Woodstock – A fesztiválok fesztiválja

A Woodstocki Fesztivál a mai napig a remények és a fiatalság szimbóluma. Ebben nagy szerepet játszottak azok a 60-as évekbeli események és mozgalmak, amelyek ekkor csúcsosodtak ki. Diáklázadások, egyetemfoglalások, az amerikai polgárjogi mozgalom, az ellenkultúra és a hippimozgalom kialakulása mellett ekkor kezdődött meg egy szexuális forradalom, a kábítószerek szélesebb körű felhasználása és a rock ’n roll gyors felívelése. Az Amerikai Egyesült Államok, a Woodstock fesztivált megelőző 1968-as évben a háborúellenes tüntetések mellett két meghatározó közszereplő meggyilkolásától volt hangos. Martin Luther King Jr. a polgárjogi mozgalom vezető alakja és Robert F. Kennedy szenátor meggyilkolása az amerikai társadalomban jelenlévő széthúzó erők legextrémebb bizonyítékai voltak. A társadalmi megosztottság, a háborúellenesség, a rock ’n roll népszerűsége és négy lelkes fiatal közös tőkéje, ötletei és fáradalmai mind hozzájárultak, hogy 1969-ben létrejöjjön a Woodstock fesztivál.

Egy ellenkultúra születése

Miután 1945-ben véget ért a II. világháború és az USA szerepe megkérdőjelezhetetlenné vált nem csak saját állampolgárai, de az egész világ számára, az amerikaiak egy korábban nem tapasztalt büszkeséget és magabiztosságot éreztek. A háborút megelőző gazdasági válság után egy új korszak kezdődött, az életszínvonal folyamatosan emelkedett. Hűtőgépek, mosógépek és televíziók lepték el az amerikai háztartásokat. Rengeteg család engedhette meg magának, hogy autót vagy egy új külvárosi házat vegyen. A felsőoktatásba jelentkező fiatalok száma pedig soha nem látott méreteket öltött.[1] Ezzel együtt felütötte a fejét egy olyan generációs szakadék is, amely pontosan ebből a jólétből eredt. A korábbi korosztályokhoz képest az 1946 után születettek, az úgynevezett baby boomer generáció első tagjai, akik 1964-ben töltötték be a 18. életévüket, sokkal érzékenyebben viszonyultak a politikához és a társadalmi problémákhoz. Nagyszüleik, szüleik megélték a gazdasági világválságot, a II. világháborút, ők viszont az első olyan generációt képviselték, akik a lehető legnagyobb kényelembe születtek bele, mégis elégedetlenek voltak saját lehetőségeikkel. A ’60-as évek fiataljai számára ez a biztonságos háttér adta az esélyt, hogy létrehozzák saját „ellenkultúrájukat”. Ezen „ellenkultúrán” belül születtek meg különböző mozgalmak, melyek a kor társadalmi és szociális normáit kérdőjelezték meg.

Bostoni egyetemisták tüntetése a vietnámi háború ellen

Kép forrása: Frank C. Curtin / AP Photo

Töréspontok

A feminista gondolat volt az egyik első, amely szárnyra kapott ebben az időben. Egyre több nő kérdőjelezte meg az addigi nemi szerepeket, a nők és férfiak közötti egyenlőség előremozdításáért kezdtek harcolni, többre vágytak a családvállaláson és a háziasszonyi szerepkörön túl. A nők egyre hangosabb és szélesebb körű elégedetlensége mellett párhuzamosan indult útnak az amerikai polgárjogi mozgalom. A Martin Luther King Jr. által vezettet politikai küzdelem az Egyesült Államok színesbőrű állampolgárait érő szegregációt, illetve a rendszerszintű rasszizmust kívánta felszámolni. A belpolitikai mozgalmak mellett az 1960-as évek Amerikájának egyik legnagyobb ütközőpontja volt a vietnámi háborúban való aktív katonai részvétel. A kommunista hatalmakkal szemben alulmaradó dél-vietnámiak megsegítésére egyre több állampolgárát küldte harcba az amerikai kormányzat. 1967-re már közel félmillió amerikai katona állomásozott Vietnámban. Hiába hangoztatták folyamatosan a médiában, hogy a győzelem már a kezükben van, az áldozatok számának folyamatos emelkedése a társadalom haragját váltotta ki. A háborús részvételt azzal magyarázták, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége megakadályoznia a kommunizmus terjedését a világban. Azok az amerikaiak, akik megélték a II. világháborút, könnyebben tudták támogatni a háborús törekvéseket és azok szükségességét. A fiatalabb generációk viszont nem akartak részt venni egy számukra értelmetlennek tűnő konfliktusban. A társadalmon belül így egy újabb törésvonal keletkezett.[2]

A vietnámi háború és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen fellépők mellett megjelentek azok a csoportok is, akiket színes, kirívó ruházat, hosszú haj, a társadalmi normákból való kiszakadás jellemzett: ők voltak a hippimozgalom megalkotói. A hippik pusztán el akartak szakadni a „szürke hétköznapoktól”, szabadon megélni fiatalságukat, maguk mögött hagyva a társadalmi problémákat és az egyre csak növekvő létszámú tömegekben megélni a spiritualitás különböző formáit. A valóságtól való elszakadást leggyakrabban a kábítószerek, leginkább az LSD és a marihuána fogyasztása biztosította. .[3]

A Woodstock Ventures létrejötte

Ilyen társadalmi körülmények között tartották meg 1969 augusztusában az ellenkultúra egyik legikonikusabb rendezvényét, a Woodstocki Fesztivált. Michael Lang, a fesztivál egyik főszervezője így jellemezte előzetesen az eseményt:

„(…) megteremthetjük azt a fajta világot, amelyre a hatvanas években törekedtünk: Ez lenne a mi politikai nyilatkozatunk – bebizonyítva, hogy a béke és a megértés lehetséges, és bizonyságot téve az ellenkultúra értékéről. Három napnyi béke és zene.”[4]

Közlekedési káosz Bethelben, miután a fesztiválra a vártnál sokkal többen jöttek

Kép forrása: AP Photo

Woodstock négy fiatalember együttműködése által jött létre. John Roberts és Joel Rosenman a The Wall Street Journal üzleti hasábjain különböző hirdetéseket adtak fel azzal a céllal, hogy üzlettársakat találjanak egy új vállalkozás létrehozásához. Így találkoztak Michael Langgel és Artie Kornfelddel.[5] Ezzel megszületett a Woodstock Ventures. Lang és Kornfeld már 1968-ban elhatározták egy közös stúdió megalapítását, ezt azonban képtelenek voltak önerőből létrehozni. Az anyagiak megteremtését különböző koncertek szervezésével oldották volna meg, mielőtt megismerkedtek új partnereikkel. Helyszínként Woodstock városa merült fel először. A New York állambeli településnek ekkor már volt hírneve, mivel rengeteg képzőművész, zenész és író lakhelyévé vált. Végül a stúdió helyett egy, a korszak legnépszerűbb zenei formációit és előadóit felsorakoztató fesztivál megszervezése mellett döntöttek. Roberts biztosította az ehhez szükséges tőkét, Rosenman volt felelős a fesztivál jogi hátterének biztosításáért, Lang és Kornfeld pedig a zenekarok leszervezéséért.[6]

Szervezési nehézségek

Az első lépés, vagyis az anyagi háttér volt a legkönnyebben megugorható akadály. A következőkben azonban megállás nélkül nehézségekbe ütköztek, kezdve a helyszín lefoglalásával. Woodstock mellett több környékbeli város lakói is visszautasították a gondolatot, hogy ők adjanak otthont a fesztiválnak. Nem akarták, hogy településeiket napokra tömegek lepjék el, illetve tartottak az ezzel járó egészségügyi, közlekedési és élelmezési problémáktól.[7] Miután a szervezők bemutattak egy, a felsorolt aggályokat orvosló prezentációt, és adományokkal támogatták a helyi önkormányzatot és szervezeteket, Bethel városában megkapták a fesztivál rendezéséhez szükséges engedélyeket.

Közel félmillió ember érkezett Max Yasgur farmjára, hogy részt vegyenek a fesztiválon

Kép forrása: AP Photo

A végleges helyszín Max Yasgur birtoka lett, aki egy 75 ezer dolláros bérleti szerződést kötött a Woodstock Ventures tagjaival. A helyiek továbbra sem rajongtak az ötletért, de a szervezők igyekeztek megnyugtatni mindenkit, a vendégszámot 50 ezer főre becsülték – legalábbis ezt mondták a bethelieknek. Valójában már ekkor mintegy 200 ezer bulizni vágyó fiatallal számoltak. Végül arra a következtetésre jutott a lakosok jelentős része, hogy a fesztiválból származó bevételek ellensúlyozni fogják az ideiglenes nehézségeket. Ennek ellenére volt, aki az utolsó pillanatig ellenezte azt és megpróbálta akadályozni a „hippi-bandák” érkezését.[8]

A helyszín körüli feszültségek elcsitítása után Langék visszatérhettek a fellépők leszervezéséhez. Felkeresték többek között Bob Dylant, a Doorst és a Beatlest is. Dylannek nem is kellett volna sokat utaznia a fellépéshez, hiszen ekkor már évek óta Woodstock városában lakott. Az énekes azonban családi okok miatt nem vállalta a szereplést. A Doors tagjai egyszerűen nem láttak potenciált a rendezvényben, a Beatles pedig John Lennon vízumproblémái miatt mondott nemet. Elvállalta viszont Jimi Hendrix, aki óriási népszerűségre tett szert az 1967-es Monterey Pop fesztivált követően. Hendrixnek azonban volt egy fontos feltétele, mégpedig, hogy utána senki ne lépjen fel. Ennek megfelelően a gitárvirtuóz megkapta a lehetőséget, hogy ő zárja a fesztivált.[9]

Betheli káosz

1969. augusztus 15-e volt hivatalosan a fesztivál első napja, ennek ellenére az első fesztiválozók már 11-én megjelentek Bethel városában. Közel 60 ezer ember hirtelen megjelenésével sem a szervezők, sem a rendőrség nem tudott mit kezdeni. A városiak egyik előzetes félelme, miszerint óriási közlekedési káosz alakul majd ki a fesztivál ideje alatt, bebizonyosodni látszott. Lang, Kornfeld, Rosenman és Roberts már ekkor baljós jelnek látta a tömeget, attól tartottak, hogy az előzetesen becsült 200 ezernél is jóval többen jönnek majd. A hatalmas emberáradat további problémák forrásává vált, például rengeteg fellépő nem tudott időben megérkezni a torlódások miatt. Michael Langnak így a már jelenlévő zenészeket kellett meggyőznie, hogy az előzetesen kitűzött délután 4 órai kezdés után 1 órával beinduljon a rendezvény. Végül a tervek szerint csupán ötödikként fellépő Richie Havens folkénekes nyitotta meg Woodstocki fesztivált. Előadásával megalapozta a következő három nap hangulatát.[10] A pénteki nap folk fellépői után, szombaton és vasárnap a rock n’ roll különböző képviselői szórakoztatták az addigra mintegy félmilliósra duzzadt közönséget. A második nap fellépői között szerepelt Janis Joplin, a Sly & The Family Stone és nem utolsó sorban a The Who. A második nap legemlékezetesebb fellépője azonban egy akkor még viszonylag ismeretlen gitáros, a mexikói Carlos Santana és zenekara, a Santana voltak.[11]

Jimi Hendrix, a fesztivál utolsó fellépője

Kép forrása: Larry C. Morris / New York Times

A felhőtlen hangulat ellenére az időjárás már az első nap viharosra fordult. Az extázisban lévő fesztiválozók azonban követelték, hogy az időjárási viszonyok ellenére is megtartsák a „beígért” koncerteket. Langék, félve attól, hogy a tömeg megvadul, az előadók beleegyezésével folytatták a műsort.[12] Az időjárási viszonyok miatt vasárnapra már több tízezren döntöttek amellett, hogy inkább megkezdik a hosszadalmas hazautat, és nem várják meg az utolsó fellépőket. Akik maradtak, részesei lehettek Jimi Hendrix azóta már legendássá vált gitárszólójának. Az időjárás okozta csúszások miatt Hendrix augusztus 18-án hétfőn 9 órakor lépett színpadra. Ekkorra a tömeg létszáma már „csupán” 30 ezer volt. Hendrix közel két órán át zenélt Woodstock viharvert közönségének. Utolsó fellépőként eljátszotta az amerikai himnusz instrumentális változatát, ami a háromnapos fesztivál leghíresebb előadásává vált.[13]

Utóélet

A Woodstocki Zenei és Művészeti Vásár a mai napig a fesztiválok ékköveként van jelen a köztudatban, annak szépséghibái, az az alatt fellépő akadályok pedig gyakran feledésbe merülnek. A kezdeti szervezési és időjárási nehézségek mellett folyamatos problémákat szült a megjelent tömeg mérete. Miután a Yasgur-farmra már a nyitó nap előtt több mint 60 ezren „betódultak” és elfoglalták helyüket a színpad előtt, a Langék által kitervelt jegyértékesítési és ellenőrzési rendszer teljes csődöt mondott, így a jelenlévők közül sokan ingyen tudták élvezni a három napig tartó fesztivált. Augusztus 15-től a közlekedési káosz, az étkeztetési és tisztálkodási problémák egyre csak nőttek. A teljes szabadságot kiélvezni vágyó hippik pedig sokszor másokra való tekintet nélkül vetették bele magukat a drogfogyasztásba, meztelenkedésbe, a szexuális élvezetekbe vagy éppen az esőzések után kialakult sártócsákba. A kaotikus állapotok között nem véletlen, hogy a kirendelt orvosi stáb szinte megállás nélkül dolgozott ebben a három napban. Így sem sikerült azonban minden tragédiát megelőzniük. A három haláleset közül, melyek a fesztivál területén történtek, a legmegrázóbb egy 17 éves fiatalé volt, akin alvás közben hajtott át egy traktor, ami a felgyülemlett szemetet próbálta összegyűjteni.[14]

Mindezek ellenére a jelenlévők többsége olyan élménnyel távozott, melyben azóta sem nagyon volt része az amerikai fiataloknak. Hiába próbálták meg az azóta eltelt időben többször is reprodukálni Woodstock sikerét és hangulatát, ez a pillanat még várat magára. A viharban, sárban és zenében összekovácsolt közösség, a szervezők eredeti terve szerint sikeresen létrehozott egy fesztivált, ahol a testvériség, az önfeledt, szabad szórakozás és a szabadság eszméi három teljes napig mindenki számára elérhetővé váltak.

Lakházi Ákos

 

[1] Kevin Hillstrom: Defining Moments – Woodstock, Omnigraphichs, 2013. 7. o.

[2] Keving Hillstrom: im. 13. o.

[3] Ettagale Blauer – Jason Lauré: Woodstock 1969: The Lasting Impact of the Counterculture, Skyhorse, 2018. 15-16. o.

[4] Michael Lang: The Road to Woodstock, Ecco, 2010. 53. o.

[5] Ronald Helfrich: „What Can a Hippie Contribute to our Community” Culture Wars, Moral Panics, and the Woodstock Festival in: New York History 91/3. (2010) 222. o.

[6] Kevin Hillstrom: im. 39. o.

[7] Ronald Helfrich: im. 224. o.

[8] Marley Brant: Join Together!: Forty Years of the Rock Festival, Backbeat Books, 2008. 65. o.

[9] Uo. 66. o.

[10] Kevin Hillstrom 52-53. o.

[11] Uo.: 61. o.

[12] Marley Brant: im. 72. o.

[13] Kevin Hillstrom: im. 66. o

[14] Uo.: 73-74. o.

 

Felhasznált irodalom:

Ettagale Blauer – Jason Lauré: Woodstock 1969: The Lasting Impact of the Counterculture, Skyhorse, 2018.

Marley Brant: Join Together!: Forty Years of the Rock Festival, Backbeat Books, 2008.

Ronald Helfrich: „What Can a Hippie Contribute to our Community” Culture Wars, Moral Panics, and the Woodstock Festival in: New York History 91/3 (2010) 221-244. oldal

Kevin Hillstrom: Defining Moments – Woodstock, Omnigraphichs, 2013.

Michael Lang: The Road to Woodstock, Ecco, 2010.