Bár már elég sokan tudják, hogy ellenezte a háborút, a közkeletű felfogás Tisza Istvánt mégis a háborús fanatizmussal azonosítja. Személye az ún. progresszív szemlélet számára még ma is a „feudális” Magyarország megtestesítője, holott aligha volt nála végiggondoltabban klasszikus liberális (szabadelvű) politikus. Tisza István valójában a szélsőséges, a radikális eszmék, a mindent ígérgető illúziós politikusok és értelmiségiek ellenfele volt – de mindig jogállami keretekben és szenvedéllyel áthatott szellemi eszközökkel. Szenvedélyesen szerette hazáját, a történelmi Magyarországot, amelyért minden célszerű lépésre – tehát a folyamatos reálpolitikára („megalkuvás”) is hajlandó volt. Egész életműve a veszélyeztetettség tudatában alakult, s az egykori kedvező dualista magyar nemzeti pozíció fenntartását szolgálta. Hívő keresztyénként a személyesen is vállalt szociális gondolat is áthatotta, és kevés nálánál őszintébb híve volt az önkormányzatiságnak.
A politikus személyiségéről, a korról, valamint a hiánypótló kötetről Schmidt Mária, Závodszky Géza történész és Bogárdi Szabó István református püspök beszélgetett.
