A moszkvai per

Szerző: Vlagyimir Bukovszkij

Kiadó: XX. Század Intézet, Budapest, 2009.

1993-ban Borisz Jelcin keresetet nyújtott be a szovjet alkotmánybíróságra Gorbacsov és társai ellen. Tanúnak, szakértőnek több, lágert megjárt „disszidenst” kért föl, többek közt az akkor már rég száműzetésben élő Vlagyimir Bukovszkijt, akit 1976-ban fosztottak meg állampolgárságától, és cseréltek ki Louis Corvalánra, a Chilei Kommunista Párt főtitkárára. Bukovszkij azt szabta feltételül, hogy hozzáférhessen a KGB archívumához.A szerző A moszkvai perben nem is annyira a furcsa per történetét tárgyalja (amelyben a vádlók és a vádlottak is a szovjet államhatalom legfelső köreihez tartoztak), hanem páratlan gazdagságú titkos anyagot ismertet. Az iratokból ugyanis többek közt kiderül, hogy az európai (sőt az amerikai és még a japán) szociáldemokrata pártok milyen szorosan együttműködtek a szovjet vezetéssel. A KGB mindenkivel együttműködött: Bruno Kreiskyvel, Willy Brandttal, Kalevi Sorsával, Togliattival és még sok más, ma is köztiszteletben álló nyugati személyiséggel. Az „enyhülés” politikáját Moszkvában találták ki, és onnan is vezényelték.Miután a nagy európai és amerikai napilapok, folyóiratok stb. vonakodtak elfogadni a per kapcsán összegyűjtött dokumentumokat, Bukovszkij úgy döntött, hogy megjelenteti őket könyvben. Akit a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek, az „Ostpolitik”, az „enyhülés”, majd a „glasznoszty” és a „peresztrojka” érdekel, annak számára A moszkvai per megkerülhetetlen alapmű.

XX. Század Intézet, Budapest, 2009.
699 oldal
4700 Ft
ISBN: 978-963-88081-2-7

 

A moszkvai per