- Mv.: Ahogy azt az előbb ismertetett Freedom House jelentés is megállapította, Magyarországon javarészt lezáratlanul, feldolgozatlanul maradt a rendszerváltás előtti közelmúlt és ez a közös mulasztás máig mérgezi politikai, társadalmi viszonyainkat. Hasonló megfontolásból a múlttal való szembenézés szándékával rendeznek holnap konferenciát magyar és külföldi szakértők újkori történelmünk egyik legvitatottabb fejezetéről, a Kádár-korszakról.

- R.: Addig jó, míg Kádár él - hangzott az egyik oldalon. Gyilkos - mondta a másik oldal. De ki is volt ez az ember, aki véres megtorlással büntette az ´56-os forradalmat, ugyanakkor fenntartotta a KGST-blokk legvidámabb barakkjának látszólag depolitizált rendszerét? Csermanek, későbbi mozgalmi nevén Kádár János 1912-ben született Fiumében. 17 évesen csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. Politikai nézetei miatt többször börtönbe is került. Bár az írógépművészrész képesítés megszerzésén túl nemigen koptatta sokat az iskolapadot, karizmatikus személyisége és az akkori magyarországi viszonyok, valamint a világpolitika révén hatalmas pártkarriert futtot be. Az addig is különböző magas pártfunkciókat betöltő Kádár János 1956-ban lépett igazán a reflektorfénybe. Eredetileg tagja volt Nagy Imre kormányának is, de a fegyveres harcok kezdete után a szovjet nagykövetségen keresztül elhagyta az országot. Kiegyezett a szovjet hatalommal és maga is szovjet tankok gyűrűjében érkezett vissza Budapestre. Az idegen harckocsik szétlőtték a szabadság illékony reményét. Jóformán még ki sem hunytak az áldozatokra emlékező gyertyák Mindenszentek ünnepén, amikor már megkezdődött a véres megtorlás. De a romokat eltakarították és az élet újra indult. Az emberek felejteni akartak. Kádár pedig az ország első embere lett. Ahogy a képek is mutatják, Kádár János végig szoros kapcsolatot ápolt Moszkvával, ez viszont megengedte neki, hogy a belpolitikában teret engedjen a mérsékelt reformoknak, különösen ´68 után. A hatalom folyamatos engedményei révén beköszöntött a gulyáskommunizmus korszaka. Bár a rendszer nagyban hazugságban és kollektív cinkosságon alapult, aki követte a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elvét, azt hagyták élni a KGST-blokk legvidámabb barakkjának nevezett puha diktatúrában, égy tűnt, hogy nagyon a pátvezetésnek állt a zászló, "aki nincs ellenünk az velünk van" - hirdette a pártvezető. Aztán lassan megváltozott a világ, jött Gorbacsov és a Szovjetunió széthullott. A nagy testvér megszűnt létezni, Magyarország pedig ajándékba kapta a rendszerváltozás lehetőségét. Az utolsó években már elmaradoztak a lelkes ünneplő tömegek, 1988-ban a nagybeteg Kádárt lemondatták a párt főtitkári posztjáról. Egy évre rá még felszólalt az MSZMP Központi Bizottságának ülésén. Lelkiismeretét valószínűleg nyomasztotta ´56 terhe, de nem sikerült elszámolnia sem saját magával, sem a nemzettel. A pártvezető nem sokkal rá meghalt, ugyanazon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság kihirdette Nagy Imre és társai rehabilitációját. A rendszerváltozás megtörtént, megjelent a jövő, azaz a jelen politikus generációja. Az önvizsgálat, a múlt feltárása viszont elmaradt. Megmaradt viszont a vetélkedés. Kit, mikor üldöztek és kit üldöztek jobban.

- Mv.: Az Este vendége Schmidt Mária, a XX. Század intézet főigazgatója és Valerij Muszatov történész, volt orosz nagykövet, jó estét kívánok. Gondolom önök is egyetértenek a Freedom House jelentésének annak a megállapításával, hogy a kibeszéletlen múltnak nagyon súlyos következményei vannak máig kihatóan. Mennyire veszélyes mindazonáltal erre koncentrálni, mennyire áll fenn annak a lehetősége, hogyha túlságosan belefeledkezünk ebbe a gondolatba, akkor elfeledkezünk a saját, mai felelősségünkről?

- Schmidt Mária, főigazgató, XX. Század Intézet: Szerintem a kettő nem zárja ki egymást, a múltról beszélni kell, azok a görcsök, amik bennünk vannak a kibeszéletlen múltnak a terhétől meg kell szabadulni el kell kezdenünk egymással beszélni, megbeszélni és kibeszélni, ez nagyon fontos. A múlt kérdéseit is nagyon nehéz rendezni és a jelen kérdései is elég nehéznek tűnnek, ennek a rendezése is nagy problémákat okoz úgy látom.

- Mv.: Gondolom az, ha egy olyan országban, ahol évtizedekig nem volt demokrácia, nehéz a társadalmat átszoktatni a demokratikus átmenetben az általánosabb probléma lehet, talán más volt posztkommunista országokban is, vagy mostani posztkommunista országokban is gondot okozhat. Vagy nem így van? Nálunk nagyobb a probléma?

- Valerij Muszatov, történész, volt orosz nagykövet: Nem, a problémák ugyanazok, tranzitországokban, orosz demokrácia fokozatosan épül, de ez orosz demokrácia, nem amerikai demokrácia. A gazdaság is fejlődik, a piaci törvények szerint Magyarországon is ugyanaz van, lehet, hogy a Kádár-rendszerben a piaci gazdaság alapjait előbb raktuk le vagy egy részét, ami megkönnyítette az átmenetet.

- Mv.: Oroszországban is ugyanakkora problémát jelent az, hogy kibeszéletlen a közelmúlt? Mint ahogy azt Magyarországon egyre többen megfogalmazzák.

- V.M.: Én azt hiszem, hogy mi már sokat tettünk ebben a vonatkozásban, sok túlzás is van, ami Magyarországon is szerintem van, de ez úgy látszik együtt jár ezzel a viharos idővel.

- Mv.: Ön szerint mennyire kivételes Magyarország helyzete ebből a szempontból?

- Sch.M.: Talán most az utóbbi időben kezdünk kivételek lenni, negatív kivételek, eddig úgy láttam, hogy mindenhol nagyon nagy nehézség az átmenet, hiszen egy olyan időszakban kezdődött el a piacgazdaságnak a kiépítése és ennek a demokratikus intézményrendszernek a létrehozása, amikor a világban a XXI. században, teljesen új erőviszonyok alakultak ki, új kihívások vannak, a gazdasági fejlődésben mindenhol Nyugat-Európában megtorpanások érezhetőek, tehát az a sok-sok illúzió, ami bennünk volt, mondjuk a 70-es ´80-as években, a Nyugattal szemben, az a szociális piacgazdaságnak a legprosperálóbb időszakátvette figyelembe és azt hittük, hogy miután nálunk már ugye, ahogy a nagykövet úr is mondta, hát a Kádár-rendszer utolsó évtizedeiben leraktuk a piacgazdaságnak bizonyos alapjait, mi atz hittük, hogy majd ez könnyebb lesz. Nagyon sok volt az illúziónk, és szerintem a legnagyobb probléma, amivel most szembesülünk az, hogy gyakorlatilag minden illúziónkban csak csalatkoznunk kellett, és nem nagyon van előttünk egy jövőkép, nem nagyon tudjuk, hogy hogy lesz ez majd holnap és holnapután, és az a tapasztalatunk, hogy nemhogy egyre jobb lesz, hanem bizonyos fokig egyre nehezebbé válik, nagyon nagy a bizonytalanság, nagyon nagy a tanácstalanság, és ez megterheli az országnak a közérzetét.

- Mv.: Egy ilyen tudományos történész konferencia, amire holnap készülnek mennyiben tud ebben segíteni a széles értelemben vett társadalmi diskurzust hogy tudja elősegíeni?

- Sch.M.: Az a fontos, hogy elkezdjünk beszélni egymással, hogy elkezdjük kibeszélni mindazokat a kérdéseket, amelyek a kádári örökséggel függnek össze, hogy pontosan lássuk, hogy mik azok a kádárista hagymányok, amik nem folytathatók, amikkel szakítani kell és mik azok az értékek, amik abban a rendszerben voltak és, amelyeket érdemes megőrizni, nem szabad a történelemnek egy ilyen hosszú időszakát, amit a Kádár-rendszer jelentett, mondjuk most a ´60-as évek közepétől gondolom, hiszen az azt megelőző időszak az egy szörnyű terrorkorszak volt, ott nem lehet ebből a szempontból semmit átmenteni, de a ´60-as évek végétől, a 70-es évektől nagyon sok minden volt, amit vállalni lehet. És ezeket kell is vállalnunk. És el kell tudnunk dönteni, hogy mi magyarok akarjuk-e ezeket a továbbiakban is így, vagy nem akarjuk. Mit akarunk akkor helyette. Nagyon rossz, ha feketén és fehéren gondolkodunk egy ilyen hosszú időszakról, az nem visz közelebb minket a megértéshez, tehát én azt várom ettől a konferenciától, hogy egy differenciált képet adjon a múltról, hogy lássuk azt, hogy ilyen is volt, meg olyan is volt. Vannak, akik számára mindig ilyen marad, vannak, akik számára mindig olyan marad, de most már vannak olyan generációk, akik objektíven, történelmi távlatból tudják majd tekinteni ezt a kádárizmust és azok fogják majd végül is kimondani azt az értékelést, ami a történelem értékelése lesz.

- Mv.: Ön bizonyos szempontból külső szemlélő volt, de nagykövet Magyarországon 2000-től 2006-ig. Mégis nagyon sokat foglalkozik történészként a Kádár-korszakkal. Miért érdekli ennyire?

- V.M.: Hát egyrészt többször talákoztam a Kádár Jánossal, sőt dolgoztam is a külügyi vonalon, utoljára májusi konferencia után ´88-ban találkoztam , akkor ő üzent rajtam keresztül a Gorbacsovnak, hogy a pártértekezlet, a pártapparátus összeesküvése volt. Elárultak - azt mondta.

- Mv.: És mit szólt ehhez Gorbacsov?

- V.M.: Hát a Gorbacsov előtte, a konferencia előtt telefonon beszélt a Kádárral, mert Kádár mint az igazi barát, mint korrekt partner értesíteni szerette volna Gorbacsovot mi lesz, Gorbacsov természetesen tudott és helyeselte a Kádár választását, hogy visszvonul elnöki teendőket kap stb., stb. égyhogy én akkor is ott a telefonbeszélgetésnél voltam.

- Mv.: Egyébként korábban is nagyon sokszor találkozott Kádárral egészen szűk körben Brezsnyev alatt is.

- V.M.: Persze, igen.

- Mv.: Hogyan értékelte ön Kádár szerepét akkor és utólag, most az örökséget hogyan értékeli?

- V.M.: Én azt mondom, hogy a Kádár-örökség ez nemzeti örökség, mert legnagyobb magyar politikus, egyik legnagyobb magyar politikus a XX. században, ez tény. Kidobni, kisöpörni nem lehet őt, ő már ott van a történelemben, és holnapi konferenciáról beszélve én nagyon fontosnak tartom, hogy objektív, elfogulatlanul fogunk vitatkozni, ha így fogunk vitatkozni, mert itt nem a baloldali, jobboldali harcról van szó, nem a bosszúállásról, remélem mert úgy érzem, hogy a kádári figura bizonyos szempontból egy kicsit kellemetlen baloldalnak is, tudja miről beszélek, és jobboldalnak is, kommunista volt. De ő tulajdonképpen a nemzeti mitikus volt, ő magyar kommunista volt, de hangsúlyozom, hogy magyar. És magyar érdek mindig szem előtt tartotta.

- Mv.: Köszönöm szépen, nyilván lesz mit megvitatni a konferencián és erről holnap a nézők is hallanak majd.

- V.M.: Én ajándékot, magyar ajándékot hoztam önöknek, két évvel ezelőtt a Kádár Baráti Körtől ezt kaptam.

- Mv.: És viselte azóta?

- V.M.: Nem, nem, ez egy ajándék.

- Mv.: Nagyon szépen köszönjük, ez valódi meglepetés volt. Ilyen még egyáltalán nincsen a szerkesztőségünkben semmiképpen. Köszönjük szépen. Köszönöm, hogy itt voltak. Ez volt Az Este, elérhetőségeinket most mutatjuk a képernyőn utánunk következik a Kultúrház, köszönjük figyelmüket, viszontlátásra!