Emellett persze ha az úgymond jobboldalhoz köthető intézmények szakmailag értékelhető teljesítményt nyújtanak, akkor őket támogatni kell. Feltétel azonban, hogy a politikai elkötelezettségüket ne vigyék át a szellemi életre" - hangsúlyozta Földes György. Kérdésünkre, hogy mire költi a Politikatörténeti Intézet a költségvetésből származó pénzt, az igazgató elmondta, a közhasznú társaságként működő intézet a Politikatörténeti Alapítványtól jut hozzá a támogatáshoz. Az intézet az alapítvány tulajdonában van, mint ahogy a Napvilág Könyvkiadó és az Egyenlítő című folyóirat is. „Az intézet nyári egyetemet szervez, ösztöndíjakat és tudományos projekteket támogat, a történeti osztályon a XX. századi és a jelenkori történetet kutatják. Most jött létre a társadalomelméleti osztály. Az intézet működteti a politikatörténeti és szakszervezeti levéltárat, és jelentős könyvtárat tart fent. Ezek nyilvánosak és ingyenesek mind a kutatóknak, mind a közönségnek. 2003-ban az alapítvány a költségvetésből 270 millió forintot kapott, amiből 160 millió jutott az intézetnek" -számolt be az igazgató. Fricz Tamás szerint ha egy kormány által létrehozott közalapítványon belül valóban tudományos munka folyik, akkor azt tiszteletben kell tartania a következő kormányoknak is. Arra utalva, hogy a Kelet-és Közép-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány nem kap támogatást, így fogalmazott: „Az még belefér, hogy az egyes kormányok a nekik rokonszenves alapítványoknak tízhúsz-harminc millióval többet adnak, mint a kevésbé szimpatikusaknak. De az, hogy gyakorlatilag megsemmisítik őket -ez hosszú távon nem térül meg, árt az országnak és a benne élők hangulatának. Már a második éve nulla forint a XXI. Század Intézet és a XX. Század Intézet költségvetése, s ez nem túl perspektivikus állapot. Mindkét intézet olyan konferenciákat rendezett az elmúlt években, amelyeken a témák legjobb szakértői vettek részt, függetlenül attól, hogy milyen oldalhoz tartoznak. A nyitottságban, azt hiszem, ma már példát mutatunk. Ezt a tőlünk ösztöndíjat elnyerő baloldali tudósok is megerősítenék. Tehát valóban tudományos munkát végzünk, s ezt vajon miért kell egy Európának elkötelezett kormánynak szankcionálnia?"
|