BEMUTATKOZÓ
Bemutatkozó


A XX. század végén, a szovjet birodalom és a bipoláris világ megszűnésével végérvényesen befejeződött az a korszak, amely az emberiség történetének egyik legsötétebb és egyben legmozgalmasabb időszakát jelentette. Mindezzel együtt, lehetőség nyílt arra, hogy az immár lezárult korszakot a maga teljességében vizsgálja a történelemtudomány. A történetírás új feladattal gazdagodott; új szempontok, új nézőpontok alapján kell átgondolnia mindazokat az eseményeket és összefüggéseket, amelyek az elmúlt évszázadot meghatározták. Szükség volt tehát egy olyan új tudományos intézet megalakítására, amely fiatal kutatók bevonásával tesz kísérletet arra, hogy újragondolja a XX. század történelmét.

A XX. Század Intézet 1999 májusában kezdte meg működését.
A tudományos műhely főigazgatója: Schmidt Mária (habil).

Az Intézet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Köz-alapítvány munkaszervezeteként működik; fő célja a XX. század történelmének tudományos vizsgálata. Elsődleges feladata a magyar és a közép-kelet-európai történelem, politika és társadalom tényeinek, összefüggéseinek kutatása, feldolgozása és bemutatása.
Az Intézet ösztönözni kívánja a rendszerváltással kapcsolatos kutatómunkát, elősegíteni a korszak politikai pereinek levéltári kutatását, bemutatását, a diktatúrák mélyreható elemzését, összehasonlítását. Ideológiákat ütköztetve és ötvözve kívánjuk megvalósítani kutatási programunkat. Ösztöndíjakat és pályázatokat írunk ki a korszak tudományos igényű, színvonalas feldolgozására.
A korszak történelmének feltárását célzó rendezvényeket: konferenciákat, tudományos ülésszakokat, szimpóziumokat szervezünk és támogatunk.
Intézetünk fontos feladata a fiatal kutatók bekapcsolása a tudományos életbe. Egyetemistákból és pályakezdő történészekből álló kutatócsoportjaink tagjai kéthetente ismertetik kutatási eredményeiket.
A XX. Század Intézet számos tudományos igényű társadalomtudományi és történeti kiadványt adott közre.

A XX. Század Intézet székhelye: 1122 Budapest, Határőr út 35.
Telefonszámunk: (06-1) 212-7140
E-mail címünk: xxszazadintezet@xxszazadintezet.hu
Internetes elérhetőség: www.xxszazadintezet.hu

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Kuratóriuma:
Balás-Piri László elnök
Schmidt Mária történész, egyetemi tanár (PhD)
Tóth Gy. László politológus
Tőkéczki László történész, egyetemi tanár (PhD)
Kapronczay Károly történész, (PhD)

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Felügyelő Bizottsága:
Dr. Locsmándy Béla ügyvéd, elnök
Balog Zoltán református lelkész
Bogárdi Szabó István református püspök

Munkatársaink:
Schmidt Mária főigazgató
Fekete Marianna koordinációs igazgató
Pfeiffer Elvira (pfeiffer.elvira@xxszazadintezet.hu)


Munkatársaink publikációs jegyzékei

Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról

A XX. és a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum által létrehozott rendezvények és előadók listája 1999-től

 


vissza
f�al

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.

       Impresszum  |  Adatkezelés  
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.svabkitelepites.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.szexualisforradalom.hu