A XX. Század Intézet évkönyvének címkérdését naiv amerikaiak és a múlttal számot vetni nem akaró európai értelmiségiek egyaránt felteszik. Pedig a válasz végtelenül egyszerű: ha több mint negyven évig erősen gátolva voltunk abban, hogy tárgyilagosan kibeszéljük, feldolgozzuk a közelmúltat, akkor mielőbb hozzá kell látnunk, hogy a sebek ne fekélyesedjenek, hanem végre gyógyuljanak. E gyógyítási szándék hívta életre a XX. Század Intézetet, amely kiváló hazai és nemzetközi előadókat segítségül hívva rangos konferenciákon próbál elfogultság nélkül, több nézőpontból szembenézni a múlttal. Ha a kötet két bevezető írását nézzük, rögtön fény derül a koncepcióra. Schmidt Mária arról beszél, mit jelent vesztesnek lenni, az örökös orosz ellenzéki, Vlagyimir Bukovszkij pedig arról, vajon a győztesek igazi győztesek-e. Lehet vesztesként is emelt fővel szembenézni a múlttal, és lehet győztesként is lehorgasztani a fejünket? Rendkívül tanulságosak azok az írások (előadások), amelyek az egyes nemzetek identitása szempontjából próbálják a II. világháború alatt tanúsított nemzeti magatartást értelmezni. A legizgalmasabb talán Lengyelország, ahol minden elkezdődött. Miért kötött szövetséget Hitler és Sztálin 1939-ben? Miért nem ismerték fel időben ennek veszélyét a nyugati hatalmak és Amerika, mekkora volt Magyarország mozgástere? A katyni mészárlás megvitatására nem csak Wajda filmje adott alkalmat. Katyn természetszerűleg veti fel politika és erkölcs kapcsolatát. Ezen a konferencián szerepelt utoljára Andrzej Przewoznik történész, aki 2010-ben annak a repülőgépnek az utasa volt, amely az emlékezőket a tragédia helyszínére szállította volna. Neki állít emléket a kötet utolsó fejezete, amelyet nem lehet megrendülés nélkül olvasni.

Manapság gyakoriak a semmitmondó konferenciákat megörökítő kötetek. A XX. Század Intézeté nem ilyen. Eleven olvasmány, gondolatébresztő, izgalmas írásokkal, nagyszerű történészek tollából.