A bemutatón köszöntőt mondott Schmidt Mária, a XX. Század Intézet főigazgatója. A szerzővel beszélgetett Lánczi Ágnes, a Magyar Rádió szerkesztője. Közreműködött Incze Ildikó színművész.

1970-1990 között a Nők Lapja riportere, főmunkatárs. 1990-1991 között az Új Magyarország főmunkatársa, majd Pethő Tibor a Magyar Nemzethez hívja. Itt 1991-től 1999-ig főmunkatárs, 1999 és 2000 között főszerkesztő, majd ismét főmunkatárs.
Eddig megjelent kötetei: Kék madár törött szárnnyal (Szényi Gáborral), Zsebre vágott ország, S.O.S, Naná, hogy nők!, Emberrablás orosz módra (Várhelyi Andrással), A Végtelen foglyai, Kiiktatás.

Egyszer, nagyon régen, egy nyaraláson megosztotta velem az ebédjegyét, meg a szobáját. Autóstophoz egy combközépig érő lepkeruhát vett fel és őszintén csodálkozott, hogy már az első autó csikorogva fékezett. Kormos Valiban ez az ösztönös rácsodálkozás ma is megvan. Közben írt hét könyvet, tényfeltáró írásai, elemző riportjai iskolát teremtettek. Egy baj van: rég stopoztunk.

Kormos Valéria 1971-óta foglalkozik azoknak a kényes témáknak a feltárásával, amelyektől kollégái elfordulnak vagy észre sem veszik. A konzumlányok élete (Népszabadság 1971) vagy akár a Vico birodalom kialakulása (Magyar Nemzet 1994, 1996) csak alapjául szolgálnak írásainak, hiszen azokban a teljességre törekszik: jelenségek, tények feltárására. Mintegy tükröt tartva azok elé, akik mindezt előidézték.

A jó tollú és érzékeny újságírót 1989 után megkereste egy volt rab családtagja, hogy tárja fel a szovjet munkatáborokban hurcolt nők történetét... Kormos Valéria könyve hallatlanul izgalmas, megrendítő olvasmány... A legszerencsésebb elbeszélői magatartást választotta. Szerette volna megtudni, mi történt a nőkkel, felfedni titkukat, hogyan tudták túlélni a szovjet kényszermunkatábort.