A 20. század Magyarországon is traumákkal teli időszak volt, a történészek és a pszichológusok együttműködése ezért kiemelten fontos a korszak feltárásához. Félmúlt beszélgetéssorozatunk idei utolsó állomásán, az egyéni és a kollektív traumákról volt szó. Aktuális témánkat rendhagyó módon ezúttal nem csak történészi, hanem pszichológiai szempontból is körbejártuk.
Adásunk vendége ezúttal Hal Melinda szakpszichológus, a Mathias Corvinus Collegium vezető kutatója volt. Beszélgetésünk kiindulópontját az 𝗔𝗸𝗶𝗸 𝗺𝗮𝗿𝗮𝗱𝘁𝗮𝗸 című megrendítő film adta. Tóth Barnabás 2019-ben készült nagy sikerű filmje a huszadik századi történelmi keretben feszegeti az emberi lélek fontos kérdéseit. Hogyan lehet tovább élni egyéni és kollektív szinten azzal a traumával, amit a holokauszt jelentett, miközben az egyik diktatúrát pillanatokon belül egy másik váltotta fel? Ennek a kérdésnek jártunk utána a történettudomány és a pszichológia segítségével.
A film 1948-tól a Sztálin 1953-as haláláig tartó időszakot öleli fel, a totális kommunista diktatúra magyarországi kiépülésének időszakát, ez azonban inkább csak a történelmi hátterét adja a lelki utazásnak. A film alapjául szolgáló regényt is egy pszichológus, F. Várkonyi Zsuzsa írta. Hal Melinda a beszélgetés elején meghatározta a kiindulópontot: a lelki trauma egy olyan esemény, ami kibillenti az embert a lelki egyensúlyából. Egyéni és kollektív trauma is létezik. A holokauszt és a diktatúrák megélése például amellett, hogy az egyes emberek személyes traumája volt, közös, társadalmi traumaként is jelentkezik egy csoport pszichéjében, így akár egy nemzet közös traumájáról is beszélhetünk.
A film egyik motívuma a táplálkozási zavar és a bűntudat kapcsolata. A főszereplő lány a feldolgozatlan traumától szenved, amit a zsidó származása miatti önkéntelen bűntudat, szégyenérzet is tetéz. Baczoni Dorottya felvetette, hogy a második világháború traumái a kommunizmus kiépülése után a tabusítás miatt feldolgozhatatlanná váltak, ez pedig még inkább fokozta az emberekben az elfojtást, a hárítást, nem tudtak egészségesen szembenézni a veszteségeikkel, a gyászfolyamattal. Hal Melinda szerint éppen a traumák kimondása, verbalizálása lenne a kulcs a feldolgozáshoz, ami a film által bemutatott fojtogató politikai környezetben nem volt lehetséges. A gyászfeldolgozásban segít a tárgyi megjelenítés is: a sírállítás ennek a hagyományos módja, amit filmben a családját elveszítő Klára nem tehetett meg.
Mivel beszélni nem lehet az eseményekről, a traumafeldolgozás egyik útja a filmben az érintés lesz, de a pszichológus hozzátette, hogy a legfontosabb mégis a sérelmek kimondása lenne. A filmben megjelenik a besúgórendszer emberi, lelki vonulata is. Hal Melinda szerint traumát okozhatott az is, amikor valakinek jelentenie kellett egy barátról vagy akár családtagról.
A tudomány a traumák generációkon átívelő hatását is kutatja, és egyre többen megbizonyosodnak arról, hogy ez a jelenség valóban létezik. A huszadik századra ezek a transzgenerációs, átöröklött traumák kiemelten jellemzőek. A családi legendáriumok továbbadják a traumatikus történeteket, az ezeket elszenvedők ezzel együtt a lélek betegségeit is át tudják örökíteni gyermekeiknek. A szembenézés, a tragédiák kimondása ezért elengedhetetlen a gyógyuláshoz, amelyhez akár egy történelmi film is hozzájárulhat.
