Lépten nyomon találkozunk a fasizmus vádjával, legutóbb éppen az amerikai elnökválasztás során került előtérbe a kifejezés. De mit is jelent eredetileg, milyen tartalmak rakódtak rá az idők folyamán, és ami a legfontosabb: változatlanul hatékony politikai támadás, vagy netán éppen ellenkezőleg, 2025-re eljutottunk a fogalom kiüresedéséhez. Minderről a XX. Század Intézet „Fasizmus” – Az örök bunkósbot című kerekasztal-beszélgetésén Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, az Intézet főigazgatója, Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója és Galló Béla, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa beszélgettek. Az eseményt Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója moderálta.
„Kevés fogalom futott be akkora karriert, mint a fasizmus” – állapította meg a beszélgetés felvezetéseként Baczoni Dorottya. Kitért rá, a politikai életben egyre gyakoribb a „fasiszta” jelző használata, az utóbbi években Olaszország miniszterelnökasszonyát Giorgia Melonit is többször illeték a kifejezéssel, de Donald Trumpot is lefasisztázta demokrata ellenfele a legutóbbi amerikai elnökválasztáson. Éppen ezért fontos tisztázni a fogalom eredeti jelentését, még akkor is, ha ezt a kísérletet egy brit történész a zselé falhoz szegeléséhez hasonlította.
Schmidt Mária kifejtette, hogy a fasizmus kifejezés eredetileg Benito Mussolini politikai rendszerét jelöli, de napjainkban sokkal inkább annak Sztálintól eredő értelmezése forog közszájon. Sztálin nem nevezhette nevén a nemzetiszocializmust, mert az tartalmazta a szocializmus kifejezést, ami nyilvánvalóvá teszi a nemzetiszocialista ideológia baloldali eredetét. Fasisztának kezdte hívni a náci Németországot, hosszú távon pedig ez vált a jobboldali autoriter rendszerek általános megnevezésévé.
A fasizmus legpontosabb meghatározása magától Mussolinitől származik, aki ideológiai műveiben hosszasan értekezett arról mi a fasizmus és mi a fasiszta állam – mondta Lánczi András, aki szerint mára a fasizmus egy „kiüresített szitokszó, minden benne van, ami modernségellenes és haladásellenes, minden, ami nem tetszik a baloldaliaknak.”
Galló Béla Schmidt Mária gondolatmenetére reflektálva hozzátette, hogy Sztálin még a szociáldemokratákat is fasisztának, pontosabban szociálfasisztának bélyegezte. A 21. században az alapkérdés az, hogy beemelhető-e egyáltalán ez a fogalom a közbeszédbe. Az elmúlt húsz évben többek között Donald Trumpot és Angela Merkelt is ábrázolták Hitler-bajusszal, ami kiváló példa a szó politikai használatának komolytalanságára. Ennek ellenére „nehéz kijönni alóla”, ha valakit ezzel a jelzővel illetnek.
Békés Márton a fasizmus keletkezéstörténetét ismertette, amely először 1914-ben jelent meg, amikor olasz baloldali szindikalisták nevezték fasisztának saját magukat. Ebből a körből indult önálló politikai pályára Mussolini is egy évvel később. Ebből adódik, hogy az olasz fasizmus az 1920-as évek első harmadáig forradalmi mozgalom, és olyan baloldali jellegzetességeket viselt magán, mint a futurizmus és az antiklerikalizmus. Békés Márton szubjektív véleménye szerint tágabb értelemben a fasizmus inkább egy esztétikai kategóriának tekinthető, ami a „technologizált archaizmust” jeleníti meg. Hétköznapi értelemben viszont „valóban bunkósbot és démonizáló szó”.
Politikai síkra terelve a szót Baczoni Dorottya arra volt kíváncsi, hogy „sikeres projekt” volt-e a 20. században a fasizmus politikai vádja.
Schmidt Mária arra a kérdésre válaszolva, hogy sikeres projekt” volt-e a 20. században a fasizmus politikai vádja, elmondta, hogy az olasz fasizmus sikeres mozgalomnak volt tekinthető a két világháború között, Olaszországon kívül is rendelkezett vonzerővel. A második világháborút követően Nyugat-Európa viszont Hitler és a nácik – a jelentésmódosulás értelmében a fasiszták – feletti győzelemből merítette legitimációját, így lehet napjainkban is a fő „bunkósbot” a fasiszta jelző. A Széchenyi-díjas történész szerint ennek azonban az „utolsó perceit éljük.”
Ezt a gondolatot erősítette meg Galló Béla is, aki szerint a szociológia és a politikatudomány nem tud mit kezdeni a 21. századi folyamatok értelmezésével. Ennek példája a hibrid rezsim kifejezés, amiről az azt előállítók nem képesek pontosan meghatározni, hogy mit jelent, mégis gyakran használják.
Lánczi András emlékeztetett a két világháború közötti magyar filozófus Kecskés Pál munkásságára, aki már az 1930-as években felismerte a nemzetiszocializmus és a fajelmélet vallásteremtési kísérletének képtelenségét. Ez bizonyítja, hogy „lehet tisztán látni, de ahhoz kell valamennyi filozófiai tudás…ez pedig ma már nincs benne a köztudatban” – tette hozzá keserűen Lánczi András.
Békés Márton kiemelte, hogy a fasizmus modern mozgalom volt: ekkor vált sikeressé több olasz vállalat, mocsarakat csapoltak le, megszüntették az analfabetizmust. Számottevő alakja volt a mozgalomnak Italo Balbo légügyi miniszter, aki miután átrepülte a Csendes-óceánt Chicagóban a sziú indiánok is törzsfőnöküknek választottak. Ez is példája annak, hogy az olasz fasizmus mennyire különbözött a fajelméletre épülő német nemzetiszocializmustól.
Schmidt Mária szerint a fasizmusnak „lejárt a szavatossága.” Ráadásul akkorát csökkent a nyugat-európai történelemoktatás színvonala, hogy a fiatalabb generációk már nincsenek is tisztában azzal, hogy mit jelent a fasizmus. Hozzátette, a másik oldalon hasonló rendeltetésű eszköz a bolsevik kifejezés.
Galló Béla szerint a 20. században két erő próbált meg igazán ellenállni a fasizmusnak: a szociáldemokrácia és a konzervativizmus. Előbbi azonban napjainkra feloldódott a neoliberalizmusban, így csak a konzervativizmus képes ellenállni. A konzervativizmus és a szuverenizmus együttesen viszont képes lenne szembeszállni a mainstream ideológiákkal.
Békés Márton szerint a fogalom jelenlegi használatának oka az, hogy egyszer már bevált. A sztálini értelmezésbe bele lehetett sorolni baloldali mozgalmakat, Francót, Salazart és másokat. Napjainkban ugyanakkor már semmit nem jelent, aminek ékes példája az Elon Muskra több esetben használt technofasiszta jelző.
Lánczi András hangsúlyozta, mivel a fasizmus elutasítja a – liberalizmusból fakadó – relativizálást, aki elutasítja a relativizálást, az könnyen magára vonhatja a fasiszta jelzőt.
Schmidt Mária a gondolatmenetet kiegészítve megjegyezte, hogy mind Olaszország, mind Németország fiatal államok voltak, ahol fontos volt egy közös nevezőt találni az államot alkotó közösségeknek. Németországban ezt a szerepet a nemzet ethosza, Olaszországban az állam töltötte be. „A totális állam, amit Mussolini megfogalmaz… az állam hangsúlyozására épít. A kommunisták ugyanezt hangsúlyozták a végtelenségig” – fogalmazott a Széchenyi-díjas történész.
Galló Béla arról is beszélt, a fasizmus szavatossága lejárt napjaink jelenségeinek leírására, de politikai értelemben még hasznos fegyver lehet. A probléma abban áll, hogy az új generációk az ilyen fogalmak valódi ismerete nélkül nőnek fel.
„A fasizmus mint politikai minőségjelző lejárt, és szerintem nevetséges, de ha viszont úgy tekintjük mint a heroikus idealizmusnak egy esztétikai kategóriája, akkor viszont örök. De tudom, nem úgy szokás tekinteni, mint politikai ráfogás egyszerűen túlhasznált, nevetséges és szánalmas” – fogalmazott Békés Márton.
Lánczi András szerint a fasiszta kifejezés használata attól függ, hogy valaki továbbra is használni akarja-e, de ettől függetlenül jelentését már elveszítette. Az, hogy mégis napjainkban is sokat halljuk a szellemi előrelépés hiányának, az egy helyben toporgásnak a jele.
Schmidt Mária záró gondolataival szintén a politikai nyelv megújításának szükségességére hívta fel a figyelmet: „Mussolini megújította a 20. századi politikát, szerintem most a 21. századi politikának a megújítása, egy új évszázadnak a feltételeinek lerakása történik meg, erre történik kísérlet. (…) El kellene kezdeni azon gondolkodni, hogy miben élünk ma? Milyen az a világ, amely körülvesz bennünket, milyen irányok felé tudunk ebből eljutni valami olyan célhoz, ami mindenkinek jólétet, békét és kielégültséget hoz. Nem pedig olyan dolgokon rágódni, amelyek lejárt lemezek” – vont mérleget a XX. Század Intézet főigazgatója.
