naplója régóta fennálló hiányt pótolt Magyarországon. A stúdióban intézetünk igazgatója, a napló szerkesztője, Baczoni Dorottya beszélgetett Veszprémy László Bernát történésszel, újságíróval, a kötet recenzensével.
tovább
VOLT EGYSZER EGY BRIT BIRODALOM – Gandhi és az indiai függetlenségi mozgalom
A nyári szünet előtti utolsó Félmúlt adásunk kiindulópontját az 1982-es Gandhi című film biztosította, melynek mentén meghívott vendégeinkkel az indiai függetlenségi mozgalomról, India szerepéről a Brit Birodalom felbomlásában, valamint Gandhi jelentőségéről és megítéléséről beszélgettünk. A témában jártas szakértők Aklan Anna Katalin indológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Indológia Tanszékének megbízott előadója és Byrappa Ramachandra történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa voltak. A beszélgetést Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója moderálta.
továbbA filmek filmje – Szerelem (1971)
A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának tizenkettedik állomásán, május 3-án a Kádár-korszak magyar filmművészetéről, a magyar film nemzetközi jelenlétéről és benne Makk Károly szerepéről beszélgettünk.
továbbVERTÉK A FEKETÉKET? – A FEKETÉK HELYZETE EGYKOR ÉS MA
A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának 2022. március 29-i, tizenegyedik adásában az Egyesült Államokban élő feketék helyzetéről, a polgárjogi mozgalom 1960-as évekbeli kiteljesedéséről, valamint a Black Lives Matter és Martin Luther King mozgalma közötti viszonyról beszélgettünk.
AZ ÉLET NEM HABOSTORTA – HUMOR ÉS CENZÚRA A KÁDÁR-RENDSZERBEN
A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának tizedik állomásán a Kádár-korszak kultúrpolitikájáról, cenzúráról, a diktatúra és a humor viszonyáról beszélgettek a résztvevők. A Félmúlt idén olyan ikonikus filmeket dolgoz fel, amelyek az adott történelmi időszak korszellemét tükrözik.
tovább
