Az április 29-30-án, "Néha furcsa hangulatban..." Azok a "szürke" 70-es évek címmel rendezett kétnapos konferencián a 70-es évek magyar és nemzetközi politikai-társadalmi eseményeiről hallhattak előadásokat az érdeklődők az intézet székházában.
Az előadók a korszak politikai, gazdasági és kulturális történéseit és jellegzetességeit idézték fel. Schmidt Mária főigazgató szerint a 70-es évek azért volt szürke, mert az emberek belefásultak a hétköznapokba, és nem láttak kiutat a személyes válságokból.
A szürke az unalom, a pangás színe. A szürke 70-es éveket a borzalmakkal teli 40-es, 50-es, 60-as évek előzték meg, így ez a korszak akár kellemesnek is tűnhetett a vészterhes idők után. Schmidt Mária kiemelte: az emberek azonban belefásultak addigra mindennapokba és nem láttak kiutat a mindennapok szürkeségéből.
Hangulatjelentések a hetvenes években
Szerencsés Károly, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense előadásában a kor egyik jellegzetességének is tekinthető hangulatjelentéseket vizsgálta, elemezte.
Mindenekelőtt felidézte a 70-es évek kezdetét. Mint emlékeztetett rá, Losonczi Pál, az elnöki tanács elnöke, újévi köszöntőjében a béke és szocializmus újabb győzelmeinek gazdag esztendejévé nyilvánította a következő évet. Mindez a hetvenes évek elején történt, a kádári konszolidáció után.
Abban az időben készültek úgynevezett információs jelentések. "A hangulatjelentéseknek az volt a céljuk, hogy a pártállami rendszer intézményeit tájékoztassa a lakosság hangulatáról. Furcsa módon azonban ezek az irományok általában a jelentés írójának érdekeit és érzéseit mutatták be" - mondta.
A hangulatjelentéseket a rendőrségre kellett leadni szerda déli 12 óráig. A hangulatjelentések nem a valós helyzetet tükrözték, mivel a fő szempont a terv teljesítése volt. Az ezek nyomán kialakult közhangulatról, elkeseredésről nemhogy nem írtak, hanem többnyire a lakosság jó hangulatáról számoltak be. "A hangulat a községben jónak mondható" - idézett egy korabeli jelentést Szerencsés Károly.
Az Agitációs és Propagandaosztály készítette a jelentéseket. Ezek fő sajátossága volt, hogy politikai kritika csak baloldalról jelent meg bennük. "Keményebben kéne fellépni elvtársak" - típusú javaslatok jellemzik.
A külpolitika kapcsán leggyakrabban a szovjet vezetésnek a béke megteremtéséért tett fáradhatatlan küzdelmét emelték ki. Visszatérő téma volt még bennük Kína, a közel-keleti helyzet, illetve a szovjet űrkísérletek kérdése. Számtalan vicc is született a külföldi vezetők kapcsán.
A belpolitikai jelentésekben megjelenő fő témák a választások, az üzemi jelentések, a sajtó, a filmek, a fiatalok, valamint az egyházak voltak.
Villanások a 70-es évekből
A Magyar Néphadsereg szerepét vizsgálta meg előadásában Gerő András történész. Mint hangsúlyozta, a hadsereg szerepéről nincsenek kutatások, holott a 70-es években is 150 ezres létszámú volt a hadsereg, a költségvetés 4,8 százalékát fordították rá, és a hivatalos állományon belül 1600 politikai munkatárs volt.
1976-ban szabályozták újra a hadsereg feladatát, az akkori eskü szövegében szerepelt a "belső ellenség elleni védelem", mint kötelesség. A legfontosabb feladat pedig a varsói szerződésben való részvétel volt. Csak második helyen állt a külső ellenségtől való védelem.
Külön oszlató osztag képzéseket tartottak, amelynek lényege, hogy ék alakban felállva a civil lakosság elleni fellépést gyakorolták.
"A hadseregben a 70-es években erősen jelen volt a rendszer elnyomó elve" - mondta Gerő András. A katonaságnak joga volt kizáratni az egyetemről a felvételi után bevonultakat. Ezt arra használták, hogy zsarolják vele a sorkatonákat, és így szervezzék be őket.
"Az azonban a mai napig nem tisztázott, hogy az elnyomó apparátusban mi volt a hadsereg helye" - mondta Gerő András. Hozzátette, a kutatások valamiért tabunak tekinteték a hadsereget.
A magyar-román viszony a 70-es években
Földes György történész a magyar-román viszony kérdését, és azon belül is a határon túli magyarok kérdésének kezelését vizsgálta a 70-es években. A fő kérdés, mondta, hogy "akart-e tenni valamit a vezetés a határon túli magyarokért, illetve volt-e valamiféle stratégiája a kérdésben?".
Hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyát nagymértékben befolyásolta, hogy olyan szövetségi rendszer állt felettük, amely a status quo fenntartásában volt érdekelt. A másik meghatározó tényező az volt, hogy a két országnak rendkívül eltérő volt a nemzetépítési stratégiája. A Kádár-rendszer 1956 után nem nyúlt a nacionalizmus eszméjéhez, míg Románia mindent ezzel próbált megoldani.
A két ország viszonyának alakulásának szemléltetésére főbb pontokat jelölt ki Földes György. Döntő szempont volt szerinte a magyar-román viszonyban az 1969-es Nixon-Ceausescu találkozó, amelyet a magyar vezetés rossz szemmel nézett.
1970-ben Illés Gyula a párt lapjában a következő sorokat jelentethette meg: "A nemzeti, aki jogot véd, a nacionalista, aki jogot sért bárhol, bármikor". Ez a párt és az értelmiség álláspontjának közeledését jelentette a témában - mondta Földes György. Ezt követően 1971-ben vita alakult ki a barátsági szerződés kapcsán, majd 1975-ben, a Helsinkiben Kádár János elmondta a Trianonról szóló tételt: "mi szenvedtük a legnagyobb veszteséget".
Az akkori vezetés hozzáállásában az volt Földes szerint a legnagyobb probléma, hogy a status quo-nak alárendelte a nemzeti érdekeket, semmit nem kért, és nem kapott cserébe a veszteségért.
Az 1977-es nagyváradi-debreceni találkozón fogadta el először a román vezetés a hídelméletet, azaz, hogy "az egymás országaiban élő nemzetiségeknek hídszerepe van" - mondta.
Az MSZMP kódolt szociáldemokrata jövője
Simon István, az Országos Levéltár főlevéltárosa az MSZMP és a szociáldemokrata pártok kapcsolatát ismertette az évtizedben.
Kiindulási pontként egy Marosán György által Kádár Jánosnak írt levelet említett, amelyben Marosán arra figyelmezteti Kádárt, hogy "válságban van a kommunista világuralom", és a szociáldemokraták felé való nyitást veti fel.
Mint elmondta, a 70-es évek közepén kialakultak az együttműködési keretek más országok szocialista pártjaival. 1973 után különösen felgyorsult ez a folyamat, több külföldi politikus járt hazánkban.
1979-ben sor került a szovjet blokk kommunista és szocialista pártjainak találkozójára. Meghirdették, hogy az enyhülési folyamat révén lehetséges és szükséges a közeledés és az együttműködés. Az enyhüléstől mind a szociáldemokrata pártok, mind az MSZMP saját pozíciójuk megszilárdulását várták.
Egy évtized a statisztika tükrében
Mellár tamás, a KSH volt elnöke a statisztikák tükrében igyekezett megmutatni a 70-es években zajló társadalmi, gazdasági változásokat.
Mint mondta, négyféle elmélet létezik az évtized gazdasági helyzetéről. A közgazdászok úgy látják, a reform évtizede volt, amikor a hagyományos tervgazdálkodást a terméspiac váltotta fel. Az emberek megítélésében a viszonylagos béke korszaka volt ez, amikor megindult a saját javak megszerzése. Ekkor kezdődött a tömeges frizsider, illetve gépkocsi vásárlás.
A társadalomtudósok a szocialista modernizáció korszakának vélik a 70-es éveket, míg a gazdaságföldrajzi szempontból a területi különbségek megjelenésének, növekedésének időszaka volt.
Az átlagkereset 1970-ben 2222 forint volt, amely 1980-ra 4098 forintra nőtt. Ugyanakkor ez idő alatt 60 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex, ami a korábbi évekhez, illetve más országokhoz képest jelentős volt. Az egy főre jutó reálbér változás aránya a 10 év alatt 22,5 százalékos volt, ami a mostani arányokhoz viszonyítva nagy mértékű. A gazdasági aktivitás is jelentősen nőtt az évtized folyamán.
Demográfiai szempontból ekkor kezdődött az a tendencia, amelynek nyomán csökkent a házasságkötések, és az élve születések száma. A várható élettartam férfiaknál 66,3-ról 65,4-re csökkent, a nőknél 72,1-ről 72,7-re nőtt. Ennek fő okát a már említett pozitív gazdasági változásokban látja Mellár Tamás. Mint mondta, jelentőssé vált az önkizsákmányolás, az emberek többsége több másodállást is vállalt, és egyre elterjedtebb lett az ingázás. Ezáltal szétbomlottak a megszokott családi közösségek, megnőtt az alkoholisták száma, ami magyarázhatja a demográfiai mutatók romlását.
A 70-es éveket azért nevezhetjük szürkének, mert az 50-es, 60-as évek feketeségéhez képest javult a helyzet, ugyanakkor valódi megoldást nem hozott ez az évtized a problémákra. Ha egy jelzőt kéne társítani az évtizedhez, akkor az az ólomszürke lenne, mert "máig ható következményei vannak" - mondta. Ekkor indult meg a területi differenciálódás, és ekkor került bele hazánk a máig tartó demográfiai csapdába.
A konferencia második napján Szakács Sándor: "Gazdaság a 70-es években" címmel, Pozsgay Imre: "Kultúrpolitika a 70-es évtizedben" címmel, Balogh András: "Világpolitika a 70-es években, a détente kérdőjelei" címmel, Kun Miklós: "A gerontokraták évtizede" címmel, Mészáros Márta: "Napló a 70-es évek filmjeiről" címmel tartott előadást.