A Csurka István életéről szóló FÉLMÚLT adásunk második részében a Csurka István személyét és életművét ért kritikák okairól és hátteréről beszélgetett Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet történésze és Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze.
Csurka Istvánt napjainkban ugyan hallgatás övezi, élete során azonban többször karaktergyilkosság áldozatává vált – szögezte le Balogh Gábor. Az első ilyen az úgynevezett ügynökügy volt, amely során azzal támadták ellenfelei, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc után beszervezte az államvédelem.
AZ ÜGYNÖKVÁD
Balogh Gábor ismertette, az ügynökvád sikeres politikai fegyver volt a rendszerváltoztatás időszakában, mert a beszervezési nyilatkozat aláírásával – függetlenül attól, hogy az illető valóban tett-e jelentéseket – bárkire rá lehetett sütni, hogy ügynök volt. Egy ügynöklista esetében nem az a legfontosabb, hogy kik szerepelnek rajta, hanem hogy kik állították össze, és a korábbi állampárt számos ilyet készített, és nyújtott át a regnáló kormányoknak. Csurkáról tudjuk, hogy nem írt jelentéseket, tartótisztjei pedig éppen emiatt elégedetlenek voltak vele. Az 1970-es évektől már őt figyelte meg az állambiztonság, többek között azért, hogy a későbbi politikai ellenfelekről pontos személyiségrajzzal rendelkezzenek. Beszervezését követően, annak érdekében, hogy ne kelljen jelentenie, kerülni kezdte baráti társaságait. Barátai nem tudták, hogy beszervezte az állambiztonság, de néhány visszaemlékezés utal arra, hogy páran sejthették – fejtette ki a Terror Háza Múzeum vezető történésze.
A KETTŐS MÉRCE OKA: ANTISZEMITIZMUS
Napjainkban az antiszemitizmus vádja a legerősebb Csurkával szemben, kritizálói ennek alapján lehetetlenítik el továbbra is a róla szóló diskurzust. Baczoni Dorottya szerint fontos, hogy ebben a kérdésben pontos definíciókkal operáljon a történettudomány, hiszen a holokauszt tükrében érthető az a képzettársítás, hogy az antiszemitizmus és a zsidóság megsemmisítése minden esetben fedi egymást. Csurka esetében fontos tisztázni, hogy erről nincs szó, de nem szabad mentegetni sem. Ettől függetlenül szembeötlő az a kettős mérce, amit Csurkával szemben alkalmaznak, hogy az életének egyik vitatható aspektusa zárójelbe teszi egész életművét. Számos olyan pozitívnak is értékelt közéleti személyiség van, akik életük egy időszakában morálisan kevésbé vállalható elveket vallottak, vagy szerepeket töltöttek be.
Csurkát sok támadás érte az Antall Józseffel való MDF-en belüli konfliktusa miatt is. Balogh Gábor kifejtette, hogy kettejük párton belüli viszálya klasszikus példája a két dudás egy csárdában esetének. Miközben Csurka radikálisabban szerette volna képviselni az MDF 1980-as évek második felében kikristályosodó programját, addig Antall egy, az ellenzékkel megegyezésre törekvő politikát tartott helyesnek. Hogy történelmi szempontból melyik bizonyult helyesebbnek még kérdéses, de az kijelenthető, hogy az Antall-kormánynak jobban figyelembe kellett volna vennie azokat a kritikákat, amelyeket Csurka István megfogalmazott.
