Szöveg Plusz – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Annie Ernaux: Évek

2023.10.13.

Az Évek Annie Ernaux leghíresebb műve, melyben saját életén keresztül mutatja be Franciaország történelmét a megszállást követően Nikolas Sarkozy hatalomra kerülésééig. A politikatörténeti események mellett nagy hangsúlyt kapnak azok a társadalmi kérdések, melyeknek fontos szerepük volt az író életében.

„Franciaország, ha csúnyán akarok fogalmazni, nagyon gyorsan elvesztette a második világháborút.”

Ez itt a XX. század Intézet Podcast csatornájának Szöveg című sorozata.
Adásainkban olyan szépirodalmi művekről beszélgetünk, amelyek alapjaiban határozták meg a XX. századról alkotott képünket.

Miközben telnek az évek, szembesülünk azzal, hogy a társadalmi narratíva milyen irányba változik. A nagyszülők kihalásával egyre kevesebbet beszéltek a háborúról a vasárnapi ebéd mellett, előtérbe kerültek a szülők által preferált javak megszerzéséről szóló diskurzusok, amire az író generációja 1968-ban nemet mondott. Átélhetjük, hogy miképpen szabadult fel a nő a társadalmi elnyomás alól, a szexuális forradalom kapcsán pedig a nemiség naturális megélését. Ezek mellett a francia társadalomban megjelenő politikai, etnikai feszültségek is bemutatásra kerülnek.

Olvasás közben feltárul előttünk az író baloldal iránti szimpátiája. Tisztelettel beszél De Gaulle-ról, és nehezen hitte el azt, mikor 1981-ben Mitterrand-ot az első baloldali köztársasági elnökként megválasztották. Műsorunkban Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértővel körbejárjuk azokat a főbb állomásokat, melyek meghatározták Franciaország huszadik századi történelmét, ezzel is hozzájárulva a mű megértéséhez.