Halványkék választás – Magyarország – 1947

Szerző: Földesi Margit, Szerencsés Károly

Kiadó: XX. Század Intézet – Kairosz Kiadó, Budapest, 2001.

„Földúlt ez a könyv. Úgy látszik, az ember nem tud eléggé megöregedni a történelemhez. Mintha arcomba csapdosta volna meztelen és kíméletlen lapjait. Most itt van ez a könyv, amit két fiatal és koncepciózus történész az asztalunkra „lökött” – tessék, olvassátok. Nem csoda, ha megelevenedik az emberben még a megélt múlt is. Nem tűnik el a süllyesztőben, mert mindig jönnek a fiatalok, akik letépik a történelem csalékony álarcát. Sok mindent tudtunk a kékcédulákról, noha magam például sohase láttam. Fantom volt, borzongató, mint a Grimm-mese, a távlat még – vagy különösen – a negatív tényeket is fölértékeli. Legendája lett egy ócska trükknek, némely kommunisták a későbbiek során még büszkék is voltak arra, hogy milyen könnyedén lehetett átverni egy népet. Íme a legenda. Szimpla és könnyen tetten érhető csalás, amit a bosszútechnika könnyedén kitermel magából a világraszóló szovjet gátlástalanságból. Nem is egyszerűen az az érdekes, hogy az úgynevezett Európában, a jóváhagyott és úgynevezett demokráciában mintegy 200 000 hamis szavazatot csinál és lop magának egy terrorista párt, hanem a „zugehör”. Az ártatlanul szemben álló fél pitiáner megalázása, az elkészítendő rabruhában a gombok és a kis elvarrások, a paszomántok és műzsebek, melyekben lebuktató dollárhamisítványokat, akár összeesküvésre alkalmas menleveleket, idézéseket, vérrel átitatott cédulákat helyezhetett el a pétergábori főszabász is. És innen már nincs megállás.”Gyurkovics Tibor

XXI. Század Intézet, Budapest, 2001.
320 oldal
3400 Ft
ISBN:963-00-8774-X

 

Halványkék választás – Magyarország – 1947