Esszé a magyar labdarúgás legnagyobb „Mohácsáról” – Magyarország és az 1986-os világbajnokság

A mérkőzést élőben megtekintők számára a kudarc generációs trauma formáját öltötte, a fiatalabbak számára – akik közé e sorok írója is tartozik – pedig olyan időbeli igazodási ponttá vált, amely kijelölte a korábban világelithez tartozó magyar labdarúgás több évtizedes hanyatlásának kezdetét. A 40 évvel ezelőtt történtek a magyar futballal foglalkozó nyilvánosság egyik legtöbbet idézett eseménysorozata, mítoszok, legendák és összeesküvés elméletek ugyanúgy övezik, mint tényszerű, de a nosztalgikus alapállásból következően keserűnek vagy egyszerűen cinikusnak ható megjegyzések. A hatalmas információmennyiségnek köszönhetően a kelleténél is pontosabban rekonstruálható, hogy mi és miért történt Mexikóban, de a pusztán tárgyilagos és leíró jellegű attitűd mégsem a megfelelő választás, hiszen a válogatott mexikói szereplése önmagán túlmutató történeti jelenség. Látlelet a késő Kádár-korszak intézményi, valamint morális állapotáról és a korabeli magyar társadalmat meghatározó körülményekről.

 

Labdarúgás a Kádár-korszakban

1986-ra a magyar labdarúgás túljutott aranykorán. Az „Aranycsapat” 1954-es berni vesztes világbajnoki döntőjét követő erőszakba hajló felháborodás Budapest utcáin, a két évvel későbbi forradalom, és a menekülést választó világklasszis magyar labdarúgók esete újraszabta a kommunista pártvezetés futballhoz fűződő viszonyát. Amíg az 1950-es évek első felének futballsikerei hatásos propagandaeszközként szolgálták a Rákosi-rendszer legitimációs és hatalmi törekvéseit, a forradalom leverésével születő kádári diktatúra a nacionalizmus és a nemzeti büszkeség megnyilvánulásának veszélyét látta a sportban. Elkezdődött a labdarúgás és a labdarúgók presztízsének módszeres, központilag irányított leépítése. Csökkentették a labdarúgásra fordított összegek arányát a sporttámogatásokon belül, és a régi-új hatalom társadalompolitikai elgondolásainak jegyében a professzionális, legmagasabb szintű sport rovására előtérbe került a „mindenki számára elérhető” tömegsport. Az anyagiakon túl a korszak hatalomtechnikai gyakorlatának megfelelően még nagyobb hangsúly került a labdarúgással kapcsolatos társadalmi tudat átformálására. A sajtóban addig heroizált futballista képét felváltotta a lusta, keveset futó, egyszerű, semmirekellő labdarúgó, aki semmihez nem ért és társadalmilag haszontalan. A televízióban Kádár János kedvenc „humoristája”, Hofi Géza abban az évben nevezte „lábatlannak” Albert Flóriánt, amikor a Ferencváros kiválósága elnyerte a világ legjobbjának járó Aranylabdát. Beszédes, hogy az eredeti tervek szerint Albert egy válogatott mérkőzésen, a megtelt Népstadion előtt vette volna át a díjat, de az MLSZ vezetősége úgy döntött, hogy inkább zártkörű bankettet szervez az átadóra.

      0-6 a Ludas Matyiban | Kép forrása: Arcanum

Mindezek ellenére a magyar labdarúgás az 1960-as, ’70-es években sem szűkölködött sikerekben. A válogatott az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, megnyerte az 1964-es és 1968-as olimpiát, negyedik helyen zárt az 1974-es Európa-bajnokságon, és 1966-ig részt vett valamennyi világbajnokságon, amelyek közül kettőn a csoportból is továbbjutott. Ezenfelül a magyar klubcsapatok is képesek voltak nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket elérni: a Ferencváros 1965-ben megnyerte Vásárvárosok kupáját, egy évvel korábban pedig az MTK jutott be a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe. Az 1970-es évek második felére ugyanakkor kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a magyar futball lemarad az európai élmezőnytől. 1966 és 1978 között a válogatott nem jutott ki egyik világbajnokságra sem, 1976 után pedig 40 évet kellett várni az újabb Európa-bajnoki részvételre. A nemzeti bajnokság színvonala látható zuhanásnak indult, a nézőszám az 1950-es évek csúcsaihoz képest harmadára csökkent. Felütötte a fejét a bajnoki mérkőzések rendszeres megbundázása, ami az 1980-as évek elején olyan méreteket öltött, hogy 1983-ban az MLSZ kénytelen volt többszáz játékos esetében is volt szigorú eltiltásokkal és büntetésekkel élni, de a csalások szervezői közül többen börtönbe kerültek.

 A magyar labdarúgás morális mélypontja paradox módon egybeesett Mezey György szövetségi kapitányi kinevezésével, akinek az irányításával a következő három évben a válogatott olyan sikereket volt képes elérni, amelyekre az azt megelőző évtizedben kevés példa akadt, utána pedig újabb 30 év kellett elteljen hasonlóhoz. Mezey György futballistaként soha nem szerepelt az első osztályban, de egy szezon erejéig játszott az MTK-ban. Edzői karrierjét már aktív játékosként elindította, mai szemmel is rendkívül fiatalon, mindössze 36 évesen lett az MTK-VM vezetőedzője, amellyel első szezonjában rögtön harmadik helyezést ért el. Ez volt a klub legjobb bajnoki eredménye 1963 óta. 1980-tól a válogatottnál kapott feladatot Mészöly Kálmán szövetségi kapitány oldalán, majd két évig az olimpiai labdarúgó csapatot koordinálta.  A válogatott élére történő 1983 júniusi kinevezésének egyértelmű célja az volt, hogy ismét kijuttassa az országot a soron következő világbajnokságra. Mezeyt higgadt és kifinomult személyisége, szofisztikált kommunikációs képességei és futballszakmai, illetve pedagógiai-pszichológiai ismeretei kiemelték a korszak magyar edzői mezőnyéből, s ezt bizonyítják magyar bajnoki győzelmei, külföldi munkavállalásai, és a válogatott kiemelkedő eredményei irányítása alatt. Pályafutását ugyanakkor végigkísérte a kiemelkedő tehetség és a középszerre berendezkedett magyar sportvezetés klasszikus ellentéte, és ez utóbbi megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcot vallottak.

Mezey György a hollandok eleni győztes mérkőzésen | Kép forrása: Wikimedia Commons

 

Út Mexikóba

1983 nyarán viszont még mindenki bizakodóan tekintett a jövőbe. A bundabotrányok ellenére ismét megjelenni látszott egy olyan magyar futballista-generáció, amelynek több tagja képességeit tekintve a világelithez tartozott, és bőven ki lehetett állítani egy olyan válogatott játékoskeretet, amelynek minden tagja megállja a helyét nemzetközi porondon is. A korszak legerősebb magyar klubcsapata az 1984-ben, ’85-ben és ’86-ban is bajnoki címet nyerő Budapest Honvéd volt, amelynek keretében több, a válogatott gerincét alkotó játékost is megtalálunk. Sallai Sándor, Garaba Imre, Nagy Antal, Varga József, Dajka László, Kovács Kálmán, Andrusch József, Esterházy Márton és Détári Lajos a Honvéd labdarúgói voltak, egy-két kivételtől eltekintve mindannyian a húszas éveik elején vagy közepén jártak, és közülük később többen külföldre szerződtek (a diktatúra vezetése csak 1979-ben legalizálta a futballisták külföldre igazolását). Ki kell emelni még Kiprich Józsefet, aki a Tatabányai Bányász gárdáját erősítette, de 1989-ben a holland Feyenoordhoz igazolt, Csuhay József és Disztl László pedig annak a Videotonnak voltak labdarúgói, amely 1985-ben UEFA-kupa döntőt játszott a Real Madrid ellen. Mezey felfedezettjének számított az ösztönös technikai tehetséggel megáldott újpesti Törőcsik András, a válogatott legjobb játékosa pedig az éppen 1983-ban Ausztriába igazoló Nyilasi Tibor volt.

  A kimagasló keretminőség ellenére a Mezey-korszak döcögősen indult. Az NSZK elleni barátságos döntetlent követően a válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Mexikó legjobb tizenegyétől a Népstadionban a világbajnoki selejtezők előtti utolsó mérkőzésen. Az 1984 szeptemberében kezdődő selejtezősorozat során viszont bravúrt bravúrra halmozott a csapat. A közép-európai labdarúgás gyökereire visszavezethető és presztízsmérkőzésnek számító magyar–osztrákon elért 3-1-es győzelem után a közvélemény nagy meglepetésére sikerült legyőzni a Marco van Bastennel, Frank Rijkaarddal és Ruud Gullittal a soraiban felálló holland válogatottat is. A Ciprus elleni győzelmek után az Ausztria elleni hazai 3-0-s diadal biztosította Magyarország helyét a bő egy évvel később kezdődő világbajnokságon. A zsinórban aratott öt győzelem miatt a magyar szurkolók felfokozott izgalommal várták a Hollandia elleni hazai mérkőzést, az egy gólos vereség azonban jelezte, hogy a selejtezősorozat kiváló eredményei ellenére Mezey György csapata még nem tart ott, hogy egyértelmű esélyesként lépjen pályára egy világklasszis válogatott ellen.

A mexikói világbajnokság logója | Kép forrása: Wikimedia Commons

 

A felkészülés

A szövetségi kapitány javaslatára az MLSZ már 1985 májusában delegációt küldött Mexikóba az időjárási, infrastrukturális és földrajzi viszonyok feltérképezésére. A magaslati levegő és a nyári forróság olyan körülményeket teremtettek, amilyenekkel az európai labdarúgók nagyon ritkán találkoztak pályafutásuk során, arra pedig végképp nem volt példa, hogy egy hosszabb menetelés esetén három hetet töltsenek ilyen kondíciók között. A Mezey féle intenzív letámadásra és gyors átmenetekre építő stílusra pedig kifejezetten hátrányos hatással van a forró és ritka levegő. Nem véletlen, hogy a delegáció idegenvezetője, a szerb nemzetiségű mexikói szövetségi kapitány Bora Milutinović így figyelmeztette a magyar szakvezetést: „Ha egy csapat rohan, az catastrophe. Ha a labdát futtatja és technikás, az no problem.”     

Mezey az első mexikói tapasztalatokból azt a következtetést vonta le, hogy minden alkalmat meg kell ragadni a várható körülmények szimulációjára, ezért a válogatott 1985 decemberében mexikói edzőtáborozásra és minitornára indult. Az egymást követő győzelmek mellett ekkor derült ki, hogy a hivatalos nemzetközi szakújságírás csúcsának számító World Soccer magazin Mezey Györgyöt az év szövetségi kapitányának, a magyar válogatottat pedig a világ legjobb nemzeti tizenegyének választotta. Mind a magyar, mind a nemzetközi sajtó a világbajnokság titkos esélyeseként kezdte kezelni a magyar csapatot, amire az Aranycsapat 30 évvel korábbi sikerei óta nem volt példa. A szakma elismerése, és a Magyarországon is régen tapasztalt fociláz óhatatlanul egyre nagyobb nyomásként nehezedett a játékosok vállára, és a várakozással teli eufórikus hangulat elfedte a magyar labdarúgás strukturális problémáit. Tovább fokozta az izgalmakat, hogy 1986. március 16-án a magyar csapat 3-0-s arányban legyőzte a Népstadionba látogató brazil válogatottat. A Seleção felett aratott diadal a futballpályán kívüli eseményeknek köszönhetően önmagán túlmutató cselekedetnek bizonyult. A ’80-as évek derekára a hivatalos és informális nyilvánosság közötti szakadék nyilvánvalóvá vált, a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban egyre többen merték kimutatni, illetve hangoztatni a hivatalos ideológiától eltérő véleményüket, elsősorban a nemzeti érzés mentén. Egy nappal a brazilok elleni mérkőzés előtt több ezres tömeg vett részt az alulról szerveződő március 15-i megemlékezésen, amely során a rendőrség a Lánchídon erőszakot alkalmazott a békés felvonulók ellen, és a kor rendészeti eljárásának megfelelően több száz embernek a személyi igazolványát is elkobozták. A brazilok elleni győzelem sokak számára a nemzeti büszkeség virtuális megélését jelentette, bár a kor sajtója inkább a húsvéttal igyekezett összekapcsolni az eredményt, „Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar-brazil 3-0” – hangzott a sebtében fabrikált közmondás.

 

Célegyenesben

Az 1986-os világbajnokságot eredetileg nem Mexikóban rendezték volna. A szervezés jogát Kolumbia nyerte el 1974-ben, de pénzügyi okokra hivatkozva nyolc évvel később elállt a rendezéstől. Mexikót végül az Egyesült Államokkal és Kanadával folytatott versenyből hozta ki győztesként a FIFA, de 1985 szeptemberében ismét veszélybe került a torna lebonyolítása, mert 8-as erősségű földrengés söpört végig Mexikóvároson, súlyos károkat okozva a város infrastruktúrájának. Kisebb csoda, hogy egyik világbajnoki stadionban sem keletkeztek sérülések, így jelentős nemzetközi segítséggel és támogatással Mexikó a tervek szerint vállalhatta a torna megrendezését. Utórengéseket még 1986 áprilisában is mértek, nem sokkal azt megelőzően, hogy a magyar válogatott megkezdte közvetlen felkészülését a világbajnokságra. A magyar szakvezetés a tiroli Lienz városát jelölte ki edzőtáborozásra, ami abból a szempontból megfelelő választásnak tűnt, hogy 1850 méterrel található a tengerszint felett, ugyanakkor még a májusi összetartás alatt sem ment a nappali hőmérséklet 20 fok fölé, az edzések olykor mindössze 10 fokos hidegben voltak megtartva. Nagy érvágásnak számított, hogy gerincműtétje miatt Nyilasi Tibor nem tudta végigcsinálni a felkészülést a csapattal, ezért kimaradt a Mexikóba utazó keretből, Törőcsik András pedig talpsérülés miatt maradt le a világbajnokságról.

A világbajnoki csoportokat 1985 decemberében sorsolták ki, Magyarország a Szovjetunióval, Kanadával és Franciaországgal közösen alkotta négyesbe került. A Michel Platini nevével fémjelzett francia csapat ugyan egyértelmű favoritja volt a csoportnak, a magyar sajtóban a legnagyobb figyelem természetesen a szovjet válogatottra irányult. Az ország Szovjetunió elleni mérlege kifejezetten rossz volt, hiszen 19 mérkőzésből Magyarország csak 4-et tudott megnyerni, 6 döntetlen és 9 vereség mellett. Az akkora már több, mint 40 éves szovjet megszállás és a társadalmat átható szovjetellenesség miatt a szovjetek elleni több volt, mint egy meccs, minden egyes mérkőzés egy kis szabadságharcnak számított a megszállókkal szemben. Baróti Lajos szövetségi kapitány húsz évvel korábban így fakadt ki lemondó nyilatkozatában, miután csapata kiesett a világbajnokságról egy Szovjetunió elleni vereséget követően: „…nem bírom én ezt idegekkel. Magyarországon én leszek a bűnbak, a bitang, a hazaáruló, mert megint kikaptunk a ruszkiktól.” A szovjet válogatott azonban korábbi eredményei alapjában hullámvölgybe került, ezért ismét a legismertebb szovjet sikeredző, Valerij Lobanovszkij került az együttes élére, aki tulajdonképpen a korszak egyik legjobb európai klubcsapatának számító Dinamo Kijev keretével készült a világbajnokságra. Ennek ellenére a magyar keret kifejezetten optimista hangulatban indult Mexikóba, általános konszenzusnak számított, hogy kötelező a legjobb nyolc közé jutás, de a csapatkapitány Nagy Antal egyenesen a világbajnoki győzelmet jelölte meg elérendő célként. A fokozott elvárásokkal kapcsolatban érdemes idézni Mezey György egyik világbajnokságot követő interjúját: „A válogatott a kirakatba került. Az elmúlt másfél év eredményei a közvélemény számára azt sugallták, hogy itt fergetegesen nagy dolog készül, és az új Aranycsapat végre beteljesíti mindazt, ami az előző generációktól beváltatlan ígéret maradt.”

A Képes Sport címlapja | Kép forrása: Arcanum

 

Tragédia a Mundialon

A válogatott szálláshelyéül a Leonban található Hotel Comanjillát jelölték ki. A szakvezetés úgy ítélte meg, hogy a magyar bajnokságban szereplő labdarúgók nincsenek felkészülve a megnövekedett médiafigyelemre, ezért amennyire tudták, elzárták őket a külvilágtól. A nagyjából egy órás hosszúságú edzéseket részben délelőtt, részben déli kezdéssel tartották, hogy a játékosok szokják az extrém – közel 40 fokos – forróságot, illetve a szovjetek elleni mérkőzés is helyi idő szerint 12 órakor kezdődött. A korszak dietetikai trendjeinek megfelelően növelték a tésztaételek arányát a játékosok étrendjében, és csökkentették a megengedett vízbevitel mennyiségét, így a kerettagok 2-3 kilogrammal könnyebbek voltak átlagos versenysúlyuknál. Az edzéseket barátságos mérkőzésekkel is kiegészítették a meccsszituációk gyakorlása érdekében, és ezeken a válogatott az elvárt szinten teljesített, a Leon csapatát például 4-2-s eredménnyel győzték le, ami továbbra is fenntartotta a derűs hangulatot.

A szovjetek elleni első mérkőzésre Irapuato-ban került sor június 2-án. A nézőtéren mindössze 15 ezer ember gyűlt össze, mind a magyar, mind a szovjet szurkolók csak kis létszámban, állami utazási irodák által koordinált – és így az állami titkosszolgálatok által megfigyelt – csoportokban utazhattak Mexikóba. A nézők nagy része más nemzetek szurkolói voltak. A magyar csapat a szokásos taktikával és felfogásban kezdte a mérkőzést, de a szovjetek Pavel Jakovenko révén már a 2. percben megszerezték a vezetést egy éles szögből érkező szabadrúgást követő szituációból. A hidegzuhany csak ezután következett, amikor Szergej Alejnikov a 4. percben nagyjából 23 méterről a kapu bal oldalába bombázta a labdát. A magyar csapaton úrrá lett a pánik, az elmúlt három évből összeadódó elvárástömeg és teljesítménykényszer egyszerre zúdult a pályán lévőkre. A félidőre 3-0-val vonultak a csapatok, Mezey György pedig nem váltott védekezőbb taktikára – a progresszív stílusra felkészített magyar csapat számára ez nem is lett volna reális – az eredmény őrzése érdekében, így a második játékrészben még három gólt kapott a csapat, ami történelminek számító, 6-0-s vereséghez vezetett. Az emberi elme működésének sajátja, hogy egy nagy kudarc feldolgozásához könnyebben elfogad egy látványos és jól körülhatárolható ok-okozati összefüggést, mint a higgadt, realista értékelést. Ennek jegyében a vereséget követően azonnal megkezdődött az azt kiváltó okok keresése. Több játékos mérkőzés előtti rosszullétre panaszkodott, aminek hátterében sokan a túlzásba vitt tésztaételeket okolták, de születtek ennél vadabb magyarázatok is. A skála a kísérleti, és végül károsnak bizonyuló étrendkiegészítőktől egészen addig terjed, hogy a KGB hallucinogén szereket csempészet a magyarok ételeibe vagy italaiba. Könnyen lehetett az időjárási és magaslati körülményeket hibáztatni, bár ezek legalább annyira idegenek voltak a szovjetek számára, mint a magyaroknak. A vereség okait kutatva úgy gondolom egyetérthetünk Benedek Szabolccsal, aki felveti, hogy a „sok mozgással és erős fizikai igénybevétellel járó taktika három esztendei sikeres működést követően nem pont eme extrém éghajlati és magaslati körülmények között szakadt-e el véglegesen a valóságtól…ami…a normál feltételek megléte esetén ment a válogatottban, azt a bajnokságban teljesen máshoz szokott futballisták ebben a sorozatterheléses stresszhelyzetben már nem bírták megvalósítani.” A vereséget követő döbbenetet hamar fel kellett, hogy váltsa a „csak azért is” mentalitás, hiszen egy Kanada elleni győzelemmel, illetve egy Franciaország elleni döntetlennel borítékolható lett volna a továbbjutás. Az elképzelés első fele valóra is vált egy papírformaszerű 2-0-s győzelemmel, de a végül bronzérmet szerző francia válogatott ellen háromgólos vereséget szenvedett Magyarország, ami egyúttal a csoportból való kiesést is biztossá tette. Mezey György, ahogy az várható volt, lemondott a szövetségi kapitányságról, és az sem meglepő, hogy odahaza elkezdődött a bűnbak és magyarázat keresés, ami valóságos könyváradatot indított el a válogatott kudarcának elemzésében. Joggal állítható, hogy a KISZ Központi Bizottsága által kiadott Mundial zárt kapuk mögött T. András Emil tollából vagy Végh András Gyógyít6atlan című munkája döntően befolyásolták a társadalomban kialakult képet a mexikói eseményekről, és utóbbiról mindenképpen elmondható, hogy elfogultan, valótlanságokkal és nehezen védhető véleményekkel támadta a válogatott tagjait és teljesítményét, illetve összeségében a magyar labdarúgást. Az MLSZ válságkezelési kísérlete kudarcba fulladt, az új szövetségi kapitányok, és Mezey rövid 1988-as visszatérése sem tudta garantálni Magyarország részvételét a soron következő Európa- és világbajnokságon, ami megnyitotta a magyar futballtörténelem legsikertelenebb időszakát.

Végh Antal. Gyógyít6atlan | Kép forrása: Moly.hu

 

Szubjektív tanulságok

A szocialista modell az 1980-as évek végére a labdarúgás területén is fenntarthatatlanná vált, de a magyar foci arra sem volt felkészülve, ami a rendszerváltoztatással és a piaci átmenettel következett. Nyugat-Európában a futball ekkor vált önálló iparággá, a klubok tőkeerős vállalatokként kezdtek funkcionálni. Magyarországon ezzel szemben befektetések hiányában a labdarúgás szakmailag és infrastrukturálisan is gyors hanyatlásnak indult, ráadásul a futballistákat immár semmi nem gátolta abban, hogy külföldre igazoljanak, ami azonnali súlyos színvonalromláshoz vezetett. A negatív spirálból csak a 2016-os Európa bajnoki részvétellel indult meg a kitörés, de a magyar bajnokság napjainkban is messze elmarad a nyugat-, és dél-európai színvonaltól, amelynek eléréséhez még hosszú út áll a magyar futballszakma előtt.

A labdarúgás népszerűségének egyik oka a mérkőzés eredményének kiszámíthatatlansága. 22 ember játszik egy 7400 négyzetméter nagyságú pályán, amelyen mindenki szabadon mozoghat és csak lábbal, azaz az alapvetően ügyetlenebb testrészével érhet labdába. A véletlen szerepe óriási, ezért a sokkal gyengébb csapat sem esélytelenül fut ki a pályára. Ez a kiszámíthatatlanság adja a szurkolói lét lényegét, ezért képesek sokan még akkor is bizakodni, ha sokkal erősebb az ellenfél. Mi magyarok sok évtizede bízunk a véletlenben: egy jól eltalált lövésben, egy hatalmas szabadrúgásgólban vagy az ellenfél öngóljában. Részben a véletlen műve volt, hogy a Szovjetunió négy perc alatt két gólt szerez Irapuato-ban, és az sem volt sorsszerű, hogy végül csak a rosszabb gólaránynak köszönhetően válik biztossá a kiesés. 40 évvel ezelőtt nem nekünk kedvezett a véletlen, és azóta sem történt sokszor másképp. A magyar futballkedvelő közvélemény ennek ellenére is képes újra és újra bizalmat szavazni az aktuális válogatottnak, és talán éppen ez a csalódások ellenére fenntartott bizalom köti össze az idén 125 éves magyar labdarúgás valamennyi generációját.

Maradona a világbajnoki kupával |Kép forrása: Wikimedia Commons

 

Szabó Ferdinánd

 

 

Felhasznált irodalom

Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról. A ’86-os válogatott története. Szenzár Kiadó. H. n. 2020.

Benedek Szabolcs: Mezey. Okj Szakkönyv Kiadó. H. n. 2025.

Fábián Titusz: Mégis ki találta ki, hogy megnyerhetjük az 1986-os foci-vb-t? Az 1986-os mexikói foci-vb, ahogy még nem láttuk. I. rész. Telex. https://telex.hu/komplex/2026/05/21/1986-mexiko-foci-vb-futball-nemzetkozi-nezopont-eselyek-korabeli-sportlapok-mezey-nyilasi-detari

Geri Ádám: Foci VB: tényleg a tészta volt az oka a mexikói 0-6-nak? Gasztrorégész. https://gasztroregesz.hu/2022/11/20/foci-vb-mexiko-szovjetunio-magyarorszag/

Malonyai Péter: Mészöly „sameszéből” Brazília legyőzője – amikor Mezey György volt Európa legjobb kapitánya. Nemzeti Sport. https://www.nemzetisport.hu/minden-mas-foci/2021/10/meszoly-sameszebol-brazilia-legyozoje-amikor-mezey-gyorgy-volt-europa-legjobb-kapitanya

Thury Gábor: Volt egyszer egy csapat – Mexikó ’86 (1. rész). Nemzeti Sport Online. https://www.nemzetisport.hu/magyar-valogatott/2011/06/volt-egyszer-egy-csapat-mexiko-86-1-resz

Thury Gábor: Volt egyszer egy csapat – Mexikó ’86 (1. rész). Nemzeti Sport Online. https://www.nemzetisport.hu/magyar-valogatott/2011/06/volt-egyszer-egy-csapat-mexiko-86-2-resz

Végh András: A rendszerváltás zavaros vizei, 1986-1997. https://magyarvalogatott.hu/tortenelem/a-rendszervaltas-zavaros-vizei