A Szilbereiszek és rokonaik (Hack, Strifler, Reisz családok) az 1724-ben Württemberg és Frankfurt vidékéről a Békés megyei Elekre költözött katolikus németek leszármazottjaiként közötte voltak annak a nyolcvan családnak, akik 1844-ben Elekről elvándorolva Kamarás kincstári pusztabirtokon létrehozták Almáskamarás települést. A telepítvényes falu földjeit a kincstártól meghatározott idejű szerződéssel „haszonvételre” birtokolta, melynek használatáért évről-évre fizetni tartozott. Mivel a telepítvényesek növekedő terheiknek nehezen tudtak eleget tenni, a közösségben napirenden voltak az elmaradásokkal kapcsolatos végrehajtások és perek. Az egyre tarthatatlanabb helyzetre megoldást jelenthetett az 1873. évi XXII. tc., mely kimondta, hogy birtokaikat az évi bér hússzoros összegével megválthatják. A megváltás összegét a családoknak a kincstár 22/34 évi törlesztésre előlegezte. E hosszúlejáratú hitelből vásárolták meg a Szilbereiszek, valamint rokonaik birtokaikat és azok megtartása érdekében folytatott szakadatlan küzdelmük a hagyatékban található nagymennyiségű gazdasági iratból a legapróbb részletekig rekonstruálható. A hagyaték másik nagy egysége a szűken vett Szilbereisz család, Szilbereisz Ferenc, Szilbereisz Ferencné, Hack Erzsébet és leányuk Szilbereisz Erzsébet életútjának dokumentumait foglalja magába. A háborút, majd a szovjet hadifogságot megjárt és 1956-os tevékenységéért bebörtönzött apa, a katolikus vallását és egyházi elkötelezettségét a Rákosi időkben is nyíltan vállaló anya, valamint a származása, valamint családi háttere következtében tanulmányai idején un. „X” kategóriába sorolt gyermek iratai egy a kitelepítést ugyan elkerülő, de hosszú évekre megbélyegzett család személyes történelmének mikrotörténeti vizsgálatára ad lehetőséget.