Ezzel megindult az a folyamat, amelynek során minden jogalap nélkül több tízezer magyar állampolgárt, nőket és férfiakat, kiskorú leányokat és ifjakat ítélt el a szovjet hadbíróság halálra vagy hosszú idejű szabadságvesztésre. A halálraítéltek nagy részét kivégezték. A szabadságvesztésre ítélteket – vagy ahogy nevezték őket: a szovjet haza és a nép veszedelmes fasiszta ellenségeit – javító-kényszermunkatáborokba hurcolták. Nagy részük ott pusztult, sírjuk ismeretlen és jeltelen. Sokuk haláláról a mai napig rokonságuk semmit sem tud. 1953 és 1955 karácsonya között érkezett Magyarországra 9-11 évi szenvedés után a túlélők kisebbik része, valamivel több mint háromezer meggyötört, megkínzott magyar. Mind az elbocsátó szovjet állambiztonság, mind a fogadó magyar ÁVH nyilatkozatot íratott alá velük, hogy a letartóztatásuk és a szabadlábra helyezésük közötti időszakban velük történtek szigorú államtitkot képeznek. A tanácskozás többéves történészi kutatómunka eredményeiről számol be.
Felszólalt: Menczer Gusztáv, a SZORAKÉSZ (Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének) elnöke, Kun Miklós történész és Gereben Ágnes történész, irodalmár.
