A bolsevik típusú totális diktatúrákban a család mellett az egyház intézménye bizonyított a leginkább a fennálló rendszerrel szemben ellenálló képességét mind szellemi tekintetben, mind az intézményi struktúrák területén. A katolikus, protestáns és ortodox felekezeti hagyományoknak megfelelően és az adott ország történeti, politikai adottságaitól is függően a keleti blokkban élő keresztény közösségek egymástól eltérő modus vivendit alakítottak ki. A diktatúra idején követett különböző életstratégiák a földalatti ellenállástól (underground church) a nyílt kollaborációig (papi békemozgalom) részben meghatározzák az egyházak jelenét és jövőjét is.
Ugyanakkor mai lehetőségeiket jelentősen befolyásolja országuk politikája is. Milyen örökséget hoznak a nagy történelmi egyházak az elmúlt 40, illetve 70 évből magukkal, milyen utat választottak 1990 után, milyen teológiai, egyházpoliti kai elképzelések húzódnak meg életstratégiájuk mögött, hogyan látják az újraegyesülő Európa jövőjét s ebben saját küldetésüket?
Ezeket a kérdéseket és a rájuk adott válaszokat kívánta elemezni a konferencia, magyar és külföldi szakértők, egyházi képviselők, teológusok, társadalomtudósok részvételével.
