"A ´80-as éveket a kétarcúság jellemzi" -- mondta bevezetőjében Schmidt Mária, a XX . Század Intézet főigazgatója, a konferencia levezető elnöke. 1985-től feloldódni látszottak a korábbi eszmék, változások kezdődtek. Megjelentek új szereplők a közéletben, akik felgyorsították a korábbi rendszer hanyatlását.

80-as évek a statisztika tükrében

 

A ´80-as évek gazdasági, demográfiai kérdéseire összpontosított előadásában Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár, a KSH volt elnöke.

 

Mint mondta, az évtized elején az 1978-79-es olajválság hatására megindult a külső-, belső eladósodás. A közgazdászok véleménye megoszlott a kérdés kapcsán. Egy részük a rendszer reformálása mellett foglalt állás, míg mások a közép-kelet-európai tervgazdálkodások válságaként értékelték a történteket.

Megfogalmazódott a modellváltás igénye, mondta, de helyette egy visszafogás indult meg, amit az évtized közepén felgyorsítás követett. Ezek együttesen válsághoz vezettek.

 

Mindezt nagyon látványosan alátámasztják az évtized gazdasági mutatói. Miközben a havi átlagkereset az 1980-as 4098 forintról tíz év alatt 13 446 forintra nott, addig a reálkeresetek tíz százalékkal csökkentek ugyanezen idoszakban. Az állam kompenzálni próbálta mindezt különféle juttatások révén, illetve ebben az évtizedben jelentek meg a mellékjövedelmek is a családok életében.

A megtermelt javakat azonban nem tudta az ország felhalmozni a cserearány romlás következtében - hangsúlyozta Mellár Tamás. A magyar áruk versenyképessége rossz volt, a külkereskedelmi forgalomban rengeteg pénzt vesztett a gazdaság.

 

A demográfiai mutatókat elemezve elmondta, hogy a ´80-as évek romló mutatóinak alakulásában jelentős szerepe volt a nagyszámú emigrációnak. Csökkent ugyan az élve születések száma, mondta, de sem a halálozási arány, sem a várható élettartam esetében nem volt számottevő változás. Ugyanakkor tíz év alatt közel 400 ezer fővel csökkent a népesség száma.

 

"Az elhúzódó válság, sodródó gazdaság évtizede volt ez" - mondta. Hozzátette, az évtized örökségei a felhalmozódó államadósság, az osztogató-megszorító gazdálkodást váltakoztató, ma is jellemző "stop-go" szabályozás, és a rendszerváltást kényszerpályára állító, túlzottan liberalizáló gazdasági rendszerváltás voltak.

 

 

A korszakban az alternatíva lehetőségét eloször kínáló 1985-ös választások hátterét, részleteit ismertette Szerencsés Károly történész.

Mint mondta, a ´80-as évek elején a gazdasági válság szembetunő jeleként mutatkozó áremelkedések, a belső változtatási igény, illetve a külföldi nyomás együttesen állhatott annak hátterében, hogy 1985-ben a korábbiaknál szabadabb választások vezényelt le a pártvezetés.

 

"Azzal, hogy bevezették a kettős jelölés intézményét, megadták a választás lehetoségét az embereknek, ha nem is politikai irányzatok, de személyek között." - mondta. Az új választási szabályokat már 1983-ban megalkották. Ekkor döntöttek a kötelező kettős jelölésről, a 35 fős országos lista újbóli bevezetéséről, és konkretizálták a visszahívhatóság intézményét.

 

Szerencsés Károly kiemelte, hogy ezek az engedmények csak látszólagosak voltak, hiszen a párt határozta meg, hogy az induló jelöltek közül ki kivel induljon párban. Ügyeltek rá, hogy azonos társadalmi rétegből származzanak az indulók. Összesen 71 spontán jelölt volt a két hivatalos mellett, akiket a jelölőgyuléseken választották meg. Nyolcvan százalékuk párttag volt, fizikai munkás három volt közöttük.

Megjelentek az ellenzéki jelöltek is néhány kerületben, az ő kiesésükrol azonban már a jelölőgyulések alkalmával gondoskodott a vezetés - mondta.

 

A szavazás érdekessége volt, hogy a korábbiakkal ellentétben az egyéni kerületekben közel egymillióan nem mentek el szavazni, illetve a kerületek többségében 20 százalék fölött volt az érvénytelen, illetve a le sem adott szavazatok aránya.

 

 

"Összesürített történelmi időszak volt a ´80-as évtized, rendkívül gyors változások zajlottak" - mondta Kun Miklós történész. Hozzátette, az évtized végén kettős hatalom létezett a Szovjetunióban.

 

Gorbacsov 1985-ös hatalomra kerülésével megkezdodött az enyhülés a politikában. Karrierje alakulásában jelentős szerepe volt a szerencsének is. A KGB és Andropov is támogatta, illetve hozzásegítette a vezetéshez, hogy Csernyenkó után nem lehetett még egy öreget előtérbe tolni.

Gorbacsovval megjelentek a reformok a hatalomban. Vele a "csúcsról jövő forradalom" valósult meg. Az ország rövid idő alatt változott, és Gorbacsov kész volt a változásokra.

 

A peresztrojka, azaz átalakítás néven közismert gorbacsovi reformprogram összetevője volt a "glasznoszty", azaz a nyíltság, ami a korlátozások feloldását jelentette az általános üzleti és politikai tevékenység terén. Gorbacsov megpróbálta finoman ráengedni a piaci normákat az országra.

1986-ban, a fegyverkezési verseny hatására a gorbacsovi reformcsapat meghirdette a gyorsítás, "uszkorenyije" programját, amely azonban csak a rendszer széthullását gyorsította fel, és hamarosan romlásba vitte a gazdaságot.

 

 

1981. december 3-án a Központi Bizottság ülésén kerültem szembe eloször Kádárral, mikor a következő évi népgazdasági tervet hazugságon alapulónak, hazugnak neveztem. Arra szólítottam fel társait, hogy ne szavazzák meg. Nem így történt, és Kádár sem felejtett, néhány hónappal később elmozdítva pozíciómból a Hazafias Népfront főtitkárának nevezett ki - mondta előadásában Pozsgay Imre egykori művelődési miniszter, államminiszter, politológus.

 

Hangsúlyozta, nyilvánvaló volt, hogy a Kádár politikájával való nyílt konfrontálódás eredményeként igyekeztek ilyen módon távol tartani a közügyektől. Ennek ellenére igyekezett a szervezetet az Alkotmány adta lehetoségekkel egy aktív fórummá változtatni, és így a felső vezetés ellenére a politikai közéletben továbbra is részt venni - mondta.

A próbálkozásoknak végül 1985-ben, a XIII. pártkongresszus vetett véget, amikor kivette a Hazafias Népfront kezéből a jelölő gyűlés szervezését, amelynek segítségével több ellenzéki is indulni akart a választásokon.

 

A Lakitelki Találkozóhoz vezető eseményeket ismertetve elmondta, a változások szükségességét felismerve 1985-ben, az ellenzék összefogására létrejött Donáth Ferenc kezdeményezésére a Monori-találkozó. Erre válaszként a népi-nemzeti csoport, Bíró László, Csoóri Sándor, Csurka István, Für Lajos, Fekete Lajos és Pozsgay Imre 1987-ben Bíró Zoltán lakásán gyűlt össze, hogy megfogalmazza elképzeléseit. A demokratikus ellenzék 1987 áprilisában a Beszélő külön számában tette közzé a Társadalmi Szerződés című dokumentumot, melyre a nép-nemzeti szárny reakciója lett a Lakitelken megszervezett találkozó.

 

"Budapesten egyetlen olyan intézmény nem volt, amely otthont adott volna kezdeményezésnek. Ekkor ajánlotta fel a rendezvény színhelyéül Lezsák Sándor Lakitelket" - emlékeztetett Pozsgay. A demokratikus ellenzéket meghívtuk a találkozóra, de a rendőri felügyelet alatt álló "kemény-magot" nem, mondta, hozzátéve, emiatt többen kirekesztőnek bélyegeztek minket.

 

A találkozóra 1987. szeptember 27-én került sor. A gyűlésen megfogalmazott nyilatkozatot a Hazafias Népfront lapjában, a Magyar Nemzetben tették közre. Pozsgay elmondta, hogy egy önmaga által kért interjú segítségével adott hírt Lakitelekről és az ott megfogalmazott célokról.

A cikk nagy vihart kavart, az akkori magyar politikai vezetés egyik tagja először beszélt a nyilvánosság elott a többpártrendszer lehetőségéről. Még fegyelmi vizsgálóbizottságot is felállítottak ellene, de végül Kádár már nem mert drasztikus eszközökkel fellépni a kezdeményezéssel szemben.
A fő célunk volt, "...milliméterrol milliméterre tágítani a kimondhatóság határát" - idézte végezetül Németh László szavait Pozsgay Imre.