KIADVÁNYOK
Saját kiadású könyvek
Támogatott könyvek
Megjelenés előtt
Könyvbemutatók
Mészáros István: "Állok Istenért, egyházért, hazáért"
Írások Mindszenthy bíborosról

 A szerző 1927. január 26-án született Pestújhelyen; az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett 1945-ben. A budapesti Pedagógiai Főiskolán, a Zeneakadémián és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett tanulmányai után 1959-ben egyetemi doktorátust szerzett pedagógiatörténetből ("Az 1777 előtti hazai népoktatás története"); 1973-ban a neveléstudomány kandidátusa ("A Szalkai-kódex pedagógiatörténeti vizsgálata"), 1988-ban a neveléstudomány akadémia doktora ("Általánosan képző középiskoláink kronológiája és topográfiája 996-1948."). Különféle iskolatípusokban tanított magyar nyelvtant-irodalmat, valamint éneket. 1968-tól az ELTE bölcsészkarán pedagógiatörténetet oktatott, mint adjunktus, majd docens.

"Az egyetemen húsz éven át a művelődéstörténet egyik legfőbb ágát, a pedagógiatörténetet oktattam a tanárjelölteknek. Így lehetőségem nyílt arra, hogy a keresztény kultúra e területének európai, s benne hazai múltját is megismertessem hallgatóimmal, a keresztény értékeket is felvillantsam előttük akkor, amikor az egyetemi oktatásban, a pedagógusképzésben még a marxista-materialista ideológia uralkodott. Csupán két esetben jelentettek fel ezért az egyetem rektoránál" - nyilatkozta egy interjúban (Keresztény Élet 1995. okt. 23.). 1988-ban ment nyugdíjba.

Kutatási területe a művelődéstörténet, ennek keretei között a hazai pedagógiatörténet (vagyis a nevelés, az oktatás, az iskola, a neveléstudomány és a közoktatáspolitika története), valamint a hazai egyháztörténet. Ez utóbbi jelentős részben fedi az előbbit: a 19. század vége előtti kilenc évszázadban a hazai iskolák mind egyházi intézmények voltak. Erős érdeklődéssel fordult az 1945-1990 közötti magyar katolikus egyháztörténet felé, kutatásokat végzett annak kritikai feltárása érdekében; széleskörű megközelítéssel foglalkozott Mindszenty bíboros életével.

A szerző négy évtizedes munkássága nyomán számos tudományos könyvvel és tanulmánnyal, valamint sok tudománynépszerűsítő írással gazdagította a művelődéstörténeti - ezen belül a pedagógiatörténeti és egyháztörténeti - szakirodalmat.


vissza
f�al

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.
mail.terrorhaza.hu 1@mail.terrorhaza.hu

       Impresszum  |  Adatkezelés  
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.svabkitelepites.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu www.habsburg.org.hu www.wallenberg.hu