A XX. Század Intézet vendégeként Ivan Krastev bolgár politológus tartott előadást a világpolitika átrendeződésről, a „hosszú XX. század” lezárulásáról és a jelen kor földcsuszamlásszerű változásairól. Schmidt Mária, Széchenyi-díjas történész, az intézet főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: Krastev minden megszólalása új gondolatokat indít el, különösen most, egy korszakhatárhoz érve, amikor még nem tudjuk, mely jelenségek bizonyulnak maradandónak, és melyek tűnnek el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében. Az est házigazdája Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója bevezetőjében kiemelte, hogy változó világunkban, és a hírek kavalkádjában fontos, hogy eligazodjunk a világunkat formáló eseményekben. Ebben nyújt kapaszkodót Ivan Krastev, aki a bécsi Társadalomtudományi Intézet állandó tagjaként és a Mercator Alapítvány vezető kutatójaként Európa egyik legeredetibb politikai gondolkodója. Krastev bolgár származása révén eltérő szemüvegen keresztül látja régiónkat, mint a legtöbb nyugati elemző: érti Kelet-Közép-Európát, és a múlt jelenre gyakorolt hatását.
1989 – EGY ÚJ KORSZAK NYITÁNYA
Ivan Krastev előadásában a 20. század történelmi kereteit, valamint 1989 korszakhatárként való értelmezését vizsgálta új megvilágításban. Bár a hidegháború 1991-ben véget ért, szerinte ma újra kell gondolnunk, mit is jelentett ez a „lezárás”. A Fukuyama által vizionált történelem vége helyett inkább a Nyugat történelmi dominanciájának lezárulása bontakozik ki napjainkban: „A történelem vége elmaradt, csak az Utolsó Ember maradt hátra”. Ez az „utolsó ember” azonban már nem Fukuyama szabad, ám apolitikus polgára, hanem egy identitásválságtól sújtott szereplő, aki a globális átrendeződés közepette elveszettnek érzi magát. Krastev előadásában párhuzamot vont Donald Trump és Mihail Gorbacsov rendszerátalakító törekvései között, „mivel mind a ketten úgy látták, hogy a világot kell megváltoztatniuk ahhoz, hogy a saját országukat átalakíthassák”. Míg Gorbacsov a kommunizmus reformjában és a nyitásban hitt, Trump a liberális demokrácia gyengeségeit hangsúlyozza, és annak univerzalista értékeit igyekszik lebontani.
„Trump legfontosabb üzenete az volt, hogy az amerikai kivételességbe vetett hit az Egyesült Államok legnagyobb sebezhetősége” – hangsúlyozta az előadó.
Ez a szemléletváltás jól mutatja a globális politika mélyebb változásait. Ma már nemcsak a hatalmi viszonyok, hanem a politikai identitások is átalakulnak. Az Egyesült Államok, Oroszország, Németország vagy Izrael elveszítették hidegháborús karakterüket, aminek következtében új önmeghatározási kísérletekkel próbálkoznak. A hidegháború lezárásának első szakaszát Gorbacsov peresztrojkája szimbolizálta, de a második lezárás most érkezett el. A politológus szerint jelenleg egy valódi „forradalmi pillanatban” élünk: a második világháború után kialakult rend alappillérei, az univerzális értékek, a multilaterális intézmények és a szövetségi rendszerek megrendültek. A nagyhatalmak már nem univerzális ideológiák nevében lépnek fel, hanem sajátos nemzeti érdekeik mentén. Trump szövetségeseit tranzakciós partnerként kezeli, és ez a gondolkodásmód egy új korszak nyitányát jelenti. Krastev végkövetkeztetése, hogy a történelem univerzalista korszaka véget ért, a jelenlegi politikai töréspontok súlyossága a hidegháború végéhez mérhető, és a világban zajló átrendeződés nem csupán geopolitikai, hanem identitásbeli kihívás is.
Az 1989-es határév újraértelmezése hangsúlyos szerepet kapott az előadásban. Krastev szerint az akkori eseményeket sokáig egy Európa-centrikus „liberális forradalomként” értelmeztük, amelynek középpontjában a fal ledöntése és a nyugati modell egyetemes érvényesülése állt. A bolgár politológus értelmezésében 1989 sokkal inkább egy radikális átrendeződés kezdetét jelentette. Jugoszlávia véres felbomlása, a nacionalizmus és a politikai iszlám térnyerése vagy Kína gazdasági átalakulása és befolyásának erősödése az 1989 utáni liberális világrend határairól és sebezhetőségéről tanúskodtak, és egyaránt azt mutatták, hogy a Nyugat értelmezési keretei szűknek bizonyultak. Krastev szerint napjainkban egy új radikális politikai forradalom bontakozik ki, amely „a politikai játéktér és a játékosok megváltozása” által érhető tetten: a szuverenitás fogalma, a nemzetállam újraértelmezése, a szövetségi rendszerek újfajta megközelítése mind ebbe az irányba mutatnak.
A JÖVŐ ELVESZTÉSÉNEK ÉRZÉSE
Az előadás egyik központi kérdése a „demográfiai szorongás” politikai jelentőségének feltárása volt. A demográfia régóta fontos tényező a politikai gondolkodásban, de Ivan Krastev rámutatott, hogy hosszú idő után
„először fordul elő, hogy a demográfiai szorongás nem a túlnépesedéstől való aggódáson alapul, hanem azt a népességcsökkenéstől való félelem fűti.”
Korunk politikai képzeletét a demográfiai előrejelzéseket szemlélve mélyen áthatja a saját populáció eltűnésének víziója. Ez a gondolkodásmód nemcsak a jövőképet alakítja át, hanem a demokrácia működését is új kihívások elé állítja. „A demokrácia a számokról szól” – fogalmazott Krastev –, ám mi történik akkor, ha úgy érezzük, hogy „mások” egyre többen vannak, „mi” pedig egyre kevesebben? Az előadó szerint ez a fajta félelem különösen destabilizálóan hat a demokráciákra, hiszen azok a többség döntésére épülnek. A meghatározó politikai diskurzusok, a bevándorlással kapcsolatos ellenérzések, az identitásféltés, a bizalomvesztés a demokratikus intézményekben mind ebből a demográfiai bizonytalanságból fakadnak. A lakosság frusztrációját az a félelem táplálja, hogy elveszítik a hangjukat – a politikai befolyásukat, a kultúrájukat, a jövőt, ez pedig hatalomátrendező hatással bír. Krastev arra is felhívta a figyelmet, hogy az elöregedő társadalmakban egyre kisebb arányban képviselt fiatal generációk különösen érzékenyen reagálnak ezekre a változásokra, és alulreprezentáltságukból kifolyóan a radikálisabb megoldások felé fordulnak. Így válik a migráció, az elvándorlás vagy épp a születésszám alakulása nemcsak szociológiai vagy gazdasági, hanem alapvetően politikai kérdéssé, amely hosszú távon a pártpolitikára is komoly hatással bír.
Krastev az ukrajnai háborút is ebben a demográfiai dimenzióban értelmezi. Szerinte Putyin célja nem pusztán a geopolitikai befolyás növelése, hanem a lakosságfogyás ellensúlyozása. Ezt a logikát a politológus a 17. századi amerikai őslakos törzsek közötti „gyászháborúk” gyakorlatához hasonlította, amelyek során nőket és gyermekeket raboltak el, hogy pótolják saját veszteségeiket.
Előadásának zárásaként Ivan Krastev Georgi Gospodinov bolgár író gondolatából kiindulva arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon visszatérnénk-e 1989-be. Szerinte sok közép-európai igen, mert az volt az utolsó pillanat, amikor a jövő reményteli és közösen elképzelhető volt, amikor
„mindenki el tudta képzelni azt a jövőt, amit magának szeretett volna”. Mára azonban „a jövő elvesztésének érzése” vált uralkodóvá.
Míg 1989-ben egy közös irányban bíztunk, ma széttartó, félelemmel teli forgatókönyvek között kell eligazodnunk. Krastev szerint „a legjobb dolog, amit tehetünk, ha elkezdünk gondolkodni a jövőről”, mert csak így készülhetünk fel arra, amit a történelem következő fejezete tartogat számunkra.
