Mv.: - A Kádár-korszak minden tapasztalatát a jövő szolgálatába kell állítanunk a káros és meddő terheket el kell dobnunk, az arra érdemeseket pedig tovább kell vinnünk - hangzott el egyebek közt a Kádár János személyéről, politikai pályájáról tartott budapesti konferencián, pénteken. A tanácskozás résztvevői szerint érdekes ellentmondás, hogy Kádár éppen határozatlansága miatt maradhatott a hatalom csúcsán kivételesen hosszú ideig.

R.: - Kádár-korszak. Az a több, mint három évtized 1956 és 1988 között, amelynek névadója a korszak vezető politikusa, Kádár János. Az MSZMP első titkára, főtitkára, egy időben pedig a minisztertanács elnöke volt. Ez a lecsupaszított tény.

- Az októberi ellenforradalmi támadás fölött, a munkásosztály nemzetközi segítségével döntő győzelmet aratott magyar dolgozó nép ünnepli szabadon május elsejét...

R.: - Az viszont, hogy ezt az időszakot hogyan élte meg a magyar társadalom, hogyan élték át a felnövő generációk, igencsak ellentmondásos képet mutat. Maga a korszak sem egységes. Hiszen az ´56-os forradalom résztvevőivel való leszámolás a forradalom emlékével való viaskodás jellemzi egészen 1962-63-ig. Utána pedig az emberarcúnak kikiáltott szocializmus az előbbinél puhább, kifinomultabb, de nem kevésbé hatékony diktatúrája, az a tény, hogy Kádár egészen az utolsó utáni pillanatig, vagyis az általa személyében is káderei által képviselt rendszer összeomlásáig a hatalom csúcsán tudott maradni, több tényező közrehatásának tudható be. Egyrészt a saját magáról jó érzékkel kialakított és tudatosan táplált, a meggyötört puritán vezető képének, másrészt a Szovjetunió nagyhatalmi státusának, ennél fogva a szovjet pártvezetés Hruscsov és Brezsnyev bizalmának következménye. Kádár szinte egyetlen nyilvános szereplése alkalmával, különösen a nagy hatású televízió elterjedése után sem mulasztotta el, hogy afféle cinkos összekacsintással utaljon arra, pontosan tudja ő és az elvtársak is tudják, mire is van a magyar népnek szüksége, (ének) Az alapvető javak mellett némi luxusra, nyugati árucikkek óvatosan bővülő kínálatára, előbb fekete-fehér majd színes tévére, Trabantra, nyaralásra, látszat szabadságra és nem utolsó sorban teljes foglalkoztatottságra. És mindezt meg is kapta a dolgozó nép, ahogyan a Kádár-korszak második felét nevezték: a fridzsider-szocializmusban. A szocialista láger legvidámabb barakkjában azonban nagy árat kellett fizetni a viszonylagos jólétért. Az ´56-os forradalmárokkal való véres leszámolásról még szigorúan zárt családi körben sem eshetett szó. A társadalom döntő többsége és a sajtó akár így, akár úgy, de kiegyezett a pártállam szükségszerű létével. Eközben viszont már a ´70-es évek közepétől egyre láthatóbbá vált, hogy a szocialista berendezkedés gazdasági irányítás előbb-utóbb zsákutcába vezet. Az első olajár-robbanás után az ország egyévnyi nemzeti össztermékét veszítette el. A viszonylagos jólétet pedig már csak egyre több külföldi, nyugati hitelből lehetett fenntartani. Hiába vált egyre könnyebben hozzáférhetővé a szőke meg a barna kóla, vagy a hőn áhított farmer meg a nylonharisnya és a banán, hiába jelent meg az állami helyett a kereskedelemben is a szövetkezeti forma, a rendszer egyre gyorsabban menetelt az 1988-89-es összeomlás felé.

Mv.: - A pénteki konferencián elhangzottakkal folytatjuk itt a stúdióban Schmidt Mária történésszel, aki a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Jó napot kívánok! Köszönöm szépen, hogy...

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Jó napot kívánok!

Mv.: - ...eljött hozzánk! Illetve Gerő Andrással, aki szintén történész és az ELTE tanszékvezetője. Jó napot kívánok! Önnek...

Gerő András történész: - Kézit csókolom!

Mv.: - ...is köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ugye úgy szólt a konferencia tanácskozás címe, hogy mit kezdjünk vele? Mármint Kádár Jánossal. Meg lehet ezt egyáltalán mondani, akár most, akár bármikor? Merthogy én azt gondolom, hogy úgy is mindenki a saját érzései vagy akár tapasztalatai, felfogása, elvei szerint értékel vagy ítél el.

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Hát az, hogy mit kezdjünk vele, arról kell beszélni. Tehát arra törekedtünk, hogy egy olyan konferenciát szervezzünk, ahol sokféle megközelítésből elemezzük a Kádár-rendszernek a tapasztalatait részben Kádár János politikai teljesítményét, részben az egész rendszert, ami azért több, mint három évtizedig tartott és meghatározta Magyarország XX. század második felének a történelmet.

Mv.: - Gerő úr! Mit kezdjünk vele? Így szólt a kérdés.

Gerő András történész: - Értem, a válasz, igen, csak elkalandozott a figyelmem, elnézést kérek! Hát hogy-hogy mit kezdjünk vele? Hát ahogy maga mondta, mindenki azt kezd vele, ami az ő személyiségének, tudásának megfelelő szűrőként működve át, átszüremlik az ő emlékezetébe...

Mv.: - Nyilván e helyzetben az Ön véleményére vagyok kíváncsi.

Gerő András történész: - Az én véleményem...

Mv.: - Vagy a stúdióban.

Gerő András történész: - Igen? Hát jó, hát nézze, én, én, én, én azt gondolom, hogy, hogy amiről én ott előadást tartottam az nem annyira erről az embernek a személyiségéről szólt, kicsit arról is, hanem...

Mv.: - Akkor inkább társadalomtörténetről. Ami izgalmas.

Gerő András történész: - Igen, Igen, igen. Igen. Hát szóval, igen, arról szólt, hogy tulajdonképpen egy, egy ez egy társadalomtőrténetileg is értelmezhető korszak volt, ezt én a nagy magyar kispolgárosodásnak hívom, ami ott lezajlott. És hát pont azt elemeztem, hogy a Kádár agyában olyan képzetek voltak, a munkásosztályról meg arról, ami már nem az volt, aminek ő gondolta, helyette kialakult egy magyar kispolgárosodás, amit közönségesen egyébként népnek gondolunk. És e helyett a Kádárnak volt egy teljesen más képzete erről a kettő egyáltalán nem felelt meg egymásnak. És ebből aztán kijött egy olyan sajátos katyvasz, hogy a rendszer már rég mást beszélt, mint ami volt és történt.

Mv.: - Ez az, arra gondol, vagy azokra gondol, akiket munkásként emlegettek egészen egyszerűen?

Gerő András történész: - Óh, hívták ezt mindenféleképpen. Hívták, hát várjon: először is három, három nagy kategória volt. A munkásság, ugye...

Mv.: - Egyszer.

Gerő András történész: - ...a dolgozó parasztság, ez nagyon fontos, mert ha csak úgy paraszt, akkor az baj, dolgozó paraszt és haladó értelmiség. Az nem jó, hogy értelmiség, az mindig legyen haladó. Ezt mindig dekódolni kellett, mert a dolgozó, vagy a haladó értelmiség, az annyit jelentett, hogy az, aki lojális a rendszerhez. A dolgozó parasztságot őszintén mondom, nem tudom dekódolni valójában, mert egyébként is szerintem Magyarországon nem volt ez egy identitás kategória az emberek számára, hogy én paraszt vagyok. A munkás pedig, az pedig egy olyan kategória volt, amit még mondtak, de már egyre kevesebben gondolták magukat munkásnak.

Mv.: - Ugye az egy kivételes megközelítés volt ezen a konferencián, ahogyan Ön megközelítette ezt a korszakot, merthogy nem elsősorban Kádár János személyéről...

Gerő András történész: - Igen.

Mv.: - ...beszélt, legtöbben viszont igen, eképpen Schmidt Mária is. Csak egy nagyon-nagyon rövidet idéznék Öntől. Azt mondta például Kádár Jánosról, hogy gyáva áruló és ugye ´64-ben a mentorával, Hruscsovval együtt bukott volna, akkor tulajdonképpen ma a magyar történelem egyik legkegyetlenebb tömeggyilkosaként emlegetnénk, de hát nem ez történt, és hogy későbbiekben konszolidálni tudta a hatalmát. Ennyire fekete-fehér ez? Így lehet ezt értelmezni?

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Hát nézze! Különböző korszakok voltak. Nyilvánvalóan gondolja meg, mondjuk ´64-ig Kádár Jánosnak a pályafutása abból állt, hogy belügyminiszter volt, hogy Pócspetrin végigverette a fal..., falut, hogy a kuláküldözésben nemcsak vezető szerepe volt, hanem, hanem hát az egész kuláki elleni intézkedéseknek ő volt az irányítója, a Mindszenti-pernek a lebonyolítása nevéhez fűződik, Rajk Lászlónak az elárulása, és mondhatnám utána a forradalom elárulását, és az ´56 utáni megtorlásokat. Ha itt vége van a pályájának, akkor nem lenne nehéz dolgunk, hát ezt, ezt az örökséget ki akarná vállalni ezzel, ezzel, ennek nagyon egyszerű lenne hátat fordítani, de hát egy konszolidációs időszak is fűződik a nevéhez, egy olyan időszak, amelynek vannak olyan értékei, amelyek, amelyek hát érdemesek arra, hogy ha lehet, akkor megőrizzük őket vagy, vagy ha lehet, akkor, akkor változtassunk rajtuk úgy, hogy, hogy mégis az értékekből sok minden megmaradjon. Ugyanakkor...

Mv.: - Például. Például, bocsánat, hogy a szavába vágok!

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Hát, hát például számomra érték az, hogy, hogy mindenki tanulhatott. Számomra mondjuk a GYED és a GYES az egy olyan rendszer volt, ami szerintem ebben a demográfiai helyzetben, amiben Magyarország elég régóta van, ez egy jó megoldás volt. Az is jó, hogy, hogy mondjuk a bölcsődei rendszer az például jó volt és számtalan ilyen dolgot tudok még mondani. De...

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - ...ugyanakkor az kétségtelen, és a bevezető film is azt mondta, hogy a rendszer megbukott, a gazdasági válságba és csődbe torkollott, az ország eladósodott, és működésképtelenné vált, és hogy visszatérjek arra, amit az előbb mondott, Rainer M. Jánosnak is volt egy olyan előadása, ami nem kifejezetten Kádár személyével foglalkozott, hanem az úgynevezett reformokkal, a ´68-tól jóformán mást se hallottunk...

Mv.: - És azt mondta, hogy igazából nem volt reformer, vagy legalábbis őszerinte nem volt igazi reformer Kádár János...

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Igen, de nem ez volt a legfontosabb mondanivalója ennek az előadásnak, hanem azt bizonyította, hogy annak ellenére, hogy Magyarország ´68-tól állandóan hol reformált, hol megtorpant, hol nem, hogy gyakorlatilag semmivel nem értünk el több eredményt, mint azok az országok, amelyek nem csináltak reformot.

Mv.: - De beszéljünk egy kicsit arról a bizonyos konszolidációról meg azokról az értékekről, amelyeket Ön is említett az imént. Ez lehet az oka vagy az alapja annak, hogy azért nagyon-nagyon sokan vannak ma is, akik nosztalgiával gondolnak arra az időszakra. Ez Kádár János személyének szól vagy egyáltalán a rendszernek és akárki állhatott volna az élén, akkor így lennénk vele? Vagy lennének sokan?

Gerő András történész: - Kedves Georgina! Én pont azt mondtam el és itt engedje meg, hogy felidézzem önmagamat, hogy szerintem nem Kádár személyének szól ez a nosztalgia. És ugye az előadásomban is azt mondtam egy ilyen záró megjegyzésként, hogy nem szeretem azt, amikor nemzetkarakterológiában fogalmaznak a magyarokat illetően, holott konkrét történelmi problémák vannak, azaz nem gondolom, hogy a magyaroknak nosztalgiájuk lenne a diktatúra iránt...

Mv.: - Na jó, csakhogy úgy, na jó, csakhogy úgy emlegetjük, hogy a Kádár-rendszer így, és a Kádár-rendszer úgy, és akkor ez volt, és akkor az volt. Tehát ezért kérdezem mégis, vagy ezért teszem fel mégis így a kérdést.

Gerő András történész: - Én most nem a kérdést kárhoztatom. Egyáltalán nem kárhoztatom...

Mv.: - Értem, amit mond.

Gerő András történész: - ...a kérdést. Egyszerűen csak valahogy abba korda..., intellektuális koordináta rendszerbe akarom helyezni, hogyha a magyaroknak nosztalgiája lenne a diktatúra iránt, akkor a, akkor Magyarországon jelen lenne a Szálasi nosztalgia is, meg Rákosi nosztalgia, én még, tudja mennyi, én 54 éves múltam. 54 év alatt én még élő magyar emberrel nem találkoztam, akinek nosztalgikus megjegyzése lett volna Szálasi vagy Rákosi iránt. Lehet, hogy van ilyen, de azt a...

Mv.: - Jó, én nem szólok semmit.

Gerő András történész: - ...az, az, az inkább rezervátumba van. De a, nem a, nem a Kádár iránt van a nosztalgia, nem a személy iránt van nosztalgia. Az iránt a életérzés iránt van a nosztalgia, amit a konszolidáció jelentett, hogy ötről-hatra lehetett jutni. Kalkulálhatóan, de ötről a hatra el lehetett jutni. És ne haragudjon, ez azért elképesztően fontos, mert ez arról szól, hogyha a magyar embereknek valami fontos, egy élhető, kiszámítható élet.

Mv.: - No, csak még egy dolog, bocsánat! Erről a konferenciáról, merthogy ez szerintem nagyon érdekes, szintén ott hangzott el Kornis Mihály író fogalmazott akképpen, hogy szerinte a ´89 utáni magyar politika minden, az összes betegségét a kádári örökség okozza. Egyrészt a képmutató, korrupt közéletet, másrészt pedig ő azt gondolja, hogy a hétköznapi agresszióinkat illetve az ingerlékenységünket is Kádárnak köszönhetjük, mármint idézőjelben.

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - És ezzel felment mindent, ami azóta történt? Szerint...

Mv.: - Nem, kíváncsi vagyok a véleményükre.

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Hát nézze! Persze, hát ott gyökerezik minden problémánk, ez nem is kérdés, meg ´56-ba, meg Trianonba, meg, meg a Horthy-korszakba, meg a második világháborúba, de az a felelősség, hogy mi mit csinálunk magunkkal ´90 óta, az, az megáll. Tehát még a Kádárék hivatkozhattak a Szovjetunióra, mi meg elsősorban a saját felelősségünkkel kell, hogy szembenézzünk. Mv.: - Amikor erről beszélt ön is, mire gondolt?

Gerő András történész: - Bocsánat,.....csak az jutott eszembe...

Mv.: - Mármint, hogy ön?

Gerő András történész: - ...hogy, hogy én nagyon tisztelem Kornis Mihály véleményét és a személyét is, de ha az ember belegondol mondjuk a XIX. század második felének Magyarországába, a képmutatásba, hát mindenki azt kiabálta, hogy éljen Ferenc József! És otthon azt mondta, amikor megivott egy pohár bort, hogy Kossuth Lajos! Tehát azért nem volt ez egy, Szegfű Gyula, a Horthy-érát, pedig híve volt általában az akkori berendezkedésnek, kicsit kritikusan neobarokk, tehát egy, egy pompázatos, a felszín mögötti tekintetben üresnek tartó korszakként ábrázolta. Szóval a képmutatásnak a magyar történelemben, mint más történelemben is, van folytonossága. A Marinak abba van igaza, hogy mióta és gyakorlatilag ez egy új helyzet ´90 óta, hogy nincsenek itt katonák, már külföldi katonák, nem, mi döntünk a dolgainkról. Innentől rajtunk múlik.

Mv.: - Schmidt Mária, Gerő...

Schmidt Mária a XX. Század Intézet főigazgatója: - Mondjuk...

Mv.: - ...András! Köszönöm szépen!