AKTUÁLIS HÍREK
Lengyelország-Magyarország-történelem
[ 2005. május 11. - MTI ]
 
Lengyelország győztesként, Magyarország pedig vesztesként került ki a II. világháborúból, visszatekintve mégis úgy látszik, mintha számukra a háború ugyanúgy fejeződött volna be - jelentette ki a lengyel ellenzéki Polgári Platform parlamenti frakcióvezetője kedden Budapesten.
 
Sorsuk alapvetően közös volt, és ma is az - mondta Jan Rokita, aki részt vesz a II. világháború európai befejeződésének 60. évfordulója alkalmából a budapesti Terror Háza Múzeumban a XX. Század Intézet által rendezett kétnapos nemzetközi konferencián, s ez alkalomból nyilatkozott a sajtónak.
 
A jelenlegi lengyel közvélemény-kutatásokat vezető jobboldali liberális Polgári Platform frakcióvezetője és miniszterelnök-jelöltje elmondta: az őszi parlamenti választásokból várhatóan győztesen kikerülő lengyel jobboldal előtt két alapvető kihívás áll. Helyre kell állítani az erkölcsösséget, tisztességet, átláthatóságot, a közélet klasszikus értékeit, melyek a baloldali kormányzás következtében drámai módon megrendültek, és növelni kell a gazdasági szabadságot. Pártjának az az ambíciója, hogy a jelenleg stagnáló lengyel gazdaság az egyik legversenyképesebb legyen Európában.
 
Rokita elmondta azt is, hogy hosszú magánjellegű találkozója volt Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével a két párt jövendő együttműködéséről.

 


vissza
f�al

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.
mail.terrorhaza.hu 1@mail.terrorhaza.hu

       Impresszum  |  Adatkezelés  
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.svabkitelepites.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu www.habsburg.org.hu