Kádár János kegyetlen és kíméletlen gyilkos volt. Egy gyáva ember, aki élete minden fontosabb pillanatában gyáván viselkedett. Megnyomorított, özveggyé tett, meggyilkoltatott embereket. Ha 1964-ben, mentorával, Hruscsovval együtt ő is megbukott volna, akkor most a magyar történelem legkegyetlenebb tömeggyilkosai között emlegetnénk őt. Minthogy azonban ez nem történt meg, konszolidálni tudta hatalmát. És mivel a nép jólétét is fontosnak tartotta, idővel jó politikussá vált, mert egyébként alattomos, számító és jól kalkuláló ember is volt - így kezdte bevezetőjét Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, a XX. Század Intézet vezetője az általa szervezett konferencián.

Sosem szűnt meg a rettegése

Igazi antihős és áruló volt szerinte Kádár János, aki senkit sem szeretett: nem voltak gyerekei, nem voltak szerelmei, nem voltak barátai sem. Csak a hatalomhoz ragaszkodott. Először azért tett meg mindent, hogy megragadja azt, ám amikor megszerezte, nem szűnt meg a belső feszültség: előbb attól rettegett, hogy elveszti a frissen megragadott lehetőségeket, később pedig attól, hogy kiderül, miként jutott hatalomra.

Ez a titka árulásainak, miközben rettegése sosem szűnt meg. Kádár félt a múlttól, és félt a jövőtől, a gyávaság és a félelem mozgatta őt - érvelt Schmidt, részben az 1989. április 12-ei, félig megbomlott aggyal az MSZMP Központi Bizottsága előtt elmondott Kádár-beszédre hivatkozva.

Ha csak a pócspetri ügyre, Mansfeld Péter kivégzésére vagy Nagy Imre eltüntetésére gondolunk, akkor Kádár örökségét egyszerű lenne megítélni - folytatta a történész. Ám a túlélésre játszó, lavírozó politikája, az egymásra kacsintgatás időszaka következett ezután, és a hatvanas-hetvenes években az ország életszínvonala is emelkedett.

Kiegyezés a kölcsönös félelemre alapozva

Éppen ezért nehéz megítélni Kádár teljes politikai művét, hiszen egy új kiegyezést teremtett 56 után, méghozzá a kölcsönös félelemre alapuló kiegyezést. Amikor már bebiztosította a saját vezérségét, már csak arra kellett vigyázni, hogy mindenki azt mondja csupán, amit lehet, amit szabad.

Ezt a konformizmust, a pragmatizmust, az önző, cinikus és hatalommániás politizálást vette át a későkádári politikusi nemzedék is, az a nómenklatúra, amelynek egy része most is kormányozza az országot - jegyezte meg Schmidt Mária. Az ő világuk a kisstílű umbuldás szociális összeköttetések világa, a korrupció, a "minden csak látszat" politikája - tette hozzá a Terrror Háza vezetője.

A Kádár-rendszer második korszakában tényleg emberarcú lett az uralom, sőt, Kádár utat nyitott a hatvanas-hetvenes években a kispolgárosodásnak is Schmidt szerint, aki úgy látja, hogy eljött az ideje annak, hogy kibeszéljük a múltat, indulatoktól mentesen, együtt és nyugodtan vitassuk meg a nehezen eldönthető kérdéseket.

Nyelvi csapda

Schmidt előadásához kapcsolódott Gerő András, az ELTE tanszékvezetője, aki a kispolgárosodásról mint eddig feldolgozatlan társadalomtörténeti folyamatról beszélt. Szerinte ez a kádári kispolgárosodás azonban sok negatívumot hordozott magában, miután nem kapcsolódott a tulajdonszerzéshez.

Inkább a fogyasztásra figyeltek az emberek, nem arra, hogy hatékonyan működtessék az erőforrásokat. Gerő szerint nyelvi csapda alakult ki a Kádár-rendszer idején, mert a kispolgár szót nem lehetett kimondani, ehelyett egy kiürült kategóriára, a munkásra hivatkozott a politika. Közben hivatalosan a "haladó" értelmiség, a "dolgozó" paraszt és a "bérből és fizetésből élők" rétegei léteztek, a szegényeket pedig "halmozottan hátrányos helyzetűként" emlegették, ha egyáltalán szóba kerültek.

Nosztalgia a Kádár-rendszer iránt

Gerő szerint ez a fogyasztási kultúra omlott össze a rendszerváltás után, az, hogy az emberek a Kádár-rendszer idején az ötről a hatra (nem ötről húszra) juthattak, de ezzel nagyjából biztosan számolhattak. A rendszerváltás óta a nosztalgia ezért nem Kádár iránt, hanem e rendszer iránt éledt fel.

Ezt a logikát folytatta az irodalomtörténész Körmendy Zsuzsa, aki szerint nem véletlen, hogy Moldova György nem közvetlenül a rendszerváltás után írta meg Kádár-apológiáját, hanem csak 17 évvel utána. A rendszerváltás álmainak szertefoszlása, a rendszerváltás kudarca után lett ismét népszerű a Kádár-rendszer emlegetése, és ezzel magyarázható Moldova Kádár-könyvének sikere is, állapította meg Körmendytől.

Nem volt túl hatékony a Kádár-rendszer

Rainer M. János, az 56-os Intézet vezetője viszont nemzetközi statisztikákra, Angus Madison adataira hívta fel a figyelmet, amely szerint 1950 és 1989 között Magyarország GDP-je 2,6-szorosára, Csehszlovákiáé 2,4-szeresére, Lengyelországé 2,1-szeresére, a Szovjetunióé 2,4-szeresére, Romániáé pedig háromszorosára bővült.

Ez Rainer szerint azt bizonyítja, hogy a Kádár-rendszer nem volt annyira hatékony még a szocialista országok között sem, mint amennyire hirdette magát, és a reformok sem hoztak jelentősen nagyobb növekedést, a környező országokhoz képest.

Kádár nem volt igazi reformer

Rainer azt is vitatta, hogy maga Kádár reformer lett volna, inkább pragmatikus politikusnak minősítette, aki egy időben, 1967-68-ban vállalta a reformok bevezetésével járó döntéseket, később azonban visszakozott. Aztán megint elindított egy reformhullámot és megint visszakozott.

Rainer szerint más szocialista országokban sem volt ritka a reformok bevezetése, csak nem ennyire hullámzóan csinálták ezt a szomszéd országokban. A magyar gazdasági reformok óvatosabbak is voltak, mint a csehszlovák vezetők radikálisabb elképzelései, amelyek politikai átalakulással is jártak volna, ezért lépett közbe fegyveresen is a Varsói Szerződés, illetve a Szovjetunió 1968-ban. A reformpropaganda viszont nagyon jól jött Kádárnak, aki így Nyugaton jobb színben tüntethette fel magát.

Kádár és Macchiavelli

Az előadók többsége hangsúlyozta, hogy a mostani korrupció, a feketegazdaság is abból a második gazdaságból fakad, ami a Kádár-rendszer idején épült ki. Lánczi András filozófus ezt azzal egészítette ki, hogy a Kádár-rendszer nem egyszerűen "a cél szentesíti az eszközt" logikával dolgozott.

Ez egyébként a "sima" macchiavelliánus politikának felelne meg, amit az angol Roger Gough politológus-közgazdász emlegetett Kádár kapcsán a mostani konferencián. (Ez az ellenfelekkel való gyors és kíméletlen leszámolást, majd a konszolidációt, a hatalomgyakorlás finomítását, enyhítését jelenti Gough szerint.) Lánczi szerint másról van szó: egy utópiát követett Kádár és csapata, a kommunizmusét, amelyet majd a jövőben ér el a társadalom. Márpedig egy utópiához nincs is szükség egyáltalán erkölcsre. A társadalmi morált ez kezdte ki a leginkább szerinte.

Velünk él Kádár

Béládi László történész-közgazdász szerint éppen a Kádár által kiépített "Mintha-ország", a tömegek passzivitásba süllyesztése és depolitizálása, a kádárizmust átható cinkosság, ami a vezetőket és az alávetetteket kapcsolta, mindez együttesen vezetett a mai "következmények nélküli országhoz".

Ezért él ma is velünk, ezért él ma is bennünk Kádár János, illetve az ő rendszere - összegezte a konferenciát Béládi, aki az utolsó hozzászólók egyike volt.

Rákosi kevesebb embert ölt volna meg?

Külön vonulatot képezett a konferencián, a "mi lett volna ha nem Kádár jön 56-ban" felvetés. Herczeg Géza jogászprofesszor - az Alkotmánybíróság 1990-93 között elnökhelyettese, aki 13 évig volt az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának tagja - úgy vélte, hogy ha Rákosi jött volna vissza 1956-ban, neki nem kellett volna bizonyítania a hűségét Moszkvának, és talán nem kellett volna annyi embert megöletnie 1957-58-ban, mint Kádárnak.

Szarjancsi után nyomozott a szovjet államvédelem

Hogy Moszkva mennyire nem bízott Kádárban, az Horváth Miklós hadtörténész egyetemi tanár szerint abból is kiderült, hogy terhelő bizonyítékokat gyűjtöttek ellene az ÁVH-sok még a hatalomra kerülése után is, amikor az 1957-58-as pereket készítették elő. (Az ÁVH-t 1956-ban feloszlatták, de az ORFK-n belül létrejött egy többnyire régi ávósokból álló államvédelmi részleg 1956-57 fordulóján, erről az Index egy korábbi cikkében már írtunk.)

A szovjet titkosszolgálatoknak (is) dolgozó főnyomozó számolt be erről Horváth szerint. Ez a nyomozó egyébként Szalma József volt, ő amúgy Kádárt csak "Szarjancsiként" emlegette - jegyezte meg Horváth. A hadtörténész felidézte, hogy a perek előkészítése, a nyomozások lefolytatása és a "gazságszolgáltatás" összefogása az akkori belügyminiszter, Biszku Béla feladata volt.

Miért kellett kivégezni Nagy Imrééket?

Horváth kiemelte, hogy a Nagy Imre-perben szereplő politikusokat Kádár érdekében kellett meggyilkolni. Éppen azért kellett kivégeztetni őket, mert egy későbbi esetleges Kádár elleni perben terhelő tanúvallomásokat tehettek volna.

Ez pecsételte meg a mártír miniszterelnökön kívül Szilágyi József és Losonczy Géza sorsát is - tette hozzá Horváth. A szovjetek viszont a perek előkészítése során megfelelő mennyiségű adathoz jutottak hozzá, amivel akár zsarolhatták is Kádárt.

Nem akart per tárgya lenni

M. Kiss Sándor történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történeti intézetének vezetője szerint 1956-ban Kádár egy-két nap alatt gondolta meg magát Moszkvában, és állt a szovjetek oldalára Nagy Imre ellenében.

November másodikán még a Nagy-kormány államminiszterekként érvelt a szovjet "elvtársaknak", harmadikán viszont már rájött arra: ha nem tagadja meg egy héttel azelőtt, vagy éppen csak tegnapelőtti nézeteit, akkor könnyen ő lehet a megkonstruálandó Nagy Imre-per másodrendű vádlottja. Kádár görcsösen akarta a hatalmat, és ezért mindent megtett - és el is árulta barátait, elvtársait.

Elárulta Rajkot is

A konferencián Sárközi Mátyás felidézte, hogy Kádár beszélte rá Rajk Lászlót is a negyvenes évek végén, hogy vállalja el a rá szabott vádakat, úgyis kimenekítik majd az országból. Ezért ismerte be koncepciós bűneit Rajk a tárgyaláson, miközben korábban hiába verték az ávósok, semmit sem vallott a korábbi kommunista belügy- és külügyminiszter.

Kádár így egyik legközelebbi politikustársát vitte a halálba (sem Rajk, sem Kádár nem tartozott a moszkoviták közé az MDP-ben), még jóval első titkárrá és miniszterelnökké válása előtt. Rajkot ugyanis Rákosiék nem menekítették ki a Szovjetunióba, hanem egy szovjet államvédelmis felügyelete alatt lefolytatott perben kivégezték. Az ítélet végrehajtását Kádárral is végignézették.

Az orosz diplomata védte Kádárt

Valerij Muszatov, volt budapesti orosz nagykövet, közgazdász és történész korábban több szovjet pártfőtitkár és Kádár között is tolmácsolt, amikor diplomataként dolgozott Magyarországon, a szovjet külügyminisztériumban vagy az ottani pártapparátus vezetésében. Muszatov védte Kádárt, szerinte jó reálpolitikus volt, aki felmérte a helyzetet 1956-ban. Szerinte Kádárnak nem volt alternatívája 1956-ban sem Nagy Imre, sem Gerő Ernő, sem Münnich Ferenc.

Szerinte szovjet protektorátus alatt tevékenykedett Kádár, ezt a szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni. De Kádár kivezette az országot a súlyos krízisből - hangsúlyozta Muszatov. Nagy Imre, Rákosi és Kádár közül az utóbbi tette a legtöbbet Magyarországért, a leghasznosabb volt az ország számára - emelte ki a diplomata. Kádár nem egyszerűen kommunista volt, "magyar kommunista volt" - fogalmazott, elismerve azért, hogy nem volt minden jó, amit az MSZMP első embere csinált.

Bekiabált az egyik érdeklődő

A diplomata előadását kétszer is megzavarta egy bekiabáló, aki szerint Kádár gyilkos volt. Amikor másodszor is közbeszólt a hallgatóság e tagja, Schmidt Mária megkérte az érdeklődőket, hogy később, a vitában fejtsék ki a véleményüket. Ekkor már a közönség más tagjai is rászóltak a nőre, aki közbevágott. (A vita az előadások végén azonban elmaradt, mert nagyon későig húzódott el a konferencia.)

A konferencián elhangzott az is, hogy Kádár nagyon jó viszonyban volt Hruscsovval és Andropovval, de Brezsnyevvel kezdetben voltak nézeteltérései a szovjet pártfőtitkárok közül. Később Brezsnyevvel is javult a viszony, de a szovjet politikus "túl finomnak" tartotta Kádárt, aki Muszatov szerint nem volt igazi bolsevik vezető, inkább baloldali szociáldemokrata típus.

Egy ex-KISZ-titkár sikere

A konferencia legérdekesebb és egyik legsikeresebb előadását (pedig a közönség egyáltalán nem egykori KISZ-tagokból verbuválódott) egy volt KISZ-titkár tartotta, aki Muszatovhoz hasonlóan "még látta Kádárt".

Az 1950-ben született Szórádi Sándor volt az egyetlen előadó a konferencián, aki nem bölcsész, hanem gépészmérnök. 1980-tól a KISZ Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának első titkára volt, majd négy éven át a KISZ KB gazdaságpolitikai titkára. 1988-tól a Kereskedelmi Minisztérium főcsoportfőnöke, 1990-től a Budapest Investment Rt. vezérigazgatója.

Nem mentegette Kádárt

Szórádi lehengerlő előadásában hangsúlyozta, hogy Kádárt nem lehet felmenti a megtorlás során elkövetett bűnök, azok felelőssége alól. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni megítélésekor a nemzetközi helyzetet, a szomszédos országok és a nagyhatalmak nyomását (itt valószínűleg a Szovjetunióra és Kínára célzott), és azt, hogy Nagy Imréék egyáltalán nem vették figyelembe a nagyhatalmak szempontjait, még az USA-éit sem.

Szórádi nem ezzel kezdte az előadását, hanem azzal, hogy miként érkezett hozzánk el háromszor is a kommunizmus (1919-ben, 1944/45-ben és 1956-ban). Előbb kétszer is vesztes világháborúba léptünk be, amelynek a végén a magyar politikai elit szétesett. 1919-ben szinte magától mondott le a hatalomról, és adta a kommunisták kezére az országot, akik elszigetelték Magyarországot, és Trianon előtt szalonképtelenné tettek minket a nagyhatalmak előtt, háborúztak a szomszédos országokkal, és a belpolitikában is anarchikus állapotokat teremtettek.

"Nem mi akartuk ezt a társadalmi formációt"

1944/45-ben a nyilasokra bízta a magyar politikai elit a vesztes világháború lezárását, ennek még iszonyatosabb következményei lettek, mind a bel-, mind pedig a külpolitikában. Megint nem vettük figyelembe a nemzetközi erőviszonyokat, a szomszédos országokat, a belpolitikában pedig végképp tragikussá vált a helyzet.

A Szovjetunió elfoglalta Magyarországot, és ezután másodszor jöttek a kommunisták. "Nem mi akartuk ezt a társadalmi formációt". Ha nem így viselkedik a horthysta politikai elit, akkor nem lett volna se Rákosi, se Rajk, se Kádár - jegyezte meg.

Szakmai hiba

1956-ban Nagy Imréék követték el ismét ugyanazokat a hibákat: se a bel- se a külpolitikában nem mérték fel jól a helyzetet. Különösen a nagyhatalmi erőviszonyokat nem vették figyelembe. Szórádi szerint szakmai hiba volt, hogy sem az amerikai, sem a szovjet nagykövettel nem tárgyaltak Nagyék 1956-ban. (Mint ismeretes, Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. Ez az európai hatalmi egyensúly megbomlását jelentette volna, Moszkva ezt nem tűrhette el a hidegháború kellős közepén.)

A hidegháborús erőegyensúly megbontásában ugyanis ekkoriban Amerika sem volt érdekelt, és ezt nem mérte fel a forradalom elitje. Ezért kaptuk (vissza) 1956-ban harmadszor is a szocializmust.

A politika az árulások művészete

Ezek után Szórádi kijelentette: a politika nem más, mint az árulások művészete. Vannak olyanok, akik kilépnek a sorból, ők a hősök. Ám "a hősök sírjára mindig a túlélők viszik a virágokat", idézte Kádárt Szórádi.

Kádár állítólag a zártkörű beszélgetéseken mindig arra hívta fel a fiatalabb generáció figyelmét, hogy soha nem lehet a pártnak olyan vezére, akit vakon kell követni. Ezzel nyilvánvalóan Rákosira célzott, akinek a nevét sosem ejtette ki Kádár - tette hozzá az egykori KISZ-vezető.

Nem kell Magyarország a világsajtó címlapjaira

Az MSZMP első titkára azt sem akarta, hogy Magyarország a világsajtó címlapjára kerüljön, emlékezett vissza Szórádi. (A magyar kérdés sokáig az ENSZ napirendjén szerepelt, az 56-os forradalom és brutális elnyomása bejárta tényleg a világsajtót.) Szórádi szerint ez az intelem azonban ma is megfontolandó.

A volt KISZ-titkár szerint Kádár a nemzeti kérdést nem tolta előtérbe, a hazafiság az ifjúság nevelésében inkább háttérbe szorult. Kádár szerint a nemzeti kérdésben csak addig lehetett elmenni, amíg az nem árt a szomszédos országokban élő magyarságnak.

Figyelmeztette Dubceket

Kádár figyelmeztette a csehszlovákokat 1968-ban, hogy ha már nem kerülik el a szovjet beavatkozást, legalább mérsékeljék a következményeket. Tartsák a laktanyákban a katonaságot, és minél gyengébb legyen az ellenállásuk - magyarázta Szórádi Kádár intencióit. Dubceknek egyébként állítólag azt mondta Kádár: "Maga csakugyan nem tudja, hogy kikkel van dolga?"

Kádár szerint egy kis országnak nem kell, hogy ideológiája legyen. Mindig követnie kell a nagyhatalmi erőviszonyokat, és ehhez kell alkalmazkodni. A belpolitikában stabilitásra van szükség, a külpolitikában pedig kiegyensúlyozott, normális, békés viszonyokra a szomszédokkal és a nagyhatalmakkal. Szórádi sterint ez a három tényező a legfontosabb Kádár-politikájában.

Miért van ma nosztalgia?

Ugyanakkor Kádár politikája iránt azért van ma nosztalgia - mondta Szórádi -, mert ő képes volt hatvanas-hetvenes években páratlanul hosszú ideig megteremteni az anyagi biztonságot Magyarországon. Ez a Horthy-korszakban Bethlen István 10 éve alatt sikerült (1921-31), ezért emlékezhetnek a legidősebbek erre a korszakra szívesen. A Kádár-rendszernek ennél is hosszabb ideig tartotta fenn a viszonylagos jólétet, és erre még többen emlékeznek, s éppen ez az, ami a rendszerváltás elmúlt 17 évében nem sikerült a magyar politikai életnek.

Nemcsak anyagi biztonságot nem teremtettünk a rendszerváltás óta, hanem a nemzetközi kapcsolataink sem kiegyensúlyozottak, a belpolitikában pedig nem sikerült stabilitást garantálni. A Kádár-rendszer ezért él még ma is velünk, mert ezek hiányát érzik az emberek, és ezért nosztalgiáznak ma is - összegezhető az egynapos konferencia Szórádi hozzászólása alapján.

Szegő Iván Miklós