Vesztes birodalom – modern állam, Kemal Atatürk politikai életműve

Kerekasztal-beszélgetés a Habsburg Történeti Intézetben Baranyi Tamás és Búr Gábor részvételével.

A Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők arra keresték a választ, hogy az első világháborúban vesztes Törökország miként érte el, hogy a rá vonatkozó békeszerződést módosítsák, az ország hogyan alakította ki új, világi jellegű állami identitását, valamint a birodalomból milyen módon indult meg egy modern nemzetállam kialakulása.

Búr Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történésze Vödörből csöbörbe – Törökország az I. világháború után címmel tartott előadást. Bevezetőjében elmondta: amikor 1938-ban meghalt Kemál Atatürk, a Pester Lloyd című újság személyiségének ellentmondásosságára utalva úgy jellemezte, „ő a háború és a béke hőse” volt.

A történész Atatürk személyét vizsgálva hangsúlyozta, kérdéses többek között az örmény népirtásban betöltött szerepe, melyre egyértelműen nem lehet választ adni. Bár kétségtelenül voltak olyan ebben résztvevő tisztek, akiknek a felelősségre vonását éppen Atatürk akadályozta meg és Izmir lakosságának részleges lemészárlása is felmerül a neve kapcsán – mutatott rá.

Búr Gábor kifejtette: a Sévres-i béke képében a török népnek is megvolt a maga a Trianonja, ráadásul az 1920. augusztusi békeszerződéssel a törökök még a magyaroknál is nagyobb arányú területveszteséget szenvedtek el. Éppen ezek után következett az a török szempontból pozitív fordulat, amelyet Musztafa Kemál, a későbbi Atatürk vezetésével hajtott végre az ország – tette hozzá Búr.

Az ELTE oktatója kitért rá, hogy az 1923-as lausanne-i béke már sokkal kedvezőbb volt Törökország számára – és bár a Time magazinnál ekkor még nem választották meg az év emberét – ebben az esztendőben Musztafa Kemál egy alkalommal a címlapra került. Hozzátette: Atatürk ugyanakkor – például az örmény népirtás kapcsán – a náci Németország számára is hivatkozási alapot adott.

Búr Gábor ismertette, Atatürk modernizációs intézkedései – mint például az abc vagy a munkahét megváltoztatása – nem feltétlenül voltak népszerűek a kortársak szemében. Ezek a reformok hihetetlenül gyorsan lettek bevezetve, az új abc-t például két hónap alatt kellett elsajátítani. „Képzeljünk el egy olyan országot, ahol, ha nem tanuljuk meg gyorsan az abc-t, analfabétákká válunk egyik hónapról a másikra.” – mutatott rá a történész, aki végezetül arról is beszélt, hogy Atatürk 1938-ban bekövetkezett halálakor Budapest lakosainak gyászlobogóval kellett díszíteniük házukat, ami jelzi a korabeli magyar államvezetés hozzáállását a török államférfihoz.

Baranyi Tamás, az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője előadását Kalifátustól a köztársaságig – az új Törökország megteremtése címmel tartotta.

A történész leszögezte: a XIX. századi „antiimperialista felkelések” abban gyökereztek, hogy az adott országok teljesen új kihívásokkal voltak kénytelenek szembenézni. Az Oszmán birodalom is ilyen problémákkal küzdött, hiszen az ipari forradalom és az új világ felfedezése révén átalakuló világkereskedelem jelentősen hátravetette a technikailag, gazdaságilag és társadalmilag is fejletlen államot.

Baranyi Tamás rámutatott: az a toposz, hogy a saríától való elszakadás okozza az állam problémáit már Atatürk színre lépése előtt is felmerült a török útkeresésben. Természetesen a reformoknak mindenkor számos ellenzője volt, ami komoly problémákat okozott, ez történt korábban a például a felszámolás ellen küzdő janicsárseregek ellenállása kapcsán is.

A történész elmondta: bár a krími háborúból Törökország a győztesek oldalán került ki, minden európai fél számára nyilvánvalóvá vált, hogy a törökök rendkívül gyengék, önmagukban szinte tehetetlenek. A törökök első világháborús szerepét Gallipoli, a folyamatosan visszaszoruló közel-keleti front és az összeomló macedón front jellemezte. „Törökország agrárországként ugrott fejest egy iparosított háborúba”, így nem volt sok esélye, legfeljebb a Központi Hatalmak győzelmében bízhatott.

Míg a 19. században a nagyhatalmak – többek között az orosz fenyegetéstől tartva – még úgy tekintettek az Oszmán birodalomra, hogy érdemes megmenteni a pusztulástól, az első világháborút követően ez a felfogás megváltozott: a felek Törökország megbüntetése, felosztása mellett döntöttek. A Sévres-i béke felosztási terve alapján középső Anatóliát leszámítva csaknem az ország egésze átkerült volna más államokhoz – hangsúlyozta Baranyi Tamás.

Ezt követően azonban fordulat következett be: az egymással is torzsalkodó és harcoló megszálló seregek kiűzésével lehetőség nyílt az új, sokkal kedvezőbb feltételű lausanne-i béke megkötésére. Ennek kapcsán a szultánt Törökországban megfosztották tisztségétől, hogy véletlenül se képviseltesse magát Lausanne-ban. Emellett ekkor a törökök megszüntették a kalifátus intézményét is, arra hivatkozva, hogy egy korrupt, autokrata rendszer helyett „a köztársaságban lehet megtalálni azt az alapot, hogy a muzulmánok egymás között dönthessenek az őket érintő ügyekről” – fejtette ki Baranyi Tamás.

A történész elmondta: az új állami keretek megtöltése Atatürk feladata lett. Baranyi Tamás szerint Atatürk mindig hangsúlyozta, hogy Törökországot a jelenkori civilizáció és nem a nyugat aktuális szintjére kell felemelni. „Ez tehát retorikailag nem nyugatosítás – ezzel együtt viszont szekularizáció és erős török nacionalizmus társult hozzá.”

Baranyi Tamás zárszavában arról beszélt: érdekes látni, hogy a kemalista államra jellemző államszervezeti elemek éppen manapság látszanak megváltozni.

Tekintse meg az eseményről készült teljes felvételt:

Vissza