RENDEZVÉNYEK
Markó György: Egy zendülő a Kalefról - könyvbemutató
[ 2006. június 7. - ]
 
 
"Csak nem hiszed, hogy ezek engem meg tudnak változtatni?"
Titi 1968. augusztus 28-án a Kalefon
 
Bevezetés
 
2005. november 7-én őszbe csavarodott hajú, hatvanas éveik elején járó férfiak gyülekeztek a budai Martinovics hegy oldalában meghúzódó egyik villa előtt. Nem a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra kívántak emlékezni, éppen ellenkezőleg, egy olyan könyv bemutatójára voltak hivatalosak, amelyik az 1960-as években a hatalommal szembeforduló Kalef galeri tagjainak szolgáltatott megkésett igazságot, amikor feldolgozta a Moszkva téren összejáró fiatalok 1964-1965 közötti történetét.
 
Ezek a fiatalok öltözködésben, zenei ízlésben, szóhasználatban látványosan különböztek az idősebb generációktól. Az állambiztonsági szervek persze jól tudták, hogy esetükben nem csupán nemzedéki lázadásról van szó. A Kalef fő bűne az volt, hogy tagjai nem akarták elfogadni az 1956-os forradalom leverése után évtizedekre berendezkedő hatalom ideológiáját, értékrendjét, ezért aztán a politikai rendőrség megpróbálta szétverni a Moszkva téren kialakult ifjúsági csoportosulást. Zászlóletépéssel, rasszista és antiszemita megnyilvánulásokkal vádolták a galeri tagjait, de a legfontosabb vádpont az volt, hogy néhányan közülük meg akarták koszorúzni a Petőfi szobrot a forradalom kitörésének nyolcadik évfordulóján. A bíróság elé citált fiatalokat azonban nem sikerült elítéltetni, az állambiztonsági tisztek ugyanis informátoraik leleplezése nélkül nem tudták kijátszani legfontosabb ütőkártyáikat, a hálózati jelentéseket. A kudarc ellenére a Kalef továbbra is ellenőrzés alatt maradt, többek között a galeri tagjai közül együttműködésre kényszerített informátorok folyamatosan szállították a híreket megbízóiknak társaikról, korábbi barátaikról. A sorozat első kötete ezt a folyamatot igyekezett bemutatni 1964 tavaszától a következő év végéig. A Moszkva téri galeri históriája azonban nem ért véget 1965. decemberében.
 
Seres Imre rendőr százados, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai osztályán belüli III/b. csoport beosztottja 1966. május 11-én elöljáróinak javasolta egy új személyi dosszié megnyitását Géza 23 éves, segéd elektrikus (villanyszerelő), pártonkívüli, nőtlen, büntetlen előéletű, XII. kerület, Hajnóczy József utcai lakosról.
 
A rendőrtiszt megállapította, hogy nevezett 1960-1963. között tagja volt a városmajori galerinek. A galeri tagjai ellen ebben az időben eljárás folyt politikai és
 
köztörvényes bűncselekmények miatt. Géza 1963. novemberében sorkatonai szolgálatra vonult be, Budaörsön, majd Pápán szolgálta le katonaidejét, míg végül 1965. novemberében leszerelt.
 
Seres százados szerint "leszerelése után elhatározta, hogy ismeretségi köréből illegális összeesküvést hoz létre. Célkitűzése: fegyvereket szerezni rendőrök megtámadásán keresztül, vagy lőterekről, betörés útján. A megszerzett fegyverekkel 1966. októberében az ellenforradalom 10. évfordulóján zavargást előidézni.
 
Tervei között szerepel a munkáslakta kerületekben ellenséges plakátok kifüggesztésével felhívni magukra a figyelmet, illetve a »dolgozó tömegeket felrázni«. Célul tűzte ki a pápai laktanyához tartozó ... rádióállomás felrobbantását. ...
 
Az eddig beszerzett anyagaink szerint Géza és társai mélységesen ellenséges beállítottságú személyek, akik folyamatosan követnek el baráti körben izgató jellegű bűncselekményt. Brutális huligán személyek, akik a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésétől sem riadnak vissza."
 
A rendőrtiszt "Agárdi" és Herceghalmi" informátorok jelentései valamint "3/e. labda rendszabály", azaz egy titkos hangrögzítő berendezés adatai alapján vonta le következtetéseit és ezek alapján javasolta elöljáróinak az illetővel kapcsolatos anyaggyűjtés fokozását. A Politikai osztály vezetője, dr. Tihanyi Sándor rendőr ezredes egyetértett a javaslatban foglaltakkal, ezért az Állambiztonsági nyilvántartó osztály Sz-7057 szám alatt, "Zendülők" fedőnévvel személyi dossziét nyitott Gézáról.
 
A fiú neve már a Kalef galeri ellen 1964-ben indított állambiztonsági eljárás dokumentumai között is felbukkant. Ő volt szőke Géza, aki az "Agárdi" fedőnevű informátorral, gyermekkori barátjával az 1960-as évek elején a Városmajorban találkozott a korabeli fiatalokkal. Később és leszerelése után egyértelműen a Moszkva téri galerihez kötődött.
 
A korábban említett tanulmányban az olvasók 1965. december 7-éig követhették nyomon a Kalef, beleértve a Titi és társai ellen indított bírósági eljárás történetét. A továbbiakban Géza megfigyelése, az ellene indított állambiztonsági akció ad alkalmat az egész galeri és talán kortársaik tevékenységének megismerésére. Tájékozódásunkat minden bizonnyal megkönnyítik, a korszakról alkotott képünket árnyalják majd a kiadvány mellékleteként közreadott visszaemlékezések, korabeli iratok és fényképek.
 
 

 


vissza
f�al

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.
mail.terrorhaza.hu 1@mail.terrorhaza.hu

       Impresszum  |  Adatkezelés  
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.svabkitelepites.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu www.habsburg.org.hu www.wallenberg.hu