Együtt egyedül

Szerző: Karol Sauerland

Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány

Bizonyos szövegek nagyon ellenállóak, nem pusztulnak el. Karol Sauerland naplója ilyen. 1980 őszétől kezdte írni a lengyel Szolidaritás krónikáját. A mozgalom tagjaként jól tudta, nem babra megy a játék. A kommunista titkosszolgálat házkutatásait úgy védte ki, hogy minden megírt oldalt gondosan elrejtett. Az egyre testesebb kéziratot végül ismerősénél helyezte biztonságba. A lakás sajnos porig égett. Sauerland már lemondott a naplóról, amikor kiderült, a lángok valamiért elkerülték a lakásnak azt a bizonyos szegletét. Szerencse? Nekünk mindenképpen az.

*

Karol Sauerland 1936-ban született a híres-hírhedt moszkvai Lux Szállóban. Szülei kommunisták voltak, akik 1933-ban rohamtempóban menekültek el Németországból. Apját a sztálini tisztogatások alatt meggyilkolták, édesanyjával együtt csak nehezen szabadultak ki a Szovjetunió „vendégszerető” karjaiból. A matematikus és filozófus végzettségű Karol az elsők között csatlakozott a lengyel Szolidaritáshoz, amelynek keretei között szellemi otthonra talált. Nem ez az első könyve nálunk. Harminc ezüst című munkájában az elsők között írta le a kommunista besúgás, a besúgók természetrajzát. Most, negyedszázaddal a rendszerváltoztatás után, végre megjelenik ez a napló is. Ezúttal először magyarul.


Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány
456 oldal
3990 Ft
ISBN 978-615-5118-37-1

Együtt egyedül