Űrverseny 2.0 – Folytatódik a Félmúlt beszélgetéssorozat

A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának hetedik adásában, november 30-án a hidegháborús űrverseny fordulópontjairól, a ma is élő versengésről és az űrkutatás jelentőségéről beszélgettek. A témaindító sorozat ezúttal a 2020-ban bemutatott Challenger: Az utolsó repülés című dokumentumfilm-sorozat volt.

A meghívott szakértők Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Fekete Rajmund, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének, valamint a XX. Század Intézet történésze voltak. A beszélgetést Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója vezette.


Ahogy az a beszélgetés kezdetén elhangzott, az emberiség már a civilizáció hajnala óta tudja, hogy a kozmosz hatással van az életre, és foglalkoztatja, hogy mi van az égbolton túl. A világűrbe való kijutásra vonatkozó gyakorlati tervek már a 19. századtól kezdve megjelentek, a rakétatudomány fejlődésével pedig a 20. század közepére elérhetővé is vált ez az elképzelés.

Ferencz Orsolya miniszteri biztos rámutatott, hogy az űrkutatás és űrhajózás eredményeit a mindennapi életünkben is megannyi módon hasznosítjuk, hiszen ezek modern technológiánk alapját képezik. Fekete Rajmund a második világháború időszakát jelölte meg az űrrepülés technológiájának bölcsőjeként. Itt egyrészt Wernher von Braunra utalt, aki még a náci Németországnak fejlesztette ki a V–2 névre hallgató ballisztikus rakétát. Von Braun a háború után az amerikai „agyvadászatnak” köszönhetően az Egyesült Államokban dolgozott tovább. Másrészt a világháború után szinte rögtön elkezdődő hidegháborúban kialakult fegyverkezési verseny miatt a két világhatalom hihetetlen forrásokat fektetett a rakétakutatásba.

Az igazi űrverseny 1957-ben, a Szputnyik–1 műhold sikeres föld körüli pályára állításával kezdődött. Ferencz Orsolya elmondta, hogy ez a fordulat, vagyis a „Szputnyik-sokk” sarkallta az amerikai vezetést arra, hogy minden lehetséges eszközzel túlszárnyalják a szovjet eredményeket. Fekete Rajmund J. F. Kennedy elnökségét jelölte meg a másik fontos fordulópontnak, azon belül is a Disznó-öböl invázióját, ami nagy presztízsveszteséggel járt az amerikai kormányzat számára, ezt ellensúlyozandó Kennedy elnök meghirdette az űrprogramot.

A látványos eredményeket tekintve sokáig úgy tűnt, hogy az oroszok diktálják az iramot, ugyanis az első űrrepülés, az első űrséta és az első női űrhajós is a Szovjetunióhoz köthető, a holdraszállást viszont az USA vitte véghez. A miniszteri biztos azonban rávilágított, hogy az űrversenyt konkrétan megnyerni nem lehet, ugyanis ez egy örökké tartó kihívás, ami mindig újabb és újabb célokat tűz ki az emberiség elé. Ebből kifolyólag tehát még csak az űrverseny kezdetén vagyunk.

Baczoni Dorottya felvetette, hogy a kezdeti látványos sikerek ellenére a nyolcvanas években már a hanyatló Szovjetunió állt szemben az Egyesült Államokkal, az erőviszonyok ekkor már világosabban voltak láthatók. Ferencz Orsolya szerint ez igaz, de van olyan terület – például a hosszú távú űrrepülés – ami továbbra is az oroszok erőssége maradt. Fekete Rajmund szerint az űrverseny történelmi szakaszolása jól megérthető a költségvetés változásának követésével: kezdetben az amerikai költségvetés alig egy tized százalékát fordították rá, majd az Apollo-program idején ez 4-5 százalékra rúgott, ez volt a csúcs, amely után – mind a mai napig – egy százalék körül normalizálódott a költségvetési arány.

A dokumentumfilm-sorozat által is bemutatott 1986-os Challenger-program jelentősége Ferencz Orsolya szerint a társadalmasításban, a társadalom bevonásában volt, ebből következően pedig az űrhajó tragikus vége és annak televíziós közvetítése mély nyomot hagyott a társadalomban. Fekete Rajmund is kitért az űrverseny társadalmi vetületére: Amerikának szüksége volt arra, hogy megnyerje társadalmának lelkét, ezért is képeztek ki egy civil tanárnőt az űrrepülésre.

Fekete Rajmund – reagálva arra, hogy Mike Pence volt alelnök 2019-ben új űrversenyről beszélt – kitért arra, hogy sokan második hidegháborúról beszélnek, köztük a magyar kormányfő is. Az új játékos egyértelműen Kína, és valóban új világméretű versengés kezdődött, de Fekete szerint ez a „hidegháború” ideológiailag és az eszközöket tekintve is teljesen más, mint az 1990 előtti. Ferencz Orsolya szerint ez a világűrben is játszódó vetélkedés nemcsak a nagyhatalmakra, hanem már minden olyan országra tartozik, amelyeknek fontos a saját szuverenitása.

A beszélgetésen szó esett a magyar űrkutatás céljairól, nemzetközi hozzájárulásáról és politikai jelentőségéről is. Ferencz Orsolya elmondta, űrkutatásért felelős miniszteri biztosként bízik abban, hogy Magyarország bizonyos részterületeken a nemzetközi színtéren is fontos tényező lehet. Hangsúlyoazta, a sugárzásmérés területén – a magyar fejlesztésű Pille dózismérővel – már most a világ élvonalában vagyunk.

A rendezvény utolsó archív bejátszásában Farkas Bertalan hazatérését és ünnepi fogadtatását láthatta a közönség. Fekete Rajmund szerint az első magyar űrhajós sikeres repülését 1980-ban a Kádár-rendszer saját legitimációjának erősítésére használta fel. Ez az űrrepülés nemzetközi szinten már nem volt nagy horderejű hír, de Magyarország hetedikként ezzel előkelő helyre került az asztronautákat űrbe juttató országok sorában. A HUNOR program keretében néhány éven belül újra magyar ember juthat az űrbe, aminek kapcsán Ferencz Orsolya elmondta, hogy ennek jelentősége ma már nem a presztízsben keresendő, a tudományos kutatás szempontjából azonban kivételes lehetőség az ország számára.

A beszélgetés itt meghallgatható.