Gerő András: Nagy hangsúlyt helyeztünk a vizualitásra
A háború urai című kiállítás kulisszatitkairól beszélt Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, a tárlat kurátora az Inforádiónak.
továbbBalog Zoltán: Ferenc József partnerként és nem alávetettként tekintett a magyarokra
A régi világ utolsó uralkodója – Ferenc József emlékezete címmel tartottak konferenciát a Várkert Bazárban. A tanácskozáson az emberi erőforrások minisztere mellett többek között Schmidt Mária, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója is felszólalt.
továbbFelavatták IV. Károly mellszobrát
Az utolsó magyar király, IV. Károly kültéri mellszobrát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Schmidt Mária, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke és a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint Habsburg György, az uralkodó unokája avatta fel a budapesti Városháza Parkban.
továbbBefolyásos uralkodókat, államférfiakat mutat be A háború urai című kiállítás
Tizennégy olyan embert állít a középpontba a november 29-től látható A háború urai című kiállítás, akik a háborúban részt vevő országokat uralták: királyokat, császárokat, elnököket, miniszterelnököket – nyilatkozta az MTI-nek Gerő András történész, a kiállítás kurátora.
továbbA háború urai címmel nyílik kiállítás a Várkert Bazárban
Tallai Gábor, A háború urai című kiállítás kurátora a Kossuth Rádió Belépő című műsorában ismertette: a tárlat főszereplői azok az uralkodók, illetve államférfiak, akik 1914-ben, „a háború urai voltak”, azaz döntéshozóként álltak azon országok mögött, akik részt vettek az első világháborúban.
továbbFrontmozi: Márványba vésett nevek (2002)
Frontmozi: A vörös báró (2008)
Frontmozi: A dicsőség ösvényei (1957)
Frontmozi: A dicsőség ösvényei
A nyári szünet után újrainduló első világháborús vetítéssorozatunkban ezúttal egy legendás rendező klasszikusát, Stanley Kubrick A dicsőség ösvényei című filmjét mutattuk be a Kino Café Moziban.
továbbNagyszabású ’56-os konferenciát tartottak Erdélyben
Sepsiszentgyörgyön szervezett konferenciát Hatvan évvel a magyar forradalom után címmel a romániai Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete. Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megvalósuló rendezvényen meghívott előadóként részt vett Horváth Miklós hadtörténész és Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.
továbbMegvannak az első világháborús ötletpályázat győztesei!
A központi emlékmű ötletpályázatának több mint félszáz indulója közül hatan nyerték el az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kiemelt elismerését.
továbbÚjdonságok az Ünnepi Könyvhéten
Schmidt Mária és Gerő András új könyvei mellett korábbi köteteinket is kedvezményesen vásárolhatják meg látogatóink.
tovább„A nagyberuházások miatt csúszott a Millennium”
Az újkor.hu-n megjelent interjúban Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója felelevenítette a történelmi múlt korábbi értelmezését, a honfoglalás időpontjának kijelölése körüli furcsaságokat, valamint az emlékév főbb üzeneteit és jelentősebb beruházásait.
tovább1916 volt a Monarchia sorsfordító éve
„Száz év tükrében a Nagy Háború – 1916-2016” címmel tartottak hétfőn pódiumbeszélgetést az ELTE BTK-n. A rendezvényen Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója is felszólalt.
továbbÚjra kapható Paul Johnson A modern kor című könyve
Ismét megjelent a brit történész nagysikerű munkája, amely átfogó képet ad a huszadik századról.
továbbElső világháborús gömbsátor-kiállítás nyílt Székesfehérváron
Az első világháború mindennapjairól nyílt kiállítás csütörtökön, Székesfehérváron, a Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátrában. A megnyitón Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is köszöntőt mondott.
továbbAdatbázisban a kádári mindennapok fotói
Elindult a Terror Háza Múzeum új fotóarchívuma, a Terror Háza Fotó. Az adatbázisba az indulásra Bakó Jenő fotósnak az 1960-80-as években készült fényképei kerültek fel, terveink szerint mindez hamarosan még több fotóval bővülhet majd.
tovább
