Hazánk legnagyobb tavaként a Balaton magyarok tömegeiben idéz fel kellemesebbnél kellemesebb nyári emlékeket. De nem csak itthon népszerű nyaralóhely, a külföldieket is vonzza: Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága. Hosszú és rögös út vezetett ahhoz, hogy a Balatont és annak térségét gondtalanul tudjuk élvezni napjainkban.
A II. világháború után létrejött kommunista diktatúra számára a „magyar tenger” bel- és külföldi idegenforgalmi értéke háttérbeszorult. Az erőltetett iparosítás, a határok lezárása, az életkörülmények romlása és az államosítás folyamatai mellett a Balaton is a Rákosi-korszak egyik áldozatává vált. Az átlag állampolgárok nyaralási lehetőségei helyett az újonnan állami kézbe került vendéglátó egységeket leginkább állami üdültetésre használták fel. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a helyi intézményeket, sok esetben ezeket teljesen meg is szüntették a központosítás jegyében. Így történt ez a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottsággal is, ami a térség körüli beruházásokat és fejlesztéseket felügyelte. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után hatalomra kerülő Kádár János vezetése alatt következett be változás a térség állami megítélésében. A forradalmi megtorlás utáni enyhülés jegyében Kádárék mindent az életszínvonal és a társadalmi jólét emelésére tettek fel. Ennek érdekében a Balaton-parti nyaralást és üdülést elősegítő kísérletek kezdődtek meg.
Az 1968-ban épült Hotel Annabella. Sokáig a Balaton-part legnagyobb szállodája volt Balatonfüreden.
Kép forrása: Fortepan / Bauer Sándor
A balatoni nyaralás konszolidációja
Hamar megfogalmazódott a terv, hogy a Balatont ne kizárólag a magyar lakosság szociális nyaraltatására használják fel, hanem idegenforgalmi célokra is. Az ehhez szükséges infrastruktúra és létesítmények azonban hiányoztak. Visszaütközött a sokéves elhanyagoltság. A fürdőhelyek nagy része lepusztult, a víz- és csatornarendszer elavult. Sok településen a helyi lakosok számára sem jutott elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvíz. Így pedig nem lehetett számolni jelentős idegenforgalmi bevételekkel a térségből.[1] Kádárék hozzáláttak a Balaton és térségének felzárkóztatásához, az emberek pihenési és szórakozási céljait ismét kielégítő területté kívánták alakítani. 1957-ben egyik első lépésükként újraalapították a Balatoni Intéző Bizottságot (BIB). Innentől kezdve a BIB kizárólagos feladata volt az ide irányuló turizmus szervezése, kézben tartása. Megkezdték a magyar munkások üdülésének előkészítését a korábbi államosítások során megszerzett szállodák, villák, vállalati üdülők területeire.[2] Elsődlegessé vált, hogy a környező szocialista országokból ide érkező turisták a magyar hétköznapok legjobb minőségi szolgáltatásaival, árucikkeivel találkozzanak. Mivel a „magyar tengert” nem csak a magyar nyaralók számára próbálták meg ismét elérhetőbbé tenni, így kiemelt infrastrukturális és településfejlesztési programokat indítottak. Javítottak a vízellátás minőségén, felújították a csatornarendszereket, korszerűsítették az utakat, parkolókat és kempingeket hoztak létre.[3] A fejlesztések ugyan időigényesek és drágák voltak, azonban a ’70-es évekre a meghatározott célok jelentős részét sikeresen elérték.
A siófoki Lidó és a Hungária szálloda építési területe, 1963
Kép forrása: Fortepan / Bauer Sándor
Zimmer Frei
Az 1960-as évektől kezdődően egyre több család tudott belevágni saját nyaralójának megépítésébe, megvásárlásába. A magánkézbe került nyaralók gyarapodásával a tulajdonosok és az ide érkező nyaralók előtt új lehetőségek nyíltak meg, rövidesen megjelentek a rövidtávra kiadott szobák, apartmanok. 1980-ra már több mint 120 ezer magántulajdonú üdülőt tartották számon szerte az országban.[4] A korszak egyik újdonságaként szolgáltak a Balaton üdülőkörzetein belül megjelenő „Zimmer Frei” táblák, amik kifejezetten a Magyarországra érkező német turisták érdeklődését kívánták felkelteni. A ’70-es években bekövetkezett egy hatalmas robbanás a hazánkba látogató külföldiek számában. Az 1970-ben mért 6 millióról 1980-ra közel 14 millióra nőtt a turisták száma.[5] A növekvő vendégszámok hatására a magánkézben lévő szálláshelyek mellett az állam is nagymértékű szállodaépítőprogramba kezdett. A Balaton és környéke befogadóképességének növelése prioritást élvezett. Mivel ezek a fejlesztések óriási összegeket emésztettek fel, így ki kellett jelölni azokat a területeket, városokat, amelyek a legalkalmasabbak a bővítésre. Így esett a választás Siófokra, Balatonfüredre, Tihanyra és Balatonalmádira – mind olyan település, amelyek a mai napig központi szerepet játszanak a Balaton turisztikai életében.[6]
Fürdőző fiatalok Balatonföldváron, 1964
Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán
Az úttörőtáborok
A Balaton felzárkóztatásának elsődleges célja a térség turisztikai értékének növelése volt, de az állampárt nem állt meg itt. A felnőtt lakosság kikapcsolódása mellett egyre nagyobb figyelmet fordítottak a fiatalság nyári elfoglaltságára is. Így rövidesen megkezdődött a mai napig nyáritáborok helyszínét biztosító Zánkai Erzsébet-tábor megépítésének előkészítése. A Magyar Úttörők Szövetsége gyermekszervezet számára is új időszámítást hozott el a Kádár-korszak. Az új irányvonalak megszabásakor fontos tényező volt, hogy a fiatal, kisiskolás gyerekek a nyári szünetet is a lehető leghasznosabban töltsék el, amíg szüleik dolgoznak. A kirándulások, természetjárások, táboroztatások időszakává vált a vakáció. A legnagyobb problémának azonban a készlet- és táborhely hiány bizonyult. A nyári szünidőt tartalmasan eltölteni vágyó gyerekek száma a ’60-as évekre egyre csak emelkedett. Kezdetben állami segítség nélkül szervezték meg a különböző programokat és táborokat, az utazás, étkeztetés mellett komoly gondot okoztak a táborhelyek egészségügyi hiányosságai. 1962-re több lehetséges megoldás is megfogalmazódott az úttörővezetésben. Felmerült egy központi sátorkölcsönző park létrehozása, a sátorvásárlás anyagi támogatása, nem utolsó sorban pedig egy állandó úttörőpark felállítása is. Így esett a választás végül a Balaton északi partján található Zánka városára, ahol rövidesen hozzáláttak egy állandó táborhely létrehozásához.[7]
Kádár János a Zánkai Úttörőváros felavatásán 1975. május 25.
kép forrása: eszakipart.hu
Balatoni Úttörőváros
Zánka földrajzi adottságait már több ifjúsági szervezet is kihasználta kirándulások és táboroztatás céljából. Kezdetben egy hagyományos táborhelyet képzeltek el, 600-800 fő befogadásával. Rövidesen azonban kirajzolódott egy ambiciózusabb terv. Az új Központi Úttörőtábort 1800-2300 fő részére tervezték, a sátorhelyek mellett szállást biztosító épületek felépítésével. Az új tervek megvalósítására mintegy 60 millió forintot tettek félre, ami a munkálatok megkezdése után többszöri kiegészítésen esett át. A kivitelezés előtt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (mely alá az úttörőket 1961-ben beosztották) tagjai elutaztak a Szovjetunióba, hogy megvizsgálják különböző szovjet táborok építésének és működtetésének alapjait.[8] A tervezési folyamat ugyan már 1965-ben megindult, a tényleges építkezés 1968-ig váratott magára. Az építkezés ugyan még folyamatban volt, de a tábor első „lakói” 1971 nyarán érkeztek meg, az úttörőmozgalom megalakulásának 25. évfordulóján már 1850 gyerek táborozhatott Zánkán. Az építési folyamatok befejezése egészen 1975-ig elhúzódott, ez viszont nem zárta ki, hogy a gyerekek ne csak nyáron, de akár egész évben látogathassák az úttörővárost.[9] Az úttörőváros megépítése egy, az állam számára többszörösen megterhelő feladatnak bizonyult, miután a kiszabott költségvetést és az építésre fordított időt is többször megemelték. Ennek ellenére 1975. május 25-én a nemzetközi gyermeknap alkalmából az úttörőközösség tagjai egy korszerű és a gyerekek minden igényét kielégítő táborhelyet kaptak. Zánka nem csak a magyar gyerekeknek biztosított szórakozást, 1972 és 1988 között nagyjából 10 ezer külföldi diákot is vendégül látott a létesítmény a közel 400 ezer magyar gyermek mellett. A zánkai úttörővárosban a diákok széleskörű szabadidős tevékenységek közül választhattak: festészet, nyelvi és környezetvédelmi vetélkedők, sakk-szakkör.[10] A Kádár-korszak egyik legnagyobb hazai presztízsberuházása volt a Zánkai Úttörőtábor, ami túlélte a kommunista rendszer bukását és napjainkban továbbra is iskolás gyerekek ezreit fogadja be nyáritábor-programok keretein belül.
A Kádár-rendszer megszilárdulása után az állam rövidesen hozzálátott a Rákosi Mátyás vezetése alatt hanyatlásnak induló Balaton és annak térségének felzárkóztatásához. A szinte végtelen számú beruházásnak és felújításnak köszönhetően a ’80-as évekre már egyértelműen a közép-európai térség egyik leglátogatottabb turisztikai célpontjává vált. Mindemellett az általános iskolai úttörők számára a térségben, Zánkán megépítették a szocialista nyáritáborok mintapéldányát, mely azóta is gyerekek ezreinek szolgáltat szórakozási és pihenési lehetőséget.
Lakházi Ákos
[1] Rehák Géza: Vörös Riviéra – A Balaton a Kádár-korszakban. Jaffa Kiadó, 2024. 50-51. o.
[2] Slachta Krisztina: A „magyar vircsaft” – A Kádár-kori idegenforgalom sajátosságai. In: Metszetek. (2014) 103. o.
[3] Rehák Géza: im. 55. o.
[4] Valuch Tibor: Magyar hétköznapok – Fejezetek a mindennapi élet történetéből a második világháborútól az ezredfordulóig. Napvilág Kiadó, 2013. 218. o.
[5] Slachta Krisztina: Két világ határán: a magyar idegenforgalom az 1970-as években. In: Múltunk. (2016) 2-3. o.
[6] Rehák Géza: im. 109. o.
[7] P. Miklós Tamás: A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum története 1975-2005. Zánka, 2005. 13. o.
[8] Uo.: 14. o.
[9] Uo.: 16-17 o.
[10] P. Miklós Tamás: im. 21. o.
Felhasznált irodalom
Rehák Géza: Vörös Riviéra – A Balaton a Kádár-korszakban. Jaffa Kiadó, 2024.
Slachta Krisztina: A „magyar vircsaft” – A Kádár-kori idegenforgalom sajátosságai. In: Metszetek. 2014/2 93-109. o.
Slachta Krisztina: Két világ határán: a magyar idegenforgalom az 1970-as években. In: Múltunk. 2016/4 85-112. o.
Valuch Tibor: Magyar hétköznapok – Fejezetek a mindennapi élet történetéből a második világháborútól az ezredfordulóig. Napvilág Kiadó, 2013.
P. Miklós Tamás: A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum története 1975-2005. Zánka, 2005.
