„Minden nap újabb és újabb tabuk dőltek le” – Wachsler Tamás – Arcok a múltból 6.

2023.01.13.

2023 első Arcok a múltból videójában Wachsler Tamás emlékeit hallgathatjuk meg a rendszerváltoztatás korszakáról.

Waschler Tamás, a rendszerváltoztatás egyik fontos alakja 1965-ben született, építészmérnökként diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1988 áprilisában, a szervezet megalakítását követően nem sokkal, az első között csatlakozott a Fiatal Demokraták Szövetségéhez.

A Fidesz műegyetemi csoportjának alapító tagja és vezetője volt. 1988 decemberétől 1990 júniusáig a Fidesz országos választmányának tagja.

A nemzeti emlékezet identitásunk fontos eleme, mely az 1945 utáni korszakot illetően számos tekintetben hordoz magában űrt. A generációk közötti természetszerű tapasztalat-, információ- és tudáshiányból fakadó különbség miatt mind az egyéni és a kollektív emlékezet, mind a társadalomtudományok és az oktatás szintjén nehéz befogadhatóvá tenni ezt az időszakot. Magyarországon a kommunista diktatúrák társadalmi emlékezetének kiemelt jelentősége van, a közelmúlt történelmének értelmezése éppen ezért ma már nem képzelhető el az adott történelmi korszakot átélt személyek elbeszélései, úgynevezett oral history interjúk készítése és elemzése nélkül.

A XX. Század Intézet új, kéthetente jelentkező sorozatában a megértés folyamatát segítve az intézetet fenntartó KKETTK Alapítvány oral history gyűjteményéből tesszük közzé egy-egy interjú legérdekesebb részeit.  Az interjúalanyok elbeszélései közelebb hozzák a XX. század viharos évtizedeit, átélhetővé válik általuk többek között a kommunista diktatúra könyörtelen valósága, az 1956-os forradalom vagy a rendszerváltoztatás időszaka is.