Hova utaz(hat)tunk? – A külföldi utazás korlátai az államszocializmusban
2022-ben két svájci fiatal egyetlen nap leforgása alatt Európa 30 országában járt, bizonyítva a schengeni határok adta, korábban elképzelhetetlen szabadságot. Ma már generációk számára természetes, hogy kontinensünk legtöbb határán csak egy tábla jelzi, hogy másik országba értünk. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt a külföldre utazás nem egy akár spontán lehetőség volt, hanem szigorúan szabályozott, politikai és gazdasági szűrőkön átszőtt kiváltság, amely csak keveseknek adatott meg, különösen, ha nyugat felé vették volna az irányt. Ezt a tiltó, határok és falak közé zárt létélményt fogalmazta meg az 1956-ban emigrációba kényszerülő Faludy György ötsorosában:
„Tanger, Rio, Velence –
három földrész a jussom.
S mi minden jut eszembe,
mit otthon nem engedtek,
hogy az eszembe jusson!”[1]
A nyugati utazás az ’50-es években elképzelhetetlen utópiának tűnt, és a kádári diktatúra alatt is egy kevesek számára elérhető kiváltság maradt. De hogyan érte el az államszocialista rendszer, hogy a lakosságnak a külföldre utazás lehetőleg „eszébe se jusson”? Milyen szabályok és feltételek korlátozták a szocialista korszak átlagos magyar állampolgárának kalandvágyát? Hogyan lehetett egyáltalán külföldre utazni?
továbbA német múltfeldolgozás és emlékezetpolitika kihívásai nyolcvan évvel a második világháború lezárása után
Nyolcvan év telt el a második világháború vége óta, ám a háború következményei sok szempontból máig meghatározó erővel hatnak Európa politikai és kulturális életére. Németország – a náci rezsim által elkövetett emberiesség elleni bűnei miatt háborús és történelmi felelősséggel terhelve – a vereség után egy máig ható átalakuláson ment keresztül: a romokból újjáépített ország a nyugati integráció révén az Európai Unió egyik vezető hatalmává, sőt legerősebb gazdaságává vált. A németek példátlanul mély történelmi önvizsgálatba kezdtek, melynek során történelmi identitásuk középpontjába a múlttal való szembenézést, illetve az abból fakadó erkölcsi felelősséget állították. Egy sajátos „emlékezeti kultúra” (Erinnerungskultur) alakult ki, amely az 1990-es évektől kezdődően a német demokratikus identitás szerves részévé formálódott.
tovább