Fajvédőből antifasiszta mártír

1944. december 24-én a nyilasok a sopronkőhidai börtönben kivégezték Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A magyarországi fajvédők egyik vezéralakjaként lépett a politika mezejére, a magyar történelem könyvekbe azonban, mint a magyar nemzeti ellenállás mártírjaként vonult be. A  Neve szinte minden magyar városban jelen van, hiszen különböző köztereket, utcákat neveztek el róla, mégis kevesen ismerik az általa bejárt utat. Intézetünk legújabb cikkéből ismerje meg a Bajcsy-Zsilinszky Endre életét és gondolkodását befolyásoló eseményeket, a fajvédők programját, illetve a német megszállás és a nyilas uralom elleni ellenállás megalakulását.

Brenner János, a magyar kommunista egyházüldözés mártírja

Hatalmuk megszilárdítása után a magyar kommunisták célba vették a katolikus egyházat. Az egyház vezetőinek letartóztatása, szerzetesek, papok internálása azonban csak a kezdet volt. Akiket nem tudtak a diktatúra eszközeivel megfélemlíteni, azokat egyszerűen meggyilkolták. Ilyen, megalkuvást nem ismerő, a hivatása mellett a végsőkig kiálló ember volt Brenner János is, akit a kommunisták 1957-ben, papi szolgálatainak teljesítése közben 32 késszúrással meggyilkoltak. A brutális gyilkosság után a hatalom mindent megpróbált, hogy az emberek emlékezetéből kiirtsák a fiatal papot és az eszméket, amiket képviselt.

Olaszország a terror árnyékában

Az 1970-es években Olaszország belpolitika válságok sorával küzdött, mely sorra buktatta meg a megválasztott kormányokat. Az országban a társadalmi elégedetlenség az egekben volt, az 1946 óta kormányzó Kereszténydemokrata Párt pedig kezdte elveszíteni az ország bizalmát. Ebben a feszült politikai légkörben a kereszténydemokraták egyik vezető politikusa, Aldo Moro egy „történelmi kompromisszum” előkészítésén dolgozott saját pártja és az Olasz Kommunista Párt között. Intézetünk legújabb cikkéből megismerheti Aldo Moro törekvését, hogy összefogja az ország két legerősebb demokratikus pártját, a terror megjelenését az olasz mindennapokban, a korszak legveszélyesebb olasz terrorszervezetének, a Vörös Brigádok történetét, illetve az olasz történelem legmegrázóbb merényletét.

Szovjet-orosz hadiipari fejlesztések a XX. és XXI. században

1945-ben véget ért a II. világháború, azonban az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között megindult a versengés a világ vezetéséért. A szovjet diktátor, Joszif Sztálin átmeneti időszakként gondolt a békére, biztos volt abban, hogy előbb utóbb a két szuperhatalom egymásnak feszül. Annak érdekében, hogy a Szovjetunió ne maradjon le az USA-val szemben, a béke évei alatt a szovjet hadsereg fejlesztése első számú prioritása lett a vezérkarnak. Intézetünk legújabb cikkéből ismerje meg a hidegháború óta tartó szovjet és orosz hadiipari fejlesztések legfőbb állomásait, alkalmazásukat, valamint, hogy ez az egyoldalú militarizmus milyen szerepet játszott a Szovjetunió 1991-es felbomlásában.

199 nap a pokolban

A második világháború, de talán a világtörténelem legvéresebb és leghosszabb csatája, 1942. augusztus 21. és 1943. február 2-a között zajlott Sztálingrád (ma Volgográd) városában. A Harmadik Birodalom és a Szovjetunió közötti háborúban fordulópontot hozott a németek addig elszenvedett legnagyobb katonai kudarca. 80 évvel ezelőtt a világ számára egyértelművé vált, hogy az 1939 óta sikert sikerre halmozó német hadigépezet is legyőzhető.

Rendszerváltoztatás szimbolikus térben cikksorozat (10.rész) – Tito emlékezete a jugoszláv utódállamokban

Josip Broz Tito iránt a mai napig erős érzelmekkel fordulnak a délszláv államok lakói. Személyi kultuszának maradványai még a XXI. században is jelen vannak a balkáni társadalmakban. Jugoszlávia felszabadítója, a nácikat kiűző partizánvezér, az ország politikájába a „harmadik utat” elhozó politikus iránti nosztalgikus érzelmekre ma csak Titostalgia néven utalnak. De pontosan miben is mutatkozik meg Tito emlékezete?

Rendszerváltoztatás szimbolikus térben cikksorozat (8.rész) – Dél-Afrika küzdelme a gyarmati és apartheid szimbólumokkal

Dél-Afrika történelme során több elnyomó, kizsákmányoló és faji megkülönböztetésre épülő rendszertől függött. A XVII. század közepétől kezdve a terület a holland, majd a XVIII. század végétől az angol gyarmatosítók kezébe került, önállóságuk kivívása után pedig az úgynevezett apartheid rendszert vezették be, melynek alapja a faji megkülönböztetés és a helyi fehérek politikai dominanciája volt. Az apartheid politika egészen 1994-ig volt életben, ez idő alatt a hivatalos emlékezetpolitika szinte kizárólag a holland és angol gyarmatosítók leszármazottainak próbált megfelelni. A politikailag és társadalmilag is korlátozott fekete lakosságban így óriási feszültség gyűlt össze az évtizedek alatt, a gyarmati és apartheid múltra emlékeztető műemlékekkel és szobrokkal kapcsolatos kérdések azonban még napjainkban is megválaszolatlanok.

Rendszerváltoztatás szimbolikus térben cikksorozat (5.rész) – Birodalmi és nemzeti szimbólumok Írországban

A Brit Birodalom a XX. század elejére területileg és lakosságát tekintve is a legnagyobb gyarmattartó országgá nőtte ki magát. Gyarmatai Észak-Amerikától Indiáig húzódva minden kontinensen megtalálhatóak voltak. A tengerentúli gyarmatosítás és idegen civilizációk alattvalói sorba döntését megelőzően azonban az angolok először a Brit-szigeteket hajtották teljes uralmuk alá. A mindenkori angol korona ambíciójának első áldozatai az Ír-szigetek lakói voltak. Az írek a XVII. századtól kezdve egészen az 1922-es domíniumi státuszuk elnyeréséig a brit kormány függésében voltak. A birodalom hatalmi szimbólumaival szemben azonban már jóval az első szabad ír kormány megalakulása előtt szembeszálltak.

Rendszerváltoztatás szimbolikus térben cikksorozat (2.rész) – India és a gyarmati szimbólumok

Az indiai szubkontinens rengeteg történelmi korszakot és konfliktust megélt. Tartományai felett uralkodtak maharadzsák, szultánok, fejedelmek, azonban Indiában sosem alakult ki egy területileg, politikailag és vallásilag egységes állam. Ezt kihasználva először a Brit Kelet-Indiai Társaság, majd maga a Brit Birodalom kísérelte meg India területi egyesítését. A közvetlen brit gyarmati függés majdnem százéves időszaka a mai napig heves ellenérzéseket vált ki az indiai társadalomban.

Münchentől Bécsig, avagy a XX. századi magyar revíziós politika első sikere

Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében elcsatolták Magyarország területének kétharmadát, ezzel a magyar lakosság harmada kényszerült kisebbségi létre. Az 1920 és 1944 közötti magyar külpolitika egyik legfőbb törekvése így magától értetődő módon a békediktátum területi rendelkezéseinek revíziója lett. Ezáltal a magyar politika idővel még tovább távolodott az angol és francia érdekeknek való megfeleléstől, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a közeledés a hasonló revíziós terveket szövögető Németország és Olaszország felé.

Szesztilalom, avagy egy elhibázott társadalmi kísérlet

„Úgy hiszem, hogy a whiskey fogyasztók számának százaléka az Egyesült Államokban ma már nagyobb, mint bármely más országban, ezért pedig a szesztilalom felelős” – Fiorello H. LaGuardia, New York 99. polgármestere

Az Amerikai Egyesült Államok 20. századi történetének egyik legmeghatározóbb belpolitikai pillanata, amikor 1919. október 28-án elfogadták az úgynevezett Volstead-törvényt, melyben pontosították az 1919. januári, 18. alkotmánykiegészítésben alkoholos italokra vonatkozó korlátozásokat. A törvény korlátozta minden 0,5%-nál magasabb alkoholtartalmú ital gyártását, kereskedelmét és fogyasztását. A várt erkölcsi megtisztulás azonban elmaradt, és a törvényt kihasználó, illegális alkoholcsempészetből meggazdagodó gengszterek új alapokra helyezték a szervezett bűnözés világát.

Charles „Lucky” Luciano: Az amerikai szervezett bűnözés apja

„Nincs olyan, hogy jó pénz vagy rossz pénz. Csak pénz van.”

Idén 60 éve, hogy 1962. január 26-án a nápolyi Capodichino repülőtéren szívrohamban elhunyt Salvatore Lucania (1896–1962), akit a világ leginkább Charles „Lucky” Luciano néven ismert. Luciano hírnevét a 20. század elején folytatott bűnözői aktivitásának köszönhette, az 1920-as évektől kezdve ugyanis az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb maffiavezérévé nőtte ki magát. Kapcsolatrendszerét, befolyását és vagyonát pedig arra használta fel, hogy „egységesítse” az amerikai maffia addig külön-külön, legtöbbször egymás rovására tevékenykedő családjait.

A vasgróf a magyar politikában – Tisza István

„Két nagy éltető erő hajtja az emberiség mozgalmait: a széttagoló társadalmi s az egyesítő nemzeti felfogás” 

Tisza István (1861­–1918) a Magyar Királyság kétszeres miniszterelnökének első ciklusa éppen ma, 118 évvel ezelőtt kezdődött meg. Tisza a XX. század első felének egyik legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb politikusa volt. A magyar közhangulat hosszú ideig az ő személyes felelősségének tulajdonította az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborúba való belépését, hiszen ez időben éppen egybeesett Tisza második miniszterelnökségével. Személyének megosztó mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1910-es években többször is az életére törtek. A merényletek közül az első három sikertelen volt, de 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom győzelmének napján, a volt miniszterelnököt a Hermina úti villájában, felesége és unokahúga jelenlétében meggyilkolták.

Tettes és áldozat – 65 éve temették újra Rajk Lászlót

Rajk László (1909–1949) nevét szinte minden magyar ember ismeri, hiszen az egykori bel- és külügyminiszter volt a magyar kommunista diktatúra első komolyabb vezető pozíciót betöltő áldozata. Rajk személyére sokan elsősorban az 1949-ben, ellene és társai ellen lefolytatott koncepciós per áldozataként tekintenek. Azonban bármennyire is gyorsan és könyörtelenül távolították el Rajk Lászlót a hatalomból Rákosiék, a kommunista diktatúra kiépítésének első fázisában Rajk a legfontosabb szereplők között említendő.

Faludy György születésének évfordulójára

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a XX. századi magyar irodalmi élet egyik legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb alakja a 111 éve született, életének majdnem felében emigrációba kényszerülő Faludy György. A költő saját bevallása szerint sosem kívánta véglegesen elhagyni hazáját, de a II. világháború eseményei, valamint a Magyarországon berendezkedő kommunista rendszer miatt mégis kénytelen volt rá. A külföldi élet ugyanakkor nem volt ismeretlen számára, mivel egyetemi tanulmányait Bécsben, Berlinben, Párizsban és Grazban végezte. Végeláthatatlan utazásai miatt nevezhette őt találóan Pomogáts Béla, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a XX. század Odüsszeuszának.