Szöveg – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Szabó Magda: Abigél 2. rész

2023.05.12.

Ne csak olvasd, hallgasd is meg, mitől érdekesek a Neked szánt kötelező olvasmányok! Korábbi adásunkban történelmi szemszögből jártuk körbe Szabó Magda – Abigél című legendás kötetét, ez alkalommal pedig a műben megjelenő református szellemiségről, a legfontosabb kálvinista értékekről és az egyház védelmező szerepéről mesél nekünk vendégünk, Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke.

 

A regény elején, Gina, a főhős egy szigorú református internátusba kerül, ahol nehezen szokja meg az ott uralkodó szigort és a számos értelmetlennek tűnő szabályt. A regény végére viszont ráébred arra, hogy éppen ezeknek köszönheti, hogy megmenekül a második világháború szörnyűségeitől. Míg az erődszerű iskola falain kívül számtalan veszély vár Ginára, a falakon belül a rejtélyes Abigél óvja a diákokat és segít rajtuk a lehetetlennek tűnő helyzetekben is.

De hogyan jelenthet védelmet valami, ami ekkora mértékben korlátoz?

Beszélgetésünkben szó esik a szereplők mindennapjaiban hangsúlyos rendről, fegyelemről és engedelmességről, egyén és közösség viszonyáról, test és lélek kapcsolatáról, valamint a református egyház zsidómentésben vállalt szerepéről.

Arról is szót ejtünk, hogy Abigél jelenléte vajon a bálványimádás vagy a védelmező isteni gondviselés megnyilvánulásának számít inkább.

Ha tudni akarod, hogy mit jelent a Matula jelszava, vagy érdekel milyen volt Balog Zoltán első személyes találkozása az általa csodált Szabó Magdával, hallgasd végig adásunkat! #Szövegpodcast