˝A kommunizmus szalonképessé maszkírozása˝

"Vesztesnek lenni" címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött a Terror Házában. A második világháború lezárásának 60. évfordulója alkalmából neves magyar és külföldi szakemberek tartanak előadásokat. Az esemény egyedülálló, most ugyanis a vesztes országok szemszögéből mutatják meg a világháborút, illetve az azt követő éveket, évtizedeket.
Schmidt Mária: Még nem dolgoztuk fel a világháborúk okozta sokkot

"Mindenki tudta, hogy évekig fog tartani a II. világháború, de hogy öt és fél évig, arra csak nagyon kevesen számítottak" - kezdte a konferencia bevezetőjét Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója, aki szerint 1945. május 9-e az öröm és a megkönnyebbülés napja volt. Aznap ért véget az értelmetlen háború és öldöklés, mely emberek tízmillióit pusztította el - tette hozzá.

Schmidt szerint a győztesek felelőssége volt 1945 után a világ rendbehozatala. Mint mondta, 1918 után egy olyan fegyverszünetet kényszerítettek Európára, amivel nem tudtak békét teremteni, így egyenes következménye lett a következő totális háborúnak. Annak a háborúnak - folytatta -, melyben Szovjetunió 20 millió, Lengyelország 6-, az egykori Jugoszlávia pedig 2 millió áldozatot szenvedett el, a totálisan lerombolt és szétesett Németország pedig 6 milliót.

"1945 után nem csak a határokat tologatták arrébb, hanem több mint 10 millió embert űztek el hazájukból" - jegyezte meg a történész, kiemelve: egy újkori népvándorlás vette kezdetét. Hozzátette: bár békét kötöttek, ez a béke kétarcú volt, ugyanis egy olyan hidegháború következetett fél évszázadon át, ami szintén súlyos áldozatokat követelt. A főigazgató beszédében Szovjetunió elfogadottságát részletezte. Mint mondta, az addig teljesen elutasított bolsevizmus 1941-ben elfogadottá vált, mikor a "Nyugat Belzebubbal lépett szövetségre a Sátán ellen". Ekkor maszkírozták a kommunizmust szalonképessé hosszú évtizedekre a világban - magyarázta Schmidt, majd így folytatta: győztesnek lenni azonban a legnagyobb kísértés.

"Mi magyarok egy évszázad alatt két komoly vereséget is szenvedtünk, pedig még az elsőt sem hevertük ki" - szögezte le Schmidt Mária, hozzátéve: ezalatt az idő alatt vagyonának a felét vesztette el a nemzet. Kitért az emberveszteségre is. Elmondta, hogy míg a 21 milliós Magyarország mindössze 2,5 százalékát vesztette el az I. világháború folyamán, addig a II. világégés során a 14,5 milliós magyar lakosságból közel 200 ezer fő esett el harci cselekményekben, mintegy félmillió polgártársunkat pedig a holokauszt pusztította el. Közel 700 ezren kerültek szovjet lágerekbe, köztük legalább 200 ezer civil. Az úgynevezett sváb kitelepítésben mintegy 200 ezer magyar állampolgárt deportáltak Németországba, és a kommunista hatalomátvétel elől is több százezer honfitársunk menekült el nyugati irányba.

A főigazgató aláhúzta: Magyarország annak ellenére, hogy nem játszott meghatározó katonai szerepet a világháborúban, mégis szinte hazánk járt legrosszabbul a békekötés során. Vesztesnek lenni erkölcsi bukást is jelentett - fűzte hozzá. "Máig nem dolgoztuk fel a két világháború okozta veszteségeket, és Magyarország háromszor is vereséget szenvedett, először a Trianon-perben, ezt követően a frontokon, végül pedig függetlenségét is elvesztette" - állította a történész, aki szerint többet kell gondolkoznunk a sorsunkon.

A német történész az egyik legújabb kutatás adatit osztotta meg a hallgatósággal. Elmondta, hogy a közelmúlt tanulmányai szerint Németország 5,3 millió katonai vesztesége mellett közel 1,2 millió fős civil halottat számláltak, akik a szövetségi bombázásokban, vagy utcai harcokban vesztették életüket.

Dieter Pohl kiemelte a II. világháború legsúlyosabb borzalmát, mely szerint minden harmadik áldozat 1939 és 1945 között üldöztetésben halt meg. Mint mondta a német nép felelőssége ez a szörnyűség, mert támogatták azt a rendszert, ami működtette a náci gépezetet.

"Kudarcként, de felszabadulásként is élték meg május 9-ét a németek" - szögezte le a német történész, aki előadásában a német nacionalizmus hegemóniájának természetét, az antikommunizmus és a rasszizmus fejlődését, illetve a német identitásban megjelenő erőszakra vezette vissza a nácizmus elterjedésének okát. Hozzátette: 1933-ban a nácik és a konzervatívok egy része kiegyezetett a hatalomért és egy olyan gátlástalan intézményrendszert hoztak létre, amely teret adott a fajelméletnek. Néhány évvel később - folytatta -, a szélsőségesek kezébe került minden, és az üldöztetések mindennaposak lettek, ám eközben létrejött az egységes népi társadalom, amit a nacionalizmus tartott össze.

"Az új Európai Birodalmat létrehozó Hitler a kontinens 11 milliós zsidóságából 6 milliót irtott ki" - jegyezte meg a német előadó, majd így folytatta: ezt a rendszert az egész német társadalom támogatta, sőt százezrek tevékenyen is részt vettek a működtetésében. Dieter Pohl szerint ez a tudat a világháború után még sokáig rányomta bélyegét a német társadalomra.

A magyar történész a Magyar Királyi Honvédség hadműveleteiről tartott előadást. Elárulta, hogy 1941. január 27-én még csak jelképesen, ám nem sokkal később már ténylegesen is belépett Magyarország csapataival a háborúba. Hozzátette: ez év őszén a politikai és katonai vezetés egyaránt arra jutott, hogy Magyarország legfőbb feladatai erőinek megőrzése az országhatárok megtartása érdekében.

"A tárgyalások végül nem jártak teljes sikerrel, ugyanis Ukrajnába gyenge felszereltségű megszálló alakulatokat kellett vezényelnie hazánknak" - emlékeztetett Szabó Péter, hozzáfűzve: a javarészt idősebb és nemzetiségi 40 ezer fős csapatok legfőbb feladata a szállítási útvonalak ellenőrzése és a katonai közigazgatási feladatok ellátása volt. Mint mondta, az idő előrehaladtával egyre több feladatokat kaptak csapataink, amelyeket például szovjet reguláris csapatok ellen vetettek be.

"Magyarország kilenc könnyű hadosztályt volt kénytelen küldeni a frontra 1942 őszén" - idézte fel a részleteket a történész, majd így folytatta: 207 ezer fős csapatunk a Don 200 km-es szakaszát védte. Rámutatott: augusztus végén erőteljes támadásokat indított a 6. szovjet hadsereg, ami 30 ezres veszteséget eredményezett. A téli hónapok alatt erősen leromlott a II. magyar hadsereg állapota, sőt a januári visszavonulási parancs is késett, így hatalmasra nőtt a veszteség: 125 ezren estek áldozatul a harcoknak, sebesültek meg vagy estek fogságba. Az anyagi veszteség 70 százalékos volt. Szabó Péter végül elárulta: csapataink 1943 májusának végére kerültek haza Magyarországra.

Mi, lengyelek nem érezzük magunkat a II. világháború veszteseinek, olyan győztesek vagyunk, akiket becsaptak, mert győzelmünk tragédia is egyben - magyarázta a lengyel történész professzor, aki szerint népének sorsa nagyon komplikált volt, ugyanis több megszállást és diktatúrát is végigszenvedtek. Mint mondta, a náci és szovjet megszállás mellett a szlovák és litván megszállásról sem szabad megfeledkezni.

Szarota erős különbséget tett a náci és a szovjet hadifogolytáborok között: volt olyan tisztünk, aki az egész háborút a németek táborában élte végig, ám a szovjeteknél egészen más tapasztalatokat szereztek. Sokan meghaltak, még többen örökre elvesztek - emlékeztetett.

A lengyelek ugyanakkor büszkeség tölti el - szögezte le a történész, aki példaként a lengyel állam folytonosságát hozta fel. Mint mondta, sosem szűnt meg államunk, az emigrációs kormány folyamatosan működött, ahogy az ellenállás is. Tomasz Szarota végül rámutatott: országunk keleti határát sokunk a mai napig nem bírták átlépni, miközben Németországban barátokat szereztek.