A Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) eredetileg nem tervezte a magyarországi németek kitelepítését azt a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány kezdeményezte. A történészek többsége ma úgy véli, mindez a szovjet megszálló hatóság kívánságára történt. A dokumentumok tanúsága szerint a kabinet 1945. május 26-án kérte először "tisztelettel a Szovjetuniót, hogy a Magyarországról eltávolítandó németeket Németországnak olyan területére telepítsék át, amely a Szovjetunió haderőinek megszállása alatt áll". Ugyan ez év augusztusának elején a potsdami konferencián a kérdést hozzácsapták a szudétanémetek ügyéhez.

A SZEB-re kentük
A magyar kormány a német lakosság egy részének kitelepítését a 12?330/1945 (XII. 29.) számú miniszterelnöki rendeletében határozta el. Az erről szóló tervet a kabinet 1945. december 22-i ülésén Gyöngyösi János külügyminiszter terjesztette be. Az eredeti idézet szerint "az ideiglenes nemzeti kormány azt kérte, hogy a szövetséges hatalmak tegyék lehetővé a németek bizonyos magyarellenes kategóriáinak kitelepítését". A jegyzőkönyv tanúsága szerint Rákosi Mátyás államminiszter mindehhez büszkén tette hozzá, örül, hogy ezt mi magunk kértük.

A tanács végül megszavazta a javaslatot bár a jelenlévő tizenhat tárcavezető közül csak kilencen voksoltak igennel, ketten ellenezték, öten pedig tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. A rendelet kiadása után a kormányzat igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha a SZEB felkérésére hajtanák végre a kitelepítést. A bizottság 1946. január 25-i ülésén készült feljegyzés szerint a SZEB amerikai tagja, William S. Key tábornok és szovjet társa, Kliment Vorosilov utasították a kormányt, hogy a dunai svábok kitelepítésével kapcsolatos dokumentumokban és hírekben kerüljék az "a SZEB utasítására" kifejezést, s helyette "a SZEB engedélyével" formulát használják ezentúl.


Bibó tiltakozott
Bibó István emlékirataiban megemlíti, először 1945 nyarának elején hallott arról, hogy Tolnában, Baranyában magánjellegű akciók indultak a svábok kitelepítésére. Ezeket néhány parasztpárti és kommunista érzelmű személy kezdeményezte a Jugoszláviából elüldözött bukovinai székelyek elhelyezése ürügyén.

A módszer szerint egész falvakat kihajtottak egy környező rétre, ahol az emberek esőben, hóban, teljes ellátatlanságban tengődtek a kiürült házakba pedig mások költöztek. Amikor Bibó értesült erről, felháborodott, s úgy érezte, hogy ha "a zsidóirtás után egy csaknem olyan svábirtás következik, ezúttal tisztán saját üzemben, ez csak a magyar névhez kapcsolódó gyalázat mennyiségét fogja szaporítani". Emellett attól is tartott, "hogy minél több helyet csinálunk mi a sváb területen, annál több magyart fognak a csehszlovákok ide átdobni."

Bírál a bizottság
Bibó azonnal intézkedett, s leállíttatta a magánjellegű akciókat. Ám a minisztertanács kommunista és parasztpárti nyomásra időközben úgy határozott, hogy a kérdést a legegyszerűbb a potsdami értekezlet elé terjeszteni, s megkérdezni, van-e szándékuk német kitelepítést elrendelni Magyarországon is.

Közben megindult a németek "elbírálása". A módszer a következő volt: egy, a minisztérium által kiküldött megbízott mint a döntőbizottság elnöke kijelölt egy svábellenes és egy svábbarát intézményt, s ezek adták a két ülnököt. Három elítélő rubrika volt: a Volksbund-vezető, -tag és -támogató. A negyedik kategória a csendes többségé, míg az ötödik a fasisztaellenes érdemeket szerzőké volt. A sváboknak körülbelül a tíz százalékát minősítették valamilyen módon számon kérhetőnek, öt százalékát érdemet szerzettnek, a többit ártatlan semlegesnek. Az már más lapra tartozik, hogy végül több tízezer embert telepítettek ki Magyarországról.