Szita Szabolcs:
- Tisztelt Főigazgató Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma 60 éve, hogy a német megszállók másodszor, csekély áldozattal és sikeresen beavatkoztak Magyarország sorsába. Önérdekből hatalomra segítették utolsó csatlósukat, Szálasi Ferenc szélsőjobboldali nyilaskeresztes pártját. A várt béke helyett magyar földön totális mozgósítás, rombolás, nélkülözés és rettegés következett be. Budapesten a több mint kétszázezer védtelen zsidóságra a terror újhulláma zúdult. A felfegyverzett nyilaskeresztesek, a hozzájuk csatlakozott alvilági elemek a miniszterelnökké, majd nemzetvezetővé lett Szálasi akaratát érvényesítették. Aki nekik ellenáll, parancsaiknak ellenszegül, lett légyen zsidó, vagy nem zsidó, azzal ugyanúgy elbánnak. Október 18-án Adolf Eichmann SS kommandója visszatért a magyar fővárosba. Előzetesen a Sztójait váltó Lakatos kormány alatt a dél-erdélyi szászok gyors evakuálása végett távozott, miután még 1944. augusztusában a budapesti zsidók deportálását nem tudta keresztülvinni. Eichmann SS Oberstundbandführer javasolta, hogy a birodalomi vadászprogramhoz, vagyis a felfokozott repülőgépgyártás elvégzéséhez két ütemben a magyar fél 50-50 ezer munkaképes zsidót adjon fél évre kölcsön a birodalomnak. Szálasi kormánya a német követelést teljes megértéssel fogadta. A Magyarország teljes zsidómentessé tételét célzó feladatokba bekapcsolódott Kovalc Emil, a totális mozgósítás és harcba állítás minisztere, Vajna Gábor belügyminiszter, Beregfi Károly reaktivált vezérezredes, vezérkari főnök és honvédelmi miniszter. A nyilaskeresztes párttól fegyvert kapott alvilági figurák brutális őrökké lettek. Október 26. -tól már összesen 35 ezer budapesti zsidót hajtottak naponta a főváros környékén a Wermacht által elrendelt erődítési munkákra. November elején eldőlt, hogy a győzelmet hozó fegyverek előállításához a maradék magyar zsidóságot, gyakorlatilag a budapesti zsidókat és a munkaszolgálatosokat a háború végéig ismét kölcsönadják a németeknek, sorsukról pedig véglegesen a háború után döntenek. A deportálás, a zsidómentes Magyarország elhivatottjai ideszállították a még Magyarországon dolgoztatott zsidó kisegítő munkaszolgálatos századokat, a hirdetmények, vagy házrazziák útján bevonultatott fővárosi, és a még Budapesten bujkáló zsidók tömegeit. Kovalc miniszter és Eichmann október végén megegyezett, hogy a magyar területről való eltávolításokat – idézem - "gyalogmenetben hajtják végre, mert a szállítóeszközök másra kellenek". A német haderő ekkor már Magyarország egészét hadműveleti területté nyilvánította. A Wermacht a Budapest körzetében folyt sáncoláson túl erődítési munkát rendelt el a Sió vonalon, a keleti német birodalmi határnál, Pozsony és a Dráva között, ez volt az úgynevezett dél-keleti fal, vagy Süd-Ost Wall, ezen belül pedig erődítő munkatáborok létesítését parancsolta meg Sopron, Szombathely és Kőszeg körzetében. A gyors és kiterjedt erődítés elrendelésének kiváltó oka a német birodalmi érdek volt. Magyarország stratégiai erőtérré a tervezett Alpen Festung, vagyis alpesi erőd keleti bejáratának védőjévé vált. A védelmi tervekben Budapest, Bécs és Graz hadászati háromszöget jelentett, melynek legfontosabb pillérét, Budapestet Hitler mindenképpen meg akarta tartani. A Bécsbe vezető út lezárásával együtt kívánta megvédeni a Wermacht számára létfontosságú magyar olajmezőket, az alumíniumipar központját, a tatai szénmedencét, ezek mögött pedig az osztrák területeken kiépült fontos hadiipari bázisokat. A bécsi úti gyalogmenet értelmi szerzője, amely aztán az óbudai téglagyárakból indult, Adolf Eichmann SS Oberstundbandführer, a magyarországi deportálások tapasztalt irányítója volt. Eichmann most is a háttérben maradt, magát és osztagát rejtve intézkedett. A piszkos munkát a magyar féllel, ez alkalommal a rendészeti feladatokat vállaló nyilaskeresztesekkel végeztette el. A következőkben Vajna Gábor belügyminiszter szigorúan bizalmas rendeletben november 4-én értesítette a területileg érintett dunántúli vármegyék főispánjait, "hogy a munkaszolgálatra alkalmasnak talált zsidókat Budapestről november 6.-tól kezdődőleg naponta a további intézkedésig gyalogmenetben a kijelölt munkahelyükre fogják kísérni". Vajna arra is utasított, hogy a kijelölt helyeken naponta kétezer személy részére megfelelő étkeztető és alvóhelyekről kell gondoskodni. A kijelölt települések a következők voltak: november 6-tól Piliscsaba, 7-től Dorog, 8-tól Süttő, 9-től Szőny, 10-től Gönyü, 11-től Dunaszeg, majd Mosonmagyaróvár, és 13-tól Hegyeshalom. November 6.-tól Óbudáról valóban megindult a tömeges gyalogoltatás. Az eredetileg németországi munkára küldött kölcsön zsidók naponta magyar fegyveres kísérettel gyalog vonszolták magukat a 200 km-nél hosszabb bécsi országúton a nyugati határ, a hegyeshalmi átadás felé. A menetelők többsége idősebb nőkből és zömmel 60 év feletti férfiakból állt, mellettük lányok és asszonyok voltak. Mint Mezei András is beszélt róla, a fiatalabb zsidó férfiak honvédségi fegyver nélküli munkaszolgálatot teljesítettek. A megfelelő ruházat és felszerelés nélkül az országútra hajtott emberek közül – idézem - "nagyon sokan elpusztultak és nemcsak a fáradtságtól dőltek ki végképp a sorból, hanem elpusztultak a szüntelenül mellettük robogó, rabolt holmikkal teli német teherautók alatt is". Eddig az idézet, mely szerint a menetbe kényszerült a neves fővárosi könyvkereskedő, Stenmer Ödön is. A bécsi úti gyalogmenet hamarosan halálmenetté vált. Mind a Budapest-Bécs országút szélén, mind a pihenőhelyeken, az úgynevezett éjjeleztetési állomásokon növekvő számban halottakat hagyott maga után. Sok szemtanú számolt be a kígyózó gyalogmenetek szörnyű látványáról. A kiéhezett oszlopok rettegve vonszolták magukat a napi 30-40 km-es menetszakaszokon. Kísérőik bottal, korbáccsal, puskatussal hajtották őket, míg a napi menetcélt el nem érték. A menetelők a hideg éjjeleket hol a szabad ég alatt, sportpályán, állatvásár téren töltötték, a novemberi szeles, esős időben a földön egymáshoz bújva, összekuporodva feküdtek, hol pedig barakkokban, csűrben, dunai uszályokon, istállóban, gyárépületben, pajtában préselték őket össze. Napi táplálékuk az ilyenkor kapott híg egytálétel volt. Az úgynevezett pihenés után a helyi sportpálya, a vásártér fagyos rögein, az előbb felsorolt szállásokon, a Duna hullámsírjában számos halott maradt, a 12 éves gyerektől a 74 éves nagymamáig szinte minden korosztályból. Gönyün négy kikötött uszályon éjszakáztattak. Az uszálysor sötét, vízzel borított padozatáról kilátástalan sorsuk elől többen az öngyilkosságba menekültek. Előfordult, hogy az uszályokra vezető pallókról beleestek, másokat szórakozásból a nyilas suhancok löktek a Dunába. Mosonmagyaróvárott a műselyemgyár környékén egy ablaktalan épületben helyezték el a november 12.-től város határába érkező, Hegyeshalomba tartó zsidó csoportokat. A menetbe soroltaknak tilos volt a lakossággal érintkezniük, tilos volt élelmiszert vásárolniuk. Már az óbudai téglagyári gyűjtőtáborban a nyilasok minden értékesebb holmijukat elvették, személyi okmányaikat, illetőségi papírjaikat megsemmisítették. Tehát novemberben éppúgy, ahogy előbb nyáron, a vidéki deportálások idején a hivatalos kifejezés szerint vagyon és okmányok megvonásával ment végbe a zsidók egybegyűjtése és a németeknek való átadása. A gyalogmenetek a Duna mentén vonultak. Következményeként összevert, felismerhetetlenségig torzult hullák úsztak le a Dunán. A győri városi rendőrség ugyan nyomozást indított, de úgymond semmit sem tudott megállapítani. A tömeghalál a lakosságot is megbotránkoztatta, az emberi szenvedés többek részvétét váltotta ki. A hivatalos, lankadatlan uszítás ellenére többen kenyérrel, élelemmel önzetlenül segítettek. Néhányan rejtekhelyet, éjjeli szállást adtak a meneküléssel próbálkozóknak. A keresztény segítők közül többeket letartóztattak. A fennmaradt adatok szerint a Révfalui iskolába szállásolt magyar katonák kenyeret dobáltak az épület előtt gyalogló nőknek. November 15-én a győri Pannonia Kekszgyár munkásai ellen indult azonnali helyszíni vizsgálat, mert a katonailag tárolt kekszből szórtak az éhező zsidó átvonulók közé. A nyilas számon kérők több munkást őrizetbe vettek. A nyilasok a zsidók elleni gyűlöletet többféleképpen is szították. A nemzetvezetői pártiroda vezetője például november 12-i soproni beszédében a lakossági együttérzésről is szólt, és kénytelen kelletlen így tett említést: "Sajnos akadnak, akik sajnálják őket". Támadólag, élesebben fogalmazott november 16-án a győri Nemzeti Hírlap. Idézem a győri Nemzeti Hírlap november 16-i számát: "Kitartás! Napok óta vonulnak át Győrött is a pesti zsidók. Akadtak Győrött olyan emberek, akik kenyeret és más ennivalót adtak nekik, és közben sajnálkoztak, sóhajtoztak, hogy Istenem, gyalog mennek. Hol a lelkiismereted? Hová tetted? Nem szégyelled magad? Csak a zsidókért fáj a szíved? És szégyelld magad te is, te búnak eresztett fejű magyar, ki nem hiszel a jövőben, a magyar feltámadásban." Eddig az idézet a győri Nemzeti Hírlap demagógiájából. A menetoszlopok széthúzódását, az őrizet alkalmi lazaságait kihasználva több menetelőnek az útvonalat környező községek együtt érző lakóinak segítségével sikerült a gyalogmenetből leszakadnia, majd sok-sok szerencsével a főváros rengetegében elrejtőznie. Alkalmilag segítségükre voltak a svéd, a svájci, vagy a vatikáni budapesti külképviselet által kiállított mentési célú iratok, az úgynevezett Schutzpass-ok is. Életmentő lehetett a kapott parasztruha, az alkalmi, vagy tartós rejtekhely, erőt adott az empátia bármilyen gesztusa, kitartást egy-egy falat élelem. A véneki révnél Győri Pál szállást adott a menekvéssel próbálkozóknak. A hegyeshalmi téglagyárból a helyi plébános Horváth Vendel és Dr. Buzás József mosonszolnoki káplán mentett életeket. A két katolikus papnak Regenfeld Klára nyújtott segítséget, aki rokona, Báró Apor Vilmos győri püspök révén jutott a mentést segítő okmányokhoz. Eredményesen segített Rajkán Békefi Ernő, a római katolikus iskola igazgatója is. Az elhurcolt zsidók helyi támogatását tanúsítja az a szolgabírói körirat, amely ismételten megtorlással, internálással fenyegette meg a menetből szököttek segítőit. Idézem: " A járás területén átvonuló zsidó szállítmányokból egyes személyek elszélednek, ezek felkutatása folyamatban van, de a győri Magyar Királyi Csendőrosztály Parancsnokság szerint azért ütközik nehézségbe, mert az elszéledtek közül egyeseknek a lakosság szállást ad. Kisbaráton például Farkas József gazdaasszony támogatta a szökött zsidókat. A tettét besúgták, ezután Farkas Józsefné gazdaasszonyt, mint zsidóbújtatót és kommunistát a 18 szökevénnyel együtt Győrött a nyilas testvérek kezére adták. A pártszolgálatos nyilasok elszánt öldöklési vágyáról, a mindennapi embertelenségről tanúskodik az elfogott szökevények kivégzésének módja is. Nótaszóra kényszerítve az egyikük a győri folyópartra parancsolta őket. Ott a földre fektetve golyóval végeztek velük. A holttesteket, mint a hidegvérű ember mészárosok mondták, az úgynevezett Horthy tutajokat rudakkal a Dunába lökték. Mindezt egymás között a nyilasok vándorgettóba kísérésnek nevezték. Vándorgettó alatt a Duna volt értendő, mondta az egyik nyilas, mivel az áldozatot a víz elviszi, így vándorol. A sporadikus dokumentáció miatt a győri folyópartokon, az úgynevezett elevátornál és a győrszentiváni strandnál elkövetett nyilas gyilkosságok esetében teljes adatokkal nem rendelkezünk. Az emberirtás egyik nyilas vezetője, Strahlendorf Gyula 1945-ben a népbíróság előtt 130 férfi és nő, nagyobb részt zsidók agyonlövésében való részvételét ismerte be. Egyik pribékje, az úgynevezett forradásos Kovács 57 esetben vett részt a deportálás elől szököttek lemészárlásában, és 22 áldozatával saját kezűleg végzett. A győri nyilasok rémtetteihez tartozik, hogy 16 magyar munkás és 23 munkaszolgálatos életét a helyi hungarista légió suhancainak puskatüze oltotta ki. Az elfogott szökevényeket nem egyszer a komáromi Csillag Erődbe hurcolták. Ott a nyilaskeresztesek már október 22-e és 24-e között Komárom 4 Csillag Erőd néven internálótábort állítottak föl. Nagy csoportokba szállították ide az országból a politikai elítélteket, az általuk őrizetbe vett korábbi politikai ellenfeleiket, a Horthy éra közigazgatási apparátusának több száz tagját. November elejétől heti kiszállítással német kézre adták, Komáromból az SS koncentrációs táboraiba kényszermunkára szállították őket. Ekkor deportálták a csendőrséggel összegyűjtött cigányok ezreit is. 1945. január elején a Duna zajlott. Keszeg Zoltán komáromi lakos visszaemlékezéséből idézek: " A személyi pályaudvartól felfelé pár száz méterre egy nagy tábla a parthoz fagyott. A nyilasok erre a jégtáblára hajtottak zsidó férfiakat és nőket, ott agyonlőtték őket. 10-12 napig voltak láthatóak, aztán a jégtábla elsodródott". Január 24.-én a komáromi hídon volt vérengzés, ismét zsidókat lőttek egymásra. Az emlékező szerint – idézem -: "ezt a németek már nem tűrték, a nyilasokat a hídról letiltották. A további kivégzéseket a híd északi oldalán, a parton folytatták. Egyik este egy zsidó nő kiszabadult a kezeik közül és a parton sikoltozva szaladt. A pályaudvari parancsnokság népfelkelői és a vasutasok kirohantak, és a zsidó nőt megmentették. A Német Állásépítő Szervezet, a Süd-Ost Wall Bau rendelkezésre bocsátott kölcsön zsidókat Rudolt Höss SS Oberstundbandführer parancsára. Höss előzőleg az Ausschwitz-i táborkomplexumnak volt a parancsnoka, ebben az időben pedig, 1944. novemberében a Niederdonau - Alsó-Ausztria és Burgenland területét nevezték Niederdonaunak -, ennek a zsidó bevetésnek volt a parancsnoka. Ő vezényelte Hegyeshalom-Nickelsdorfnál a határ túloldalára, Zundorfba az odaérkezett magyar zsidócsoportokat. A magyar katonai közegek Beregfi Károly honvédelmi miniszter parancsára november 2.-tól egy hét alatt 17 ezer 500 magyar zsidó munkaszolgálatost adtak német kézre. December elején pedig a gyalogmenetek résztvevőivel együtt legalább 50 ezret. Egyébként megemlítem, hogy Szálasi intézkedésére november 20-a után Budapestről már nem gyalog deportáltak, hanem vonaton. Megjegyzem, hogy a legtöbb településen a megölt, a túlterheléstől, az éhezéstől, a brutalitástól és a bánattól meghalt deportáltak neveit nem anyakönyvezték. Egyes helyeken viszont igen. Kutatásaink szerint 46 kisebb településen 184 zsidó személy halálát jegyezték be, két városban pedig 74-ét. További adatok alapján a bécsi halálmenet áldozatainak száma, a tömegsírokba temetettek nagyságrendje ismeretlen és felbecsülhetetlen, meghaladja a kétezret. Több budapesti zsidószállítmány Zundorfból vissza november 28-a és 30-a között ismét magyar területre érkezett. Ezeket, köztük az egyes budapesti követségek által addig úgymond védett munkaszolgálatos századok tagjait a birodalmi védőállást megjelenítő határ menti erődítéseken robotoltatták. A magyar határon épített birodalmi védőállás nem viszonyítható más háborús erődrendszerekhez, nem viszonyítható a vasbetonból készült vonalakhoz. A háborús kimerülés, az anyaghiány miatt ezek meghatározóan földerődítmények voltak, amit a magyar határon építettek, bunkereket, terepakadályokat, páncélos akasztókat, futóárkokat. Az építésén az elhurcolt magyar zsidó nők és férfiak a gyötrelmeken túl óriási veszteségeket szenvedtek. A zömmel a határszéli településeken felállított 45 erődítő láger nagyobb részében minden harmadik, negyedik fogoly éhen halt, vagy a brutalitások, a betegségek következtében vesztette életét. És elmondok még néhány adatot annak érzékeltetésére, hogy az értelmetlen munkának milyen méretei voltak. 1945. január 20-án az erődvonal 140 km-es hosszában összesen 83 ezer 405 ember dolgozott, közülük több mint 65 ezer nem német volt, tehát a 65 ezer 231 emberből a magyar zsidókon kívül voltak horvátok és franciák és mindenféle hadifoglyok a legkülönbözőbb nemzetiségekből. Mondom a további adatokat, március 5-én 66 ezren robotoltak, közülük nem német 54 ezer 276, aztán a kőszegi Írottkőtől a magyar-jugoszláv hármas határig húzódó szakaszon 1945. januárjában 22 ezren dolgoztak, ebből közel 10 ezren nem németek voltak. Március 5-én már ott is fokozták a munkát, 35 ezer 190 ember dolgozott, közülük 21 ezer 475 nem német hadimunkás, vagy kényszermunkás erődített. Mint említettem, a magyar zsidók tömegével Höss SS Oberstundbandführer, a német átvevőbizottság vezetője rendelkezett. A tömeg nagyobb részét a Bécs és Graz védelmét szolgáló erődítési munkákra vezényeltette, kisebb részben pedig gyári és bányamunkára. Az utóbbiakat Buchenwaldba, Dachauba, Spandauba szállították, a főtáborokból pedig a deportált magyar zsidó férfiak és nők a Waffen SS munkatáboraiba, onnan munkaosztagokba, mindennapi hajszolt kényszermunkára kerültek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A bécsi úti halálmenet, az ismételt deportálások, a tömeggyilkosságok tényei azt bizonyítják, hogy Szálasi a kezdettől fogva hirdetett hungarista zsidó programját sem tartotta meg. A kényszermunkára, és végső soron halálraítélt zsidó tömeget éppúgy feláldozták a kapituláció elodázásán mesterkedő náci német vezetők és Szálasiék, mint a további tűzbe parancsolt német és magyar katonákat, miként a védtelen polgári lakosságot, a Németországba vagonok ezreiben kiszállított magyar javakat, az elárult, a háború és a két megszállás martalékává tett magyar népet. Köszönöm szépen.

vissza