málenkij robot

A szovjet Vörös Hadsereg a második világháború során a becslések szerint 700.000 embert hurcolt Magyarországról kényszermunkára a Szovjetunióba. Közülük több, mint 300.000-en civilek – ártatlan férfiak, nők és gyermekek – voltak, akiket 1944 szeptemberétől, a korabeli Magyarország megszállásától kezdődően deportáltak. Az esemény „málenkij robotként” rögzült a magyar kollektív emlékezetben, mert a foglyok megtévesztésének érdekében a szovjet katonák azt hazudták, hogy egy „kis munkára” – oroszul malenykaja rabota – viszik őket a közeli országokba. A valóságban azonban több évig tartó, embertelen körülmények között végzendő kényszermunkára hurcolták őket a Szovjetunió legkülönbözőbb területeire, ahonnan sokan soha többé nem tértek vissza. Jelen írás az ő tragédiájukat foglalja össze.

Ha van olyan város, amelynek története szinte teljes egészében, napjainkig elválaszthatatlanul összefonódott a 20. századi totalitárius rendszerek működésével, valamint a szovjet diktatúra valamennyi végzetes jellegzetességével, akkor Karaganda joggal tarthat igényt erre a kétes címre. A ma mintegy félmillió lakosú kazah város fejlődése az erőltetett sztálini iparosítás, a kényszermunka, az erőszakos ki- és áttelepítések, illetve a Gulag-rendszer öröksége nyomán bontakozott ki, és a múlt árnyai máig meghatározzák a város utcaképét, műemlékeit és a benne élők történeti emlékezetét.