Aktualitások

Maga a szerző, Leszek Kołakowski sem tudta röviden összefoglalni, hogy miről szól az eredeti nyelven 1999-ben megjelent A civilizáció a vádlottak padján. Korrekt nézeteim mindenről című esszégyűjteménye. A kötet témái lefedik a lengyel történész–filozófus életművének közel teljes spektrumát, középpontba állítva két fő kérdéskört: a kereszténységet mint civilizációs jelenséget és a marxizmus átfogó kritikáját.

Mit tudunk mi, magyarok Kazahsztánról? Vagy kezdjük talán azzal, hogy mit tudnak a kazahok Magyarországról, mert az országban járva a távolság ellenére újra és újra megelevenedik hazánk emléke, ha megtudják, magyarok vagyunk. Mindössze néhány nap alatt hallhattuk Petőfi nevét egy helyi irodalomkedvelőtől, láthattunk Ikarus buszt felidéző, múltba révedő arcot, beszélgettünk teremőrrel, aki mosolyogva sorolta a közös szavakat: alma, szakáll, jurta… Többen a magyarság keleti eredetét emlegették, mások a török eredetű, és a kazahokkal rokon kipcsakok, vagyis a kunok történetét idézték fel. De a kazahok számára Karcag települése is ismeretes (a középkorban betelepedett kunok egyik központja volt), ahol ma még tiszteletbeli kazah konzulátus is működik.

„Harmincadikán felkerestem Hirosimát a körülmények megrázóak STOP a város elpusztult […] STOP a bomba hatása rejtélyesen súlyos STOP sok áldozat aki látszólag felépült hirtelen végzetes visszaesést szenved”[1] Fritz Bilfinger, a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottja 1945. augusztus 30-án ezeket a szavakat táviratozta Hirosimából. Néhány héttel korábban, augusztus 6-án 8 óra 15 perckor az Enola Gay nevű B-29-es amerikai bombázó ledobta az első harci körülmények között alkalmazott atombombát, melyet három nappal később egy másik, Nagaszaki elleni támadás követett. A bomba korábban elképzelhetetlen rombolást eredményezett, a két városban néhány másodperc alatt több mint 100.000 ember pusztulását okozva, amelyet még további tízezrek gyötrelmes haldoklása, Japán kapitulálása és a második világháború lezárása követett. Egy új geopolitikai rend született, amelynek középpontjába a nukleáris fegyverkezés került.

2022-ben két svájci fiatal egyetlen nap leforgása alatt Európa 30 országában járt, bizonyítva a schengeni határok adta, korábban elképzelhetetlen szabadságot. Ma már generációk számára természetes, hogy kontinensünk legtöbb határán csak egy tábla jelzi, hogy másik országba értünk. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt a külföldre utazás nem egy akár spontán lehetőség volt, hanem szigorúan szabályozott, politikai és gazdasági szűrőkön átszőtt kiváltság, amely csak keveseknek adatott meg, különösen, ha nyugat felé vették volna az irányt. Ezt a tiltó, határok és falak közé zárt létélményt fogalmazta meg az 1956-ban emigrációba kényszerülő Faludy György ötsorosában:

„Tanger, Rio, Velence –
három földrész a jussom.
S mi minden jut eszembe,
mit otthon nem engedtek,
hogy az eszembe jusson!”[1]

A nyugati utazás az ’50-es években elképzelhetetlen utópiának tűnt, és a kádári diktatúra alatt is egy kevesek számára elérhető kiváltság maradt. De hogyan érte el az államszocialista rendszer, hogy a lakosságnak a külföldre utazás lehetőleg „eszébe se jusson”? Milyen szabályok és feltételek korlátozták a szocialista korszak átlagos magyar állampolgárának kalandvágyát? Hogyan lehetett egyáltalán külföldre utazni?

A nyári meleg beköszöntével az emberek rengeteg lehetőség közül tudnak választani, hogyan is töltsék szabadidejüket. Ilyenkor a strandok megtelnek fürdőzőkkel, a hűvösebb erdei tisztásokat ellepik a nagy meleg elől menekülő kirándulók. Sokan viszont a pihenés és kikapcsolódás egy egészen más formáját választják, ez pedig a különböző zenei és kulturális fesztiválok látogatása. Júniustól augusztusig számtalan fesztivált rendeznek a világban, amelyek közül többnek sikerült már világhírnévre szert tennie. Zenei fesztiválok közül ide sorolhatjuk a belgiumi Tomorrowland-et, az angliai Glastonbury Festivalt és nem utolsó sorban az Óbudai-szigeten minden évben megrendezésre kerülő Sziget Fesztivált is. Mégis, a zenei fesztivál kifejezésről elsőre nem biztos, hogy az előbbiek jutnak eszünkbe, hanem a mai napig csak a „fesztiválok fesztiváljaként” emlegetett, 1969-ben megrendezett Woodstocki Zenei és Művészeti Vásár.

Az első világháború történelmi jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Az az Európa, amely 1914-ben ujjongva vetette bele magát a történelem addigi legnagyobb vérfürdőjébe, négy évvel később már nem létezett. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullott, helyén kisebb nemzetállamok jöttek létre. II. Vilmos német császárt lemondatták, és Németország köztársasági államformát öltött. Az Orosz Birodalom területén a Lenin vezette bolsevikok belekezdtek a tragédiába torkolló utópiájuk kiépítésébe. Nagy-Britannia ugyan győztesen került ki a konfliktusból, gyarmatbirodalma mégis omladozni kezdett, amit hosszabb távon képtelen volt megállítani. Franciaország azon túl, hogy a háború során súlyos anyagi károkat szenvedett, a német megszállásig tartó belpolitikai válságba süllyedt. A harcok során Európa lakosságának 6 százaléka – 28 millió ember – meghalt vagy megsebesült, amit fokozott a háború követően megjelenő spanyolnáthajárvány. Egy ilyen méretű társadalmi-politikai katasztrófát követően magától értetődő, hogy hamar felmerült a kérdés: ki tartozik felelősséggel a háború elkezdéséért?

Az első részben a diktatúrák nyelvpolitikájának általános jegyeit jártam körül a náci Németország és a kommunista Szovjetunió példáit bemutatva. A cikksorozat második része a magyarországi kommunista nyelvpolitika működését vizsgálja az 1954-es helyesírási szabályzat példáján keresztül – egy olyan dokumentumon, amely különösen élesen tükrözi a korszak hatalomgyakorlási logikáját és nyelvalakító törekvéseit. Ez a szabályzat messze túlmutatott a nyelvi normák puszta technikai rögzítésén: szerkezete, példaszókészlete és szemléletmódja egyaránt arról tanúskodik, miként kívánta a politikai hatalom a nyelv formálásán keresztül alakítani a gondolkodást, és hogyan vált maga a helyesírási szabályozás is az ideológiai rend fenntartásának egyik eszközévé.

Nyolcvankét éves korában elhunyt M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történészprofesszor, egyetemi tanár, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felügyelőbizottságának tagja.

A mindenkori hatalom nem csupán a politikai és gazdasági berendezkedést alakítja, hanem mély nyomot hagy a kultúrában és a nyelvben is. Egyetlen ideológia sem éri be pusztán a viselkedés szabályozásával – célja, hogy befolyásolja az emberek gondolkodását és a világ leírására használt nyelvet. Az önkényuralmi rendszerek különösen tudatosan használták a nyelvet: a propaganda nyelvhasználata, a politikailag „helyes” kifejezések előtérbe állítása és az eltérő gondolkodásmódot tükröző nyelvi formák háttérbe szorítása mind eszközei lettek a társadalmi tudat átalakításának. Kétrészes cikksorozatomban a nyelvi manipuláció e sajátos formájával foglalkozom. Az első részben a diktatúrák nyelvpolitikájának általános jegyeit járom körül a náci Németország és a kommunista Szovjetunió példáin keresztül, míg a második részben a magyarországi kommunista rendszer nyelvformáló törekvéseit, különösen az 1954-es helyesírási szabályzat ideológiai vonatkozásait elemzem.

A rendhagyó kifejezés a szabályoktól, a megszokottól eltérőt, valami különlegest jelent. Juhász József legújabb tanulmánykötete ugyanakkor abból a szempontból is rendhagyónak számít, hogy valóban rendet hagy maga után az olvasóban Európa egyik legbonyolultabb és legnehezebben értelmezhető régiójának közelmúltbeli és jelenlegi történelmével kapcsolatban.

Esetemben elsősorban az egyetemi kurzusok vezettek ahhoz, hogy a jugoszláv–magyar diplomáciai kapcsolatok területére szűkítsem kutatásaimat. Szemesztereken átívelően foglalkoztunk a Balkán-félsziget történelmével a középkortól egészen a délszláv háborúig, így ez volt Magyarországon kívül az a térség, amelyről a legtöbb tudást szereztük, és amelyről a legtöbb szemináriumi előadást tartottuk. Szabó Ferdinánd írása.

Hazánk legnagyobb tavaként a Balaton magyarok tömegeiben idéz fel kellemesebbnél kellemesebb nyári emlékeket. De nem csak itthon népszerű nyaralóhely, a külföldieket is vonzza: Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága. Hosszú és rögös út vezetett ahhoz, hogy a Balatont és annak térségét gondtalanul tudjuk élvezni napjainkban.

A második világháború előzményeiről olvasva találkoztam az Amerikai Egyesült Államok történelmének egyik legérdekesebb időszakával, az 1920 és 1933 között érvényben lévő szesztilalommal. Az évek során a szesztilalom témaköre egyre jobban a figyelmem középpontjába került, így mikor jelentkeztem az ELTE doktori képzésére, úgy döntöttem, hogy az amerikai szesztilalom politikai, társadalmi és egészségügyi hatásait állítom kutatásom középpontjába. Lakházi Ákos írása.

A XX. Század Intézet vendégeként Ivan Krastev bolgár politológus tartott előadást a világpolitika átrendeződésről, a „hosszú XX. század” lezárulásáról és a jelen kor földcsuszamlásszerű változásairól. Schmidt Mária, Széchenyi-díjas történész, az intézet főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: Krastev minden megszólalása új gondolatokat indít el, különösen most, egy korszakhatárhoz érve, amikor még nem tudjuk, mely jelenségek bizonyulnak maradandónak, és melyek tűnnek el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében. Az est házigazdája Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója bevezetőjében kiemelte, hogy változó világunkban, és a hírek kavalkádjában fontos, hogy eligazodjunk a világunkat formáló eseményekben. Ebben nyújt kapaszkodót Ivan Krastev, aki a bécsi Társadalomtudományi Intézet állandó tagjaként és a Mercator Alapítvány vezető kutatójaként Európa egyik legeredetibb politikai gondolkodója. Krastev bolgár származása révén eltérő szemüvegen keresztül látja régiónkat, mint a legtöbb nyugati elemző: érti Kelet-Közép-Európát, és a múlt jelenre gyakorolt hatását.

Miért tartja még mindig lázban a világot John F. Kennedy meggyilkolásának története? Mi táplálja a gyilkosságot övező kitartó érdeklődést és a számtalan összeesküvés-elméletet? Mit változtat mindezen a Trump-adminisztráció által nemrégiben nyilvánosságra hozott mintegy 80.000 oldalnyi eddig titkosított dokumentum? A FÉLMÚLT legújabb adásában a Kennedy-akták nyilvánosságra hozatala kapcsán beszélgettünk.

Arcok a múltból – Oral history sorozatunk következő interjúalanya Kulin Ferenc Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, szerkesztő, színműíró, publicista, egyetemi tanár és korábbi országgyűlési képviselő.

Az elmúlt években tapasztalható gazdasági válságok, migrációs hullámok, a világjárvány és a geopolitikai konfliktusok alapjaiban formálták át a nemzetközi kapcsolatok és a politikai gondolkodás kereteit. Ebben a folyamatos és bizonytalan átalakulásban különösen fontos, hogy legyenek olyan gondolkodók, akik képesek az eseményeket új összefüggésekben láttatni. A XX. Század Intézet örömmel jelenti be, hogy 2025. június 3-án Ivan Krastev, bolgár politológus és gondolkodó lesz a vendégünk, aki A „hosszú XX. század” vége címmel tart előadást a Terror Háza Múzeumban.

Az emberiség legadatgazdagabb korszakában élünk. A statisztikák szerint egy átlagos internetfelhasználó 641 gigabájt adatot fogyaszt el egy hét alatt, egy átlagos közösségi média felhasználó pedig napi 143 percet tölt el a különböző közösségi média platformokon. A legfiatalabb generációkra hatványozottan érvényesek ezek a médiafogyasztási szokások, az 1996 és 2010 között születettek több, mint fele napi három óránál is többet használja a közösségi médiumokat, azokon belül is elsősorban az olyan rövid tartalmakat közvetítő oldalakon, mint a TikTok. Ilyen médiakörnyezetben némi bátorságra volt szüksége a XX. Század Intézetnek ahhoz, hogy Mindszenty József hercegprímás, azaz egy ötven évvel ezelőtt elhunyt főpap életének jelentőségéről, és napjaink gondolkodására gyakorolt hatásáról írjon ki esszé- és videópályázatot a középiskolás korosztály számára, a pályázat eredményessége azonban rácáfolt az esetleges aggodalmakra.

Arcok a múltból – Oral history sorozatunk következő interjúalanya Bíró Zoltán irodalomtörténész, egyetemi oktató, politikus, a Magyar Demokrata Fórum alapítója, első ügyvezető elnöke.

Kevés ember gyakorolt akkora hatást a popkultúrára és azon keresztül az emberiség közös képzeletére, mint George Lucas. Az idén 81 éves rendező, forgatókönyvíró és producer alkotói függetlenségért folytatott harca közben teljesen átalakította a filmipart. Új filmforgatási technikákat és vizuális technológiát hozott létre, forradalmasította a filmek reklámozását és értékesítését, valamint létrehozott egy olyan alternatív univerzumot, amelynek emberek százmilliói váltak rajongóivá.