RÓLUNK ÍRTÁK
Schmidt Mária: a Kádár-rendszer tanulságos
[ 2007. június 15. - Klub Rádió ]
 

Mint Schmidt Mária mondta, ha Kádár a hatvanas évek közepén, Hruscsovval egyidőben megbukik, "vitathatatlanul a magyar történelem legkegyetlenebb gyilkosai között emlékezünk rá", így viszont "a puha diktatúra kacsintgatós népvezére" vált belőle, aki jó politikussá vált abban az értelemben, hogy népe jólétéért tett.

Szavai szerint "Kádár János gyáva ember volt", akinek nem voltak barátai, gyermekei, de idővel türelmes, halogató, "a nyulat a bokorból kiugratni képes" politikussá vált. Schmidt Mária szerint az egykori vezetőnek a hatalom volt az élete, mert azt hitte, amíg hatalmon van, nem kell félnie.

A Kádár-rendszer szemére vetette, hogy "közös hallgatásra és elhallgatásra szocializálódtunk", az összefogás helyett az egyéni túlélés került a középpontba. A késői nomenklatúrában azt lehetett elsajátítani, hogy "minden csak látszat, a tetteknek és a valóságnak semmi közük hozzá".

Roger Gough brit politológus, közgazdász úgy látja: ha Kádár határozottabb, nem tudott volna ennyi ideig hatalmon maradni. Megjegyezte: az 1956-os eseményeket 12 évvel követő "prágai tavasz" leverésekor már az ideológiailag sokkal erőteljesebb brezsnyevi idők zajlottak. Így - fejtette ki - a kérdés nem az, hogy a hasonló hátterű Gustav Husák miért nem lett "csehszlovák Kádár, hanem az, hogy miért nem lett Kádárból a magyar Husák", emlékeztetve arra, hogy a magyar vezető igyekezett nem ellenkezni Moszkvával, noha nem mindig azt mondta, tette, amit a szovjet fővárosban vártak tőle.

"Kádár szerepe nehéz volt, de alternatívája neki nem volt" - vélekedett a vállaltan az eltérő álláspontok megjelenítésére törekvő tanácskozáson Valerij Muszatov történész, egykori szovjet diplomata, majd Oroszország budapesti nagykövete, aki szerint 1956-ben nemcsak Nagy Imrével, de Biszku Bélával és Münnich Ferenccel sem akart tárgyalni Moszkva. Szerinte Hruscsov, Brezsnyev és Andropov is "fontos és stratégiailag jó megoldásnak" tekintette Kádárt, aki a jó államközi és személyes kapcsolatokat tartotta az érdekérvényesítés zálogának, és aki Muszatov szerint "nem volt igazi bolsevik vezető, inkább baloldali szociáldemokrata típus".

Mint mondta, a Rákosi Mátyással és Nagy Imrével alkotott "tragikus háromszög" tagjai közül Kádár tette a legtöbbet Magyarországért.

 


vissza
f�al

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.
mail.terrorhaza.hu 1@mail.terrorhaza.hu

       Impresszum  |  Adatkezelés  
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.svabkitelepites.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu www.habsburg.org.hu www.wallenberg.hu