FÉLMÚLT: CSURKA, A TABUSÍTOTT 1. | MIÉRT FONTOS, HOGY FOGLALKOZZUNK VELE?
Tavaly novemberben rendezett Csurka 90 – Idő és sors címmel konferenciát a XX. Század Intézet, annak reményében, hogy hosszú hallgatást követően sikerül visszahelyezni Csurka Istvánt a magyar közéleti diskurzusba. Az azóta eltelt időszakban ugyanakkor továbbra is kevés szó esett róla, a konferenciával kapcsolatban megjelent újságcikkek pedig továbbra is inkább kritikus hangot ütöttek meg Csurka István személyével szemben. Éppen ezért legújabb, két részes FÉLMÚLT adásunk témája Csurka István írói és politikai arcéle, illetve az őt ért vádak és kritikák voltak. Az adásban Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója beszélgetett Balogh Gáborral, a Terror Háza Múzeum vezető történészével.
tovább
Kádár János bukása – Az 1988. májusi pártértekezlet
Az 1988. májusi pártértekezleten leváltották az országot harminckét éve vezető Kádár Jánost. Az új vezetés számára lehetővé vált a szembenézés a fennálló gazdasági, társadalmi válsággal a korábbi politikai megkötések nélkül. Habár a rendszer maradt, a demokratikus ellenzék azon követelése, hogy „Kádárnak mennie kell”[1], teljesült. Grósz Károlyt választották meg az MSZMP új főtitkárának, de a történelem nem adott neki sok időt a hatalomban, mindösszesen 17 hónapot. Az 1980-as években ugyanis egyre jobban felerősödtek azok a külső és belső tényezők, melyek aztán fokozatosan feszítették szét a politika addigi kereteit, a pártértekezlet után pedig rövid időn belül elvezettek a rendszerváltoztatáshoz.
tovább