| Milyen esélye van a konzervatív megújulásnak? |
| Hosszú ideig régi reflexek működtek a társadalomban, s ezért a konzervativizmust az avíttal, az elavulthoz való görcsös ragaszkodással azonosították sokan. Hogy ez az előző, magát baloldalinak deklaráló kommunista rendszer monoton sulykolása volt, az már egy ideje köztudott, ám hogy mennyire az, arról képet alkothattak mindazok, akik figyelemmel kísérték a Konzervativizmus régen és ma című, múlt hét végi konferenciát. A Gellért szállóban tartott rendezvény persze értelemszerűen nem a nagyközönségnek szólt, de a szervezők, a XX. és a XXL Század Intézet és a Habsburg Történeti Intézet céljai egyértelműek voltak: mintegy műhelyül szolgálni egy olyan tudományos disputához, amely nem most kezdődött, nem is érhet véget egy konferenciával, mégis fontos határkő lehet egy tisztázó véleménycserében. |
Magyar Nemzet 2004. október 26.
|
| |
| Záróra |
| Az M2 Záróra című műsorából |
MTV2 2004. október 25.
|
| |
| Konzervatívok is, meg nem is |
| Mit csináljunk az állammal, mit kezdjünk a hagyományokkal, mi a haladás igazi tartalma? A rendszerváltás óta küszködnek ezekkel és más hasonló kérdésekkel a különböző szellemi-ideológiai-politikai irányzatok. Válságban van a szociáldemokrácia, de válságban van a liberalizmus és a konzervativizmus is. A hét végén a Habsburg Történeti Intézet, a XX. és a XXI. Század Intézet rendezett kétnapos konferenciát Konzervativizmus régen és ma címmel. |
Népszabadság 2004. október 25.
|
| |
| Klub-riport |
| A Klub Rádió október 23-i műsorából |
Klub Rádió 2004. október 23.
|
| |
| Beszéletünk-e konzervatív megújulásról? |
| Konzervativizmus régen és ma címmel konferencia kezdődött tegnap a XX. és XXI. Század Intézet, valamint a Habsburg Történeti Intézet szervezésében a Geliért hotel teaszalonjában. |
Magyar Nemzet 2004. október 22.
|
| |
| Klub-riport |
| A Klub Rádió október 22-i műsorából |
Klub Rádió 2004. október 22.
|
| |
| Híradó |
| Az m1 esti híradójából |
MTV Híradó 2004. október 21.
|
| |
| "A múlt árnyai" - konferencia a nyilasokról |
| A XX. Századi Intézetben Schmidt Mária vezetésével tudományos konferenciát rendeztek, melynek célja: a tudomány eszközeivel feltárni és elemezni, mit is jelentett a nyilas korszak Magyarországon, milyen bűnöket követtek el Szálasi Ferenc hívei és milyen ideológia nevében. |
Gondola 2004. október 18.
|
| |
| Schmidt a totális diktatúrákról |
| Schmidt Mária szerint a magyarság történelmi emlékezete soha nem fogja elfelejteni a két totális diktatúra iszonyatát, ezért sem lehet esélye semmilyen szándéknak, amely a hozzájuk kapcsolódó eszméket élteti. |
Népszava 2004. október 16.
|
| |
| Infó Hírműsor |
| A múlt árnyai címmel tartottak tudományos konferenciát a nyilas megszállás hatvanadik évfordulóján a XX. Század Intézetben. |
Infó Rádió 2004. október 15.
|
| |
| DunaTV Híradó |
| A XX. Század Intézetben tudományos konferencia keretében történészek részvételével elemezték a nyilas korszakot. |
DunaTV 2004. október 15.
|
| |
| Déli Krónika |
| A múlt árnyai címmel rendezett konferenciát a XX. Század Intézet. |
Kossuth Rádió 2004. október 15.
|
| |
| A visszaszámlálás kezdete |
A "szürke" hetvenes évek végére a reálbér már elérte a mai szintet
A XX. Századi Intézet a hét végén kétnapos konferenciát rendezett Néha furcsa hangulatban - Azok a "szürke" hetvenes évek címmel. A rendezvényen elsőként Szerencsés Károly történész tartott előadást az állampárt apparátusának hangulatjelentéseiről. Ezek a dokumentumok kitűnően jellemzik a pártbürokrácia ama rétegének kicsinyességét, reformellenességét, amelynek valódi közvélemény-kutatás híján lehetősége volt rá, hogy a maga fantazmagóriáit mutassa fel "néphangulatként". |
Népszabadság 2004. május 4.
|
| |
| "Néha furcsa hangulatban..." - Azok a "szürke" 70-es évek |
| Milyenek is voltak valójában azok a "szürke" 70-es évek? A fakulás korszaka volt ez a fekete 50-es, 60-as évek után, vagy a pangás évtizedeként kell aposztrofálnunk? Erre keresték a választ a XX. Század Intézet konferenciájának résztvevői. |
Gondola 2004. május 4.
|
| |
| Konferencia a "szürke 70-es évekről" |
| A "szürke 70-es évekről" rendezett kétnapos konferenciát a XX. Század Intézet. Az előadók a korszak politikai, gazdasági és kulturális történéseit és jellegzetességeit idézik fel. Schmidt Mária főigazgató szerint a 70-es évek azért volt szürke, mert az emberek belefásultak a hétköznapokba, és nem láttak kiutat a személyes válságokból. |
Hír TV 2004. április 30.
|
| |
| Hideg polgárháború? |
| Hideg polgárháború? Ez volt a címe a XX. és XXI. Század Intézetek által január közepén megrendezett kerekasztal-beszélgetésnek ("baloldaliként" meghívott vendégek: Galló Béla, Majtényi László, Somogyi Zoltán, a "jobboldaliak": Fricz Tamás, Lánczi András és Schmidt Mária, a beszélgetést vezette: Heltai Péter). |
Élet és Irodalom 2004. február 27.
|
| |
| Egy "szenvedélyes lényeglátó" |
| Egyik legismertebb történetpolitikai esszéjében, az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelemben (1948) Bibó István két csoportra osztotta a modern magyar történelem politikai és szellemi vezetőit. Egyikbe kerültek azok, akik a közösségi hazugságok rendszerét elfogadva és azokhoz alkalmazkodva hosszabb-rövidebb ideig "reálpolitikusként" működhettek hazájukban. A másikba pedig azok a "lényeglátók", akik a hamis konstrukciókat elutasítva és "duzzogásba, sértődöttségbe, különcségbe vagy ádáz prófétaságba" szorulva előbb vagy utóbb izolálódtak. Az előbbibe többek között Deákot, a két Andrássyt, Apponyit, Tisza Istvánt és Szekfű Gyulát, az utóbbiba Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, Ady Endrét és Szabó Dezsőt sorolta. Természetesen mindkét csoport bővíthető. |
Élet és Irodalom 2004. február 20.
|
| |
| Szenes Zoltán a XXI. Század Intézetben |
| - Mv.: A magyar katonák csak akkor vonulnak ki Irakból, ha az amerikaiak illetve más országok csapatai is elhagyják az arab országot. |
Duna TV 2003. november 28.
|
| |
| Kevésbé szimpatikusak? |
| Annak firtatására, hogy méltányosnak tartja-e, hogy a költségvetési tervezet szerint a baloldalhoz kapcsolható szervezetek sok pénzt kapnak, míg a jobboldaliak a létezés küszöbére jutnak 2004-ben, Földes elmondta: az méltányos, hogy a Politikatörténeti Intézet fejlődhet, és végre van egy kormány, amely támogatja. |
Heti Válasz 2003. november 28.
|
| |
| Orwell-film a Toldiban |
| A száz évvel ezelőtt született George Orwell tiszteletére a XX. Század Intézet többek közt vetítéssorozatot is rendezett. Michael Anderson 1956-ban készült 1984 című filmje - a sorozat utolsó darabja -ma este nyolc órától tekinthető meg a budapesti Toldi Moziban. |
Magyar Nemzet 2003. november 12.
|
| |