|
|
 |
|
|
 |
Gereben Ágnes: Antiszemitizmus a Szovjetúnióban
|
|
|
|
|
|
 Antiszemitizmus a Szovjetunióban?! Sokszor szembesültem ezzel a csodálkozó, hitetlenkedő kérdéssel, miközben az olvasó figyelmébe ajánlott könyvet írtam. Magyarországon mindmáig abszurdumnak hat, hogy a szélsőjobboldal eszköztárából ismert xenofóbia létezett, sőt évtizedeken át állami ideológia és ordas politikai gyakorlat volt a baloldali eszméket hirdető szovjet birodalomban. "Sztálin szerette a zsidókat" - hallottam még 2000 őszén is a magyar kulturális élet egyik prominens képviselőjétől. "Ez biztos - tette hozzá őszinte lelkesedéssel. - A szüleim mondták." Alighanem itt rejlik a Kelet-Európában már csak egyedül nálunk makacsul élő téveszme gyökere. A magyar zsidóságot, mindenek előtt a budapesti gettót a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel, és a visszakapott élet eufóriája nemzedékeken át örökítette a hála érzését. Joggal, persze. De hát az érzelmeket félretéve egyszer mégiscsak szembe kell nézni a tényekkel. Előbb-utóbb mg a mi sokféle megkésettségtől frusztált, mondvacsinált aktuálpolitikai belemagyarázásoktól torzult történelemszemléletünknek is fel kell dolgoznia az elmúlt évszázad valóságos krónikáját. Ma már nem ment fel ez alól a források hiányára való kényelmes hivatkozás sem. Hiszen a volt Szovjetunióban a rendszer összeomlása óta több ezer eredeti dokumentum jelent meg a zsidókérdésről. A legfelső pártszervek titkos határozatai, a politikai rendőrség jelentései megfigyelésekről, pártutasításra végrehajtott gyilkosságokról. Kisemberek hol naiv, hogy bizalommal teli, hogy reményvesztett levelei. Az 1952-es "zsidóper" jegyzőkönyvei és nagyon sok memoár. Egyebek mellett a holokausztról, amelynek - nem kis részt a Molotov-Ribbentrop-paktumot megkötő, majd a zsidók kimenekítését jó ideig még a német támadás után sem engedélyező szovjet vezetés hibájából - minden negyedik áldozata szovjet állampolgár volt. Megannyi tanúságtétel az átélt szenvedésekről. Döbbenetes dokumentumok, amelyek sok mindent segítenek megérteni. A soknemzetiségű Szovjetunió utódállamaiban, ahol 1917 után a zsinagógákat, miként a más vallások templomait, jobb sorsra érdemes indulattal alakították át istálókká meg bedeszkázott ablakú raktárakká, ma reneszánszát éli a zsidó kultúra. Számos városban, még a távoli Közép-Ázsiában is működnek zsidó egyetemek, kutatási centrumok, kulturális intézmények, a világ számos országával együttműködő kiadók, színvonalas folyóiratok. Igaz, a korábbi üldöztetések miatt kivándorolt zsidók száma 2000 tavaszára elérte az egymillió főt. De akik immár szabad akaratukból hozott, tudatos döntés alapján Oroszországot választották hazájuknak, hihetetlen energiával igyekeznek feltárni népük alig ismert közelmúltját. Volt tehát miből meríteni e könyv megírása során, S noha jó néhány fontos kérdést nyilvánvalóan nem sikerült megválaszolni, ma már minden korábbinál világosabban látható, hogy milyen hatása volt az antiszemitizmusra a zsidóság 1917 októbere utáni oroszországi szerepvállalásának. Az alább bőségesen idézett dokumentumok fényében remélhetőleg jobban kirajzolódnak a totális államban - részben a rendszert működtető birodalmi szemlélet, részben a felülről szított és az alulról gerjedő idegenellenesség nyomán - érvényesített diszkrimináció következményei. A szovjet antiszemitizmus története bizonyára sok vitát vált majd ki Magyarországon. Talán a szerző mentségére szolgál, hogy a publikációs dömping ellenére azóta, hogy megnyíltak a szovjet levéltárak s elkezdődött a források közreadása, a kutatók még egyetlen országban sem vállalkoztak átfogó mű megírására. Ez a könyv sem születhetett volna meg a világ szinte minden tájáról áradó szakmai segítség nélkül. A legtöbb támogatást Alekszandr Loksin és Viktoria Molcsanova (Moszkvai Zsidó Egyetem), Larisza Remennyik (Bar Ilan egyetem, Tel-Aviv), Sari Reuveni és Jicchák Arad professzor (Jád vaSém, Jeruzsálem), Jicchák Eliott Cohen (a "Jews in Eastern Europe" c. folyóirat szerkesztője, Jeruzsálem), Jurij Ruderman judaikakutató (München), Joel Kotek történész (Brüsszel), Natasa Zanyegina (Open Society Archives, Budapest), Ungváry Krisztián és Zinner Tibor történészek (Budapest), Havas Katalin (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest), Ale Bándy (Budapest), Maciej Siekierski (Hoover Intézet, Stanford), Margarita Balmaceda (Harvard Egyetem), Szergej Udarcev professzor (Almati, Kazahsztán), Maja Dvorkina levéltáros (Moszkva), Feldmájer Péter (MAZSIKE), Szlatky Mária (CEU-könyvtár, Budapest), s nem utolsósorban Jakov Etinger, a készülő, de Sztálin halála miatt elmaradt "zsidó orvosper" utolsó élő áldozata nyújtotta. Hálával tartozom a kézirat kiadásához állhatatosan ragaszkodó Békés Tamásnak, a PolgART Kiadó vezetőjének a folyamatos ösztönzésért, David King baráti gesztusként megtervezett címlapjáért, Haraszti György tapintatos szerkesztői munkájáért, s persze, mint mindig, Kun Miklós tanácsaiért. Köszönöm a több országban végzett kutatásokat anyagilag támogató Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, a XX. Század Intézet, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, az AMRO ABN (Magyar) Bank és a ChemEast segítségét. Hálával tartozom a "Valóság", a "Beszélő", a "Kritika", a "Magyar Nemzet", a "Kortárs", az "Élet és Irodalom", a "Pro Minoritate", a "Nagyvilág", a "Szombat" szerkesztőinek, akik a kézirat egy-egy fejezetét közreadták. Édesanyám, aki féltő szeretettel sokszor elmondta, mennyire szeretné kezében tartani az elkészült kötetet, már nem élhette meg a megjelenését. Az ő emlékének ajánlom ezt a könyvet.
|
|
|
|
|
|
|
