Mit tudunk mi, magyarok Kazahsztánról? Vagy kezdjük talán azzal, hogy mit tudnak a kazahok Magyarországról, mert az országban járva a távolság ellenére újra és újra megelevenedik hazánk emléke, ha megtudják, magyarok vagyunk. Mindössze néhány nap alatt hallhattuk Petőfi nevét egy helyi irodalomkedvelőtől, láthattunk Ikarus buszt felidéző, múltba révedő arcot, beszélgettünk teremőrrel, aki mosolyogva sorolta a közös szavakat: alma, szakáll, jurta… Többen a magyarság keleti eredetét emlegették, mások a török eredetű, és a kazahokkal rokon kipcsakok, vagyis a kunok történetét idézték fel. De a kazahok számára Karcag települése is ismeretes (a középkorban betelepedett kunok egyik központja volt), ahol ma még tiszteletbeli kazah konzulátus is működik.
A mondákban és legendákban visszatükröződik a nomád örökség és a lovas életforma. A karagandai egyetem rektora találkozásunkkor egy számunkra is ismerősen hangzó kazah mondát idézett fel. A történet szerint egykor két testvér élt családjával a sztyeppéken, az egyik (Madjar) nyugat felé indult, míg a másik helyben maradt, és az ő ágából származnak a kazahok. Kazahsztán északkeleti részén a mai napig él egy madjar nevű, mintegy kétezer családból álló „leszakadt” közösség, amelynek genetikai vizsgálatai szoros kapcsolatot mutattak ki az Alföld (részben kun eredetű) lakosságával.
A kazahok nomád öröksége: A karagandai egyetemi múzeumban kiállított jurta.
A mai Kazahsztán egyszerre fiatal és ősi ország. Fiatal, mert csak bő három évtizede vált függetlenné, de ősi, mert a kazahok sztyeppei népként évezredek nomád hagyományait is őrzik, amelyekben egyszerre tükröződik a szabadság eszménye, a keleti és nyugati világ közötti közvetítő szerep, valamint kultúrák találkozásának sokszínűsége. A nomád kánságok emléke, a karavánutak és a hatalmas sztyeppék, a birodalmak terjeszkedésének súlya és a szovjet kor traumái mind-mind egymásra rakódva formálják a tájat és az embereket.
A Központi Parkban elhelyezett egyik teve alakú pad.
A 18. századtól kezdve a kazahok végig magukon érezhették Oroszország szorító béklyóit. Először a cári birodalom gyarmatosító törekvései alakították át a sztyeppe világát, és a hagyományos nomád életmódot földfoglalások, betelepítések és erőszakos letelepítési kísérletek szorították háttérbe. Aztán a szovjet hatalomépítés hozott újabb, még súlyosabb töréseket. A síkságok szabad pásztorai néhány év alatt kolhozok és szovhozok alá vetett dolgozók lettek, miközben a gazdasági kísérletek és a mesterséges átalakítások szétzilálták a régi társadalmi struktúrákat.
A kollektivizálás tragédiája a harmincas években milliókat sújtott éhínséggel, a kazah társadalom egy jelentős része pusztult el vagy kényszerült elvándorlásra. A térség a szovjet birodalom peremén nyersanyagforrássá és kísérleti tereppé vált, de a Szovjetunión belüli tagköztársaságról lévén szó, itt is többen a rendszer támogatóivá és az ideológia eszközeivé váltak. A totalitárius diktatúrára jellemző deportálások, kijelölt kényszerlakhelyek, a Gulág-birodalom egyik legnagyobb táborcsoportja több millió embert sodort Kazahsztánba egész Kelet-, és Közép-Európából. Karaganda környékén százezrek raboskodtak és robotoltak embertelen körülmények között, köztük a második világháború után jelentős számban magyar hadifoglyok és civilek is.
A szocialista építészet Kazahsztán szinte összes városában dominálja a városképet.
A hidegháború éveiben a Kazah SZSZK a szovjet iparosítás és űrkutatás, valamint a hadiipari kísérletek egyik központja lett. A fejlődés ígéretével együtt mérhetetlen környezeti pusztítás és emberi szenvedés járt, amelynek egyik legismertebb, a világűrből is jól látható példája az Aral-tó kiszáradása. De földrajzi adottságok miatt Kazahsztánba telepítették a Bajkonur űrközpontot, innen indultak, és ide érkeztek vissza a világűrt meghódító asztronauták, köztük Farkas Bertalan is. A szovjet atomkísérletek és fegyver-, illetve rakétatesztek is itt, Szemipalatyinszk környékén zajlottak, máig ható környezeti és genetikai következményeket okozva a térség lakosságának. 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával a függetlenné vált Kazahsztán saját útját kezdhette járni, de a 20. század terhei, a kommunista diktatúra évtizedei máig mély nyomot hagytak az ország történelmi tudatában és arculatában.
Karagandai látkép naplementével, és a végtelen sztyeppével.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a karagandai Buketov Állami Egyetem között létrejött cserekapcsolatnak köszönhetően lehetőségünk nyílik mélyebb bepillantást kapni a szovjet rendszer működésébe. Az utazásunk több célt is szolgál: egyfelől egy új, testközeli perspektívából ismerhetjük meg a totalitárius diktatúra működési mechanizmusait, és annak nyomait, illetve a huszadik századi magyar és kazah kapcsolódásokat, fókuszba helyezve a karagandai munkatáborokban dolgoztatott több tízezernyi magyar történetét.
Kutatásainkban emellett külön hangsúlyt fektetünk a Szovjetunió környezetromboló tevékenységére, valamint a kazah nemzeti és történeti narratíva változására a Szovjetunió tekintetében. Bázisunk Karagandában lesz, innen és a környékről számolunk be hétről hétre videós, illetve írásos formában élményeinkről.
Reif Roland
