AKTUÁLIS HÍREK
Interjú Körmendy Zsuzsannával
[ 2004. március 10. - Info Rádió ]
 

- A könyv rövid ismertetőjében azt olvastam, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, az nem csak Orwell műveinek világában fog könnyebben mozogni, hanem pontosan megérti, hogy mi az oka az életművel kapcsolatos kínos hallgatásnak, néha feszengéseknek.

- Én annak idején angol szakos egyetemistaként kezdtem a pályafutásomat és Orwelllről egyáltalán nem is hallottam az öt év alatt. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert az egyetemek azok tulajdonképpen független műhelyek. És hát itt sem kerülhetett elő Orwelll.

- Mikor került közelebbi kapcsolatba Orwelllel?

- Igazából ami engem úgy jobban megmozgatott és hatott rám, az az Orwell-év, az Orwell centenárium idején végzett munkám a XX. Század Intézetnél. Nagyon örültem annak, mert feladatom volt, hogy kicsit jobban elmélyedjek ebben az életműben. És ezzel az életművel való találkozás inspirált arra, hogy először egy tanulmányt írtam, és utána rájöttem arra, hogy nagyon sok mindent szeretnék még elmondani, és így lett végülis egy könyv.

- Kiknek, illetve kikhez szól ez a könyv?

- Bárkihez, akit érdekel Orwell, és akit érdekel ez a kor, és akit érdekel Orwellnek a kora. Tudniillik hát az ő alkotói periódusa az a XX. századnak a második negyede, azon belül is a harmincas-negyvenes évek. Ez egy rendkívül sűrű, zaklatott és sok tekintetben egy elég borzalmas kor volt. Ugye, kétféle totalitarizmus bontakozott ki, és Orwellnek erről volt nagyon fontos mondandója, és hát kiváló művekben fogalmazta meg a véleményét. Orwellt én egy radikális kérdezőnek tartom. Ugye, Csehov mondta valamikor, hogy az írónak a feladata az, hogy kérdéseket tegyen fel, tehát kérdezzen. Orwell azért radikális kérdező, mert ő válaszol is, ez az ő igazi radikalizmusa. Válaszokat fogalmaz, nagyon konkrét és ugyanakkor elvonatkoztatásra alkalmas válaszokat.

- Milyen újabb műre készül, és lesz-e köze Orwellhez?

- Igen, lesz köze Orwellhez. Már az Orwelllel való foglalkozás idején sokszor találkoztam Artur Koestler nevével. Ők jó kapcsolatban voltak egymással. Orwellnek van is egy kiváló tanulmánya Koestlerről, és Koestlerről szeretnék írni tanulmányt. Hogy tanulmány lesz-e vagy könyv, azt majd az idő eldönti. De legalább olyan izgalmas az az életmű.

Körmendy Zsuzsannát hallották.

 


vissza
f�al

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.
mail.terrorhaza.hu 1@mail.terrorhaza.hu

       Impresszum  |  Adatkezelés  
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.svabkitelepites.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu www.habsburg.org.hu