Ötven éve halt meg Konrad Adenauer, „a németek államalapítója”

2017.04.19.

A Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja fél évszázada, 1967. április 19-én hunyt el. Budapesti mellszobrának 2015. novemberi felavatásán a XX. Század Intézet főigazgatója, Schmidt Mária is köszöntőt mondott.

A második világháború utáni német újjászületés atyja 1949-től 1963-ig vezette kormányát. Adenauernek az új német, demokratikus rendszer morális és politikai megszilárdításában, valamint az ország gazdasági felemelkedésében egyaránt elévülhetetlen érdemei voltak. A tizennégy éven át regnáló vezető az ország nyugat-európai hatalmakkal való viszonyát is rendezte. Konrad Adenauer németként, európaiként és keresztényként határozta meg magát, olyan alapvető értékeket képviselt, eredményeket ért el, amelyek ma is meghatározzák Németországot.

A kancellár emlékét a Konrad Adenauer Stiftung aktívan ápolja. Az 1990 óta működő alapítvány közreműködött az első magyarországi kültéri Adenauer-mellszobor városligeti felavatásában. Az ünnepségen Schmidt Mária, a XX. Század Intézet főigazgatója is méltatta a német államférfi érdemeit, kiemelve, Adenauer megújította a német politika intézményrendszerét, elfogadtatta és működőképessé tette a demokráciát, kiszámítható politikai és gazdasági környezetet teremtett. A német polgárok alkotó energiáira támaszkodva beindította a gazdaságot.

Schmidt Mária arról is beszélt, Konrad Adenauert nemcsak kora és fellépése tette tiszteletre méltóvá, de kötelességtudása, kiváló problémamegoldó képessége, megingathatatlan fegyelmezettsége és realizmusa is.