Maga a szerző, Leszek Kołakowski sem tudta röviden összefoglalni, hogy miről szól az eredeti nyelven 1999-ben megjelent A civilizáció a vádlottak padján. Korrekt nézeteim mindenről című esszégyűjteménye. A kötet témái lefedik a lengyel történész–filozófus életművének közel teljes spektrumát, középpontba állítva két fő kérdéskört: a kereszténységet mint civilizációs jelenséget és a marxizmus átfogó kritikáját.
Leszek Kołakowski filozófiai érdeklődését nagy mértékben befolyásolták élettapasztalatai. Édesanyját kisgyermekkorában elveszítette, és mindössze tizenkét éves volt, amikor a náci Németország és a Szovjetunió 1939-ben megtámadta Lengyelországot. A német megszállók négy évvel később kivégezték a földalatti ellenállásban szerepet vállaló édesapját. Nem meglepő, hogy a háború végét követően a nagyon fiatalon számos szörnyűséget átélő tizennyolc éves Kołakowski a kommunista eszme ígéreteiben találta meg az életének értelmet adó világmagyarázatot. Egyetemi tanulmányai mellett belevetette magát a politikába, ahol tehetségének és doktriner kommunistaságának köszönhetően pályája hamar felívelt. Fiatal egyetemi oktatóként részt vett a tudományos szféra szovjetizálásában, amit később nyíltan beismert és megbánt. Tudományos kutatásait paradox módon a kereszténység és a Biblia témakörében folytatta, s miközben publicisztikájában a lengyel egyházat és a keresztény vallást támadta, személyes lelkivilágára egyre nagyobb hatást gyakoroltak az evangéliumi tanítások. 1952-ben lehetősége volt ellátogatni a Szovjetunióba, s az ott tapasztaltak kiábrándító hatással voltak rá. Felismerte, hogy a Sztálin vezette állampárt nem az osztálynélküli társadalom paradicsomi jövőjébe vezeti az országot, hanem brutális diktatúrát gyakorol a nép fölött.
Sztálinista plakát az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságból|Kép forrása: Wikimedia Commons
A marxizmusba vetett hitét ennek ellenére még nem kérdőjelezte meg, s a Sztálin halálát követő átmeneti ideológiai vákuumban úgy tűnt, hogy lehetőség nyílik a szovjet típusú szocializmus megreformálására. Lengyelországban 1956-ban hatalomra került Władysław Gomułka, akitől a reformpárti lengyel kommunisták azt remélték, hogy létrehozza a „kommunizmus emberi arcát”, de a magyar szabadságharc leverése már előrevetítette, hogy a szocialista világrendszer alapjaiban nem fog változni. Kołakowski kritikus, illetve a marxizmus „valódi” tartalmát taglaló írásait cenzúrázni kezdték, őt magát pedig megfigyelték az 1960-as évektől kezdődően. Az 1968-as diákmozgalmak során tanúsított magatartása miatt kizárták a pártból és hazájának elhagyására kényszerítették. Száműzését követően Oxfordban telepedett le, de számos amerikai egyetemen is oktatott, ahol szembesülnie kellett azzal, hogy a közép- és kelet-európai volt kommunista gondolkodókat nem fogadja tárt karokkal a baloldali értelmiség, mert a kommunizmus ügyének árulóit látták bennük. Ez a tapasztalat további ösztönzőerőt jelentett ahhoz, hogy végleg szakítson a marxizmussal, ami életének fő művét, a három kötetes Main Currents of Marxism (A marxizmus fő áramlatai) című munkájának megszületéséhez vezetett. Eltávolodva korábban biztosnak érzett szellemi talapzatától, a korabeli nyugat-európai filozófia irányzatok sem tudták betölteni a benne keletkezett űrt. Csalódott a racionalizmusban mint a tudományt abszolutizáló világmagyarázó elvben, ahogy csalódott a mindent relativizáló posztmodern filozófiában is. A metafizikai értelemben vett igazság keresése vált Kołakowski legfontosabb életcéljává, de tudta, hogy annak megtalálást sem ő, sem más nem fogja elérni. Az élete végén a katolicizmus felé forduló filozófus 2009-ben hunyt el.
Leszek_Kołakowski|Kép forrása: Wikimedia Commons
Kołakowski szavaival ellentétben mi megpróbáljuk röviden bemutatni esszégyűjteményét, a felvonultatott témák laza kapcsolódása és eklektikusága miatt ez mégsem könnyű feladat, ezért érdemes a konkrétabb témáktól haladni az általánosabb metafizikai útkeresések felé. Kołakowski talán napjainkig legnagyobb hatást kiváltó esszéje a Sztálinizmus marxista gyökerei címet viseli, amelynek tézise, hogy a sztálinizmus nem a marxizmus egy kiforgatott értelmezése és félresikerült megvalósítási kísérlete, hanem „a marxista történetfilozófia legitim…interpretációja”. Minden kísérlet, amely megpróbálja a gyakorlatba átültetni a „marxista szocializmus legfőbb értékeit, nagy valószínűséggel olyan politikai szervezetet hozna létre, melynek jellemző vonásai egyértelműen emlékeztetnek a sztálinizmusra.” (395. o.) Ennek bizonyítására Kołakowski először is a sztálinizmust mint közel tökéletes totalitárius rezsimet határozza meg, amelyben minden társadalmi köteléket az állam váltott fel, és ezért minden embernek csak olyan célok eléréséért lehet küzdenie, amelyeket az állam tűzött ki: „minden egyén, magukat a hatalom birtokosait is beleértve, állami tulajdon.” (396. o.) Karl Marx írásaiban azt sugallta, hogy az embereket egymástól elválasztó társadalmi intézmények csak a bérmunka kialakulásának voltak köszönhetők, és a kapitalista keretek szétzúzásával megszűnnek az egyéneket a társadalomtól elválasztó közvetítők, aminek eredményeként az egyén tevékenysége tudatos egységbe kerül a közösség akaratával. Marx nem adott pontos útmutatást a későbbi kommunistáknak az elmélet gyakorlati megvalósításához. Lenin dolgozta ki az élcsapat elméletet, amelynek központi eleme, hogy a kapitalizmusban kizárólag burzsoá osztálytudata alakulhat ki a munkásosztálynak, ezért kívülről kell a munkások egy kis csoportjának a forradalom élére állnia. Az élcsapat – gyakorlatilag a párt – válik a marxi történetfilozófia egyetlen helyes értelmezőjévé, és ebből következően monopóliuma lesz dönteni a társadalom legfontosabb kérdéseiről. A párt kollektív vezetését idővel szükségszerűen felváltja az egyszemélyi döntéshozatal, így létrejön a marxizmus „végső egyenlete”: „igazság=proletártudat=marxizmus=a párt ideológiája=a pártvezetők eszméi=a vezér döntései.” (406. o.) A bolsevik hatalomátvétel után a termelőerők államosításával ugyan megszűnt egy, az egyéneket a közösségtől elválasztó tényező, a civil társadalom és a bérmunka még mindig akadályt jelentett. Utóbbi problémára volt kézenfekvő megoldás a kényszermunka bevezetése, a kényszermunkatábor-hálózat létrehozása. Az immár minden egyéneket elválasztó béklyóktól megszabadított társadalmat csak az egység hiánya választotta el a kommunizmus végső céljától. Erre a kihívásra adott radikális választ a sztálinizmus a totális despotizmus bevezetésével, amely az egyetlen módja volt a civil és politikai társadalom közötti határvonal felszámolásának. Kolakowski hol a sztálinizmus metaforájaként, hol annak jelzőjeként használja a kirakat kifejezést, mert az ideológiai máz mögött az „öncélú totális hatalom” (378. o.) vágyát fedezte fel. Ettől függetlenül ez a kirakat a maga módján az egyik legfontosabb alapeleme volta a rendszernek, átjárta minden egyes alkotórészét. Egyszerre táplálta a 19. századi romantikus korai szocializmus és a 20. századi racionalizmus: az emberi szolidaritás keresése és megteremtése közben éppen arra a következtetésre jutott, hogy az individuumokban semmi különleges nincs, felcserélhetők és az állam puszta eszközeivé redukálhatók. Erőt adott a kirakatnak, hogy a tudományosság látszatával ruházták fel, s mint tudomány egyúttal megkérdőjelezhetetlenné vált, határokat szabhatott a gondolkodásnak, a kifejezésnek, a képzeletnek. Így történhetett meg, hogy a sztálinizmusban a rendszer működtetői tudatában sikerült eltörölni a határt az igazság és korrekt (ideológiailag helyes) között: „ugyanazokat az abszurditásokat ismételgetve újra meg újra, maguk is elkezdtek hinni vagy félig-meddig hinni bennük. A nyelv nagyszabású és alapos megromlása végül olyan embereket hozott létre, akik képtelenek voltak felfogni, hogy hazudoznak.” (325-326. o.) Kolakowski abszurdba hajló rideg racionalitással a legtökéletesebb rendszerként ír a sztálinizmusról mint a kommunizmus legtökéletesebb formájáról. Az ő látószögében a hruscsovi reformok, a „desztalinizáció”, az emberségesebb szocializmus érdekében hozott intézkedéseknek értékelt életszínvonalpolitika a kommunizmus tagadása, annak öntudatlan leépítése. A fogyasztói termékekkel tarkított panellakásban létrejöhet a szabadság apró, de végzetes csírája, a kényszermunkatáborban azonban ez elképzelhetetlen.
Leszek Kołakowski a sztálinizmus tapasztalataival maga mögött, szakítva a marxista gondolati rendszerrel folytatta filozófiai munkásságát Nyugat-Európában, ahol egészen más szellemi-társadalmi problémákkal találkozott, mint hazájában. Szembeötlő volt számára a keresztény hit kiüresedése, a tudományos világnézet abszolúttá válása és általánosságban a nyugati civilizációba vetett hit válsága. Ennek az állapotnak kezdeti stádiumát Descartes filozófiájában találta meg, aki a deizmus atyjaként először mutatott rá, hogy a földi valóság megismeréséhez nincs szükség Istenre. Ez a gondolat szükséges feltétele volt a tudomány fejlődésének és a felvilágosodás kibontakozásának, mert kizárta a megfigyelésből és a megértéséből a transzcendenst. Descartes korában ugyanakkor még nem állt szemben egymással a vallásos és a tudományos gondolkodásmód. A 19. században viszont az egész társadalom számára átélhetővé és megtapasztalhatóvá váltak a tudomány gyakorlati eredményei, ami a racionalista filozófiai gondolkodásmód általánossá válásához és a kereszténység visszaszorulásához vezetett. A század derekára a városi európai társadalom már nem volt a hagyományos értelemben véve keresztény, pusztán a szokások, valamint a privát szférában maradhatott meg a vallásos világnézet gyakorlása. Ezt a jelenséget Nietzsche ismerte fel a legéleslátóbban, akinek filozófiája „elsöpörte a középosztályok szellemi biztonságát, és szétverte azt, ami állítása szerint olyan emberek rossz hite, akik nem akartak tanúi lenni Isten halálának.” (149. o.) Nietzsche szerint a világ nem teremt értelmet, olyan amilyennek tapasztaljuk, nincs jó és rossz, a valóság pedig céltalan. Százötven évvel Nietzsche felismeréseit követően megállapításai általánosságban elfogadottá váltak, sőt a relativizmus csak tovább erősítette a céltalanságot: „bár megállapíthatjuk a hamisságot, nem juthatunk el az igazsághoz.” (187. o.) Az életszínvonal hihetetlen mértékű emelkedése, a fogyasztói javak mennyiségének folyamatos növekedése és a minden korábbinál nagyobb kényelem azonban mégsem volt képes az ember bizonyosság iránti vágyát kielégíteni, ez pedig egyéni és társadalmi válságtüneteket produkál: „meg akarjuk ismerni a világot, hogy tudjuk, milyen is valójában; ez egyszerűen emberi szükséglet, és minden valószínűség szerint az is marad örökre. Abban láthatjuk a civilizációnkat sújtó különböző csapások kezdetét, hogy elveszítettük a szellemi biztonságunkat.” (192. o.)
Freidrich Nietzsche |Kép forrása: Wikimedia Commons
Kołakowski ennek ellenére úgy gondolta, hogy a kereszténység nem szenvedett történelmi vereséget, és nem fog kiveszni a modern világból, de azzal is tisztában volt, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Egyik hosszú esszéjében felvázolta a keresztény vallás és a politika kapcsolatát, amiből azt a következtetést vonta le, hogy hiba a keresztény értékek politikai szintre emelése – vagy éppen züllesztése. Ehelyett a kereszténység világi ügyekből történő kivonulásában és a kevesek erős hitében látta a kereszténység megmentésének egyetlen lehetőségét. A hit szerinte „szünet nélkül erősödött, egy pillanatig sem gyengült egész története során, a legrosszabb pillanatokat is beleértve.” (51. o.)
A civilizáció a vádlottak padján Leszek Kołakowski egyik legfontosabb magyar nyelven is olvasható műve, ami a fentebb bemutatásra került témákon kívül foglalkozik a történelmi tudat modernkori változásaival, a természetjog és a természeti törvények értelmezésével, a társadalmi normák kérdésével, de nem riad vissza olyan merész filozófiai gondolatkísérletektől sem, mint a modern történelem Isten és az ördög küzdelmének ábrázolása. A szerző szellemi nagyságának bizonyítéka, hogy hasonló színvonalon képes foglalkozni a korai kereszténység történetével, a középkor politikai folyamataival és a 20. század totalitárius diktatúráival, viszont ez nem könnyíti meg az olvasó helyzetét. A rengeteg adat, a tudományos kifejezésmód szárazsága és az egyes témák közötti gyakori hirtelen váltás rémisztő, esetleg fárasztó hatást is kelthet, ezért ez nem az a könyv, ami egy délután alatt elfogyasztható. Ha viszont türelmesek vagyunk, egyszerre lesz izgalmas, provokatív, lehangoló és inspiráló.
Szabó Ferdinánd
